Háztartás-racionalizálás és modern konyha

Tartalom 

A taylorizmus elvei a lakótérhasználatról folytatott építészeti gondolkodás mellett a lakásnak egy másik aspektusát is áthatották. A tudományos üzemvezetés elgondolásának mintájára megszületett a tudományos háztartásvezetés eszméje is. Az Egyesült Államokban a 20. század elejétől kibontakozó háztartás-racionalizálási mozgalom az európai országokban – közöttük Magyarországon is – megjelent, és eltérő intenzitással intézményesült a két világháború között.

A taylorizmus elveit és módszereit követő háztartás-racionalizálási mozgalom magyarországi képviselői nem tértek el az amerikai és onnan Európára is átterjedő mozgalom által propagált elvektől. Az általuk is megfogalmazott cél a háztartás üzemszerű kiépítése, taylorizálása, vagyis munkaerő-, anyag- és időmegtakarítással nagyobb teljesítmény elérése volt, ami által a háztartási munkát végző nő ideje és munkaereje részben felszabadul: „Modern értelemben inkább az a «jó háziasszony», aki háztartási munkáját a lehető legrövidebb idő alatt, a legkevesebb erőfogyasztással, a legtakarékosabb anyagfelhasználással, vagyis racionálisan tudja ellátni.” (Stumpf Károlyné: Korszerű otthon. (Korszerű könyvtár.) [Budapest, 1943] 3.) A mozgalom Magyarországon is létrehozott speciális intézményeket. Elsőként a civil szférában, a Katolikus Háziasszonyok Országos Szövetségének alakult Háztartási Szakosztálya 1928-ban, Stumpf Károlyné elnökletével. Állami szinten a Magyar Racionalizálási Bizottság Háztartásgazdasági Szakosztályának felállítása jelentette az intézményesülést pár évvel később, 1934 végén. A megalakuló két intézmény működése a mozgalom nemzetközi eseményeinek és eredményeinek nyomon követésére, az abban való részvételre, valamint a mozgalom által képviselt gondolkodásmód és gyakorlat hazai megismertetésére, népszerűsítésre terjedt ki. A Magyar Racionalizálási Bizottság szakosztálya egyszerre népszerűsítő és tudományos igényű előadás-sorozatot szervezett 1937–1938 telén, a bizottság kiadványsorozatának egyik kötetét pedig a Washingtonban megtartott VII. Nemzetközi Racionalizálási Kongresszusról szóló beszámolónak szentelték 1940-ben. (Az egyéni háztartások racionalizálása. Beszámoló a Washingtonban tartott VII. Nemzetközi Racionalizálási Kongresszusról. (A Magyar Racionalizálási Bizottság kiadványai 20.) Budapest, Magyar Racionalizálási Bizottság, 1940) A Katolikus Háziasszonyok Országos Szövetségének szakosztálya a külföldi eredményeket is bemutató cikkek, háztartási tanácsadó könyvek és előadások útján népszerűsítette a háztartási munka, háztartásvezetés újfajta megközelítését. Stumpf Károlyné meghirdette a jelszót: „Vezessük be a Taylor-rendszert háztartási munkánknál is”. Az új típusú háztartás propagálására a kiállítás eszközét is felhasználták, és 1928-ban, a Technológiai Iparmúzeumban a nagy cégek és fővárosi üzemek legmodernebb háztartási gépeit mutatták be. Stumpf Károlyné 1943-ban Korszerű otthon címmel írt könyvet „A mai idők iramában: gyors, rövid, de alapos ismeret-terjesztő módszer”-t ígérő Korszerű könyvtár sorozatban, a háztartás-racionalizálás elvét és gyakorlatát mutatva be, 1944 tavaszán pedig a Magyar Mérnök és Építész Egylet által szervezett Kislakásépítési ankéton lépett fel „A lakáshasználat a gazdaságos háztartás szempontjából” címen tartott előadásával.

E fórumokon kívül a racionális háztartásvezetés eszméje megjelent különböző szaklapok cikkeiben, s a modern, üzemszerű konyha elve bekerült Nádai Pál lakberendezési tanácsadó könyveibe is. (Nádai Pál: Ház, napfény, kert. Budapest, [1932] 36–38.; Nádai Pál: A lakásberendezés művészete. Budapest, [1939] 191–203.) Ugyanakkor az Egyesült Államoktól és több európai országtól eltérően a magyarországi intézményesülés során sem egyetemi tanszékek, sem kutatóintézetek, sem pedig az üzemszerű háztartásvezetést oktató szakiskolák nem jöttek létre, s nem fordították le az amerikai Christine Frederick tudományos háztartásvezetést megalapozó 1913-as munkáját, az Efficiency Studies in Home Management-et sem.

A háztartás-racionalizálási mozgalom és a modern lakásépítés problémáival foglalkozó építészek között egyfajta együttműködés alakult ki. A racionalizálási bizottság háztartásgazdasági szakosztálya már eleve a Magyar Mérnök- és Építész Egylet nagytermében alakult meg, majd ezt követően is rendszeresen tartotta üléseit az egylet helyiségében. Emellett kölcsönösen előadásokat is tartott egymás ülésein a két szervezet, 1940 decemberében például Kotsis Iván lépett fel a szakosztálynak egyébként az egylet helyiségében megtartott ülésén „Lakásépítésünk mai feladatai” című előadásával. Az intézményes kapcsolódás mögött személyi kapcsolatok működtek. A hagyományos jótékonykodás részeként népnevelői, felvilágosító tevékenységet társadalmi státusuknál fogva folytató arisztokrata, illetve férjük révén a gazdasági elitbe tartozó nők mellett a háztartás-racionalizálási mozgalom szervezőiként léptek fel építész, vagy tágabb műegyetemi körökbe tartozó feleségek is. A szakosztály megalakulását előkészítő bizottságban többek között jelen volt Münnich Aladárné, valamint a Műegyetem gépészmérnöki kara korábbi dékánjának felesége, Hermann Miksáné. Magában a mozgalomban pedig műegyetemi gépészmérnök-tanár feleségeként részt vett Tuzson Tiborné sz. Hültl Marietta, aki mint Hauszmann Alajos unokája, Hültl Dezső építész lánya s egyúttal Kotsis Iván építész sógornője egyenesen egy műegyetemi dinasztiának volt a tagja.

A házimunka taylorizálása, azaz az üzemszerűen elképzelt háztartás a modern konyha eszméjében közvetlen építészeti vonatkozással is bírt. A konyha méretezése és berendezése a modern lakás egyik kulcsproblémájává vált: „Ma a mellékhelyiségek közül legnagyobb irodalma a konyhának van. A háború utáni építkezési-újjászületés hihetetlen érdeklődéssel fordult a lakás e hamupipőkéje felé és a lakótelepek és építőkiállítások egész sora nagy sikerrel dokumentálta a „kis” konyhát. A gyorsvonat étkezőkocsi-konyhája volt a példa arra, hogyan lehet kis helyen akár száz embernek is főzni, az előkészítést és a tálalást könnyen lebonyolítani.” (Kozma Lajos: Kislakások minimal-helyiségeiről. Tér és Forma, 1936, 2, 48.) A racionalizált háztartás kiemelt terepének számító konyha lényege a kis alapterületen hatékonyan működő egység volt, amely a megfelelő berendezés révén minden felesleges mozdulatot kiiktat, és egyúttal az idővel való takarékoskodás elvét is szolgálja. Előállítása gyári sorozattermelés útján történik, amely a standardizáláson, a megfelelő típusok kialakításán alapul, és lehet beépített vagy mozgatható rendszerű. Ezek az elvek öltöttek testet egy osztrák építésznő, Margarete Schütte-Lihotzky által tervezett úgynevezett frankfurti konyhában, 1926-ban. Beépített rendszerű konyhája a Frankfurt város által 1926 és 1932 között épített lakótelepek konyhai berendezéseként készült el, az első gyakorlati megvalósulásaként a háztartási munka taylorizálása, a nagyipari tömeggyártás és a lakásépítés összekapcsolásának.

A frankfurti konyha modelljének létrejöttére a hazai építészközeg azonnal reflektált. A modern konyha építészeti elgondolása Magyarországon is bekerült az építészeti diskurzusba, mégpedig elsősorban az építési szabályzat által előírt gyakorlattal szembenállva. A budapesti építésügyi szabályozás az érvényben lévő szabályzattal szemben 1926-ban bevezetett könnyítésekben tette először lehetővé, hogy a konyha mérete 10 m2 alá csökkenjen, mégpedig az egyszobás, a kétszoba-cselédszobás, valamint a háromszoba-cselédszobás lakásokban. A kétszobás, de cselédszoba nélküli lakásokban, valamint négy szobától kezdődően viszont 10 m2-t írt elő. A CIRPAC magyar csoportjának egyik tagja, Fischer József a szinte egyidőben felépült frankfurti munkáslakótelepet és a budapesti, albertfalvai OTI-telepet összehasonlító kritikájában szinte azonnal reagált az új típusú konyha németországi megszületésére. (Fischer József: Az albertfalvai építkezéshez. Munka, 1929, 10, 316–317.) A két lakótelep összevetésében az egyes helyiségek alapterületét egymás mellé állítva emelte ki a frankfurti konyha 4–6 m2-es alapterületével szemben az OTI-telep 10–11 m2-es konyháinak elhibázottságát. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy míg a frankfurti telepen a budapestihez képest összességében kisebb beépített terület 61–67%-a esik a szobákra, addig Budapesten ez az arány csak 41–47%. A CIRPAC magyar csoportja 1931 őszén rendezett kolház-kiállításán hívta fel a figyelmet az elhibázott, a modern elvektől elmaradó szabályozásra, azon az alapon, hogy a modern konyha 4 m2-en is üzemképes, illetve éppen ez az a méret, ami a hatékony, időt és energiát nem pazarló munkavégzést biztosítja: „A kiállításon bemutatott példa egyszersmind a hatóságok okulására is szolgálhat. A szabályzatok ugyanis a véresen hiányzó minimális lakások építését azzal is megnehezítik, hogy 10 m2 területet követelnek meg a konyha számára, amikor egy igen jó konyhaberendezés, mint látható volt, 4 m2-es is elfért. A helytakarékosság a konyhánál munkamegtakarítást is jelent. Cél, hogy ülőhelyzetből minden elérhető és elvégezhető legyen.” (Stern Károly: A CIRPAC magyar szekció kollektív-ház kiállítása. Tér és Forma, 1931, 10, 333.) A nagyméretű konyhák ellen más építészek is érveltek, többek között azzal, hogy a nagy konyha szoros összefüggésben áll az albérlőtartás kárhoztatott szokásával is.

A hatósági szabályozás terén változást a fővárosi építésügyi szabályzat 1933-ban érvénybe lépett úgynevezett II. pótléka hozott, amely az egy- és kétszobás lakásokban megengedte a 8 m2-nél kisebb konyhát abban az esetben, ha azt teljesen berendezett formában építették. Ezt a típusú konyhát főzőfülkének nevezték. Az 1940-ben életbe lépett új építésügyi szabályzat pedig még ehhez képest is több tekintetben változást hozott. A konyha méretének immáron semmilyen lakásban nem kellett elérnie a 10 m2-t, elegendő volt a 8 m2. Ugyanakkor a főzőfülkét, azaz a már a terveken feltüntetett teljes berendezéssel épülő kisméretű konyhát érintő szabályozást is átalakították. Főzőfülke létesítését kétszoba-hall-cselédszoba nagyságú lakásig engedte meg, s méretét 3 m2-ben korlátozta.

Nagy Ágnes