Rákosi-udvar

Rákosi Jakab hatemeletes, 100 lakásos bérpalotájának István utcára néző oldalában 1929-ben nyílt meg a Bethlen Téri Színpad, amely a „Csikágó” városrész első teátruma volt. Eredetileg a bérház aljába egy 527 férőhelyes mozgóképszínházat terveztek, amelyben megnyitásakor mégsem mozifilmeket vetítettek, hanem Fekete József igazgató vezetésével a konzorciális alapon működő Bethlen Téri Színpad társulata szórakoztatta a közönséget. A profilváltás azonban váratlan akadályokat gördített a tulajdonosok és a társulat elé: a hatóságok hosszas levelezés, kérvényezés után sem engedélyezték mind az 527 ülőhely (korábban filmszínházi férőhelyként már engedélyezett) színházi használatát, mivel a korabeli jogszabályok tűzvédelmi okokból 300-ban maximalizálták az újonnan nyíló színházak ülőhelyeinek számát. A Bethlen téren működő színház fennállásának hét éve alatt – nagy valószínűséggel nem csak a letakart széksorokból adódó bevételkiesés okán – folyamatos anyagi nehézségekkel küzdött, annak ellenére, hogy a teátrumban előadott darabok közül nem egy viharos sikert aratott, mint például az 1932 decemberében bemutatott, háromszázötvenszer előadott Gellért Lajos-színmű, a Timosa, a cár katonája. A játszóhelyen az első években rövid jelenetekkel, kabarédarabokkal szórakoztatták a közönséget, majd 1932-től áttértek a „klasszikus”, egész estés színházi darabok előadására, a színpad 1933-tól Bethlen Téri Színházként működött tovább egészen 1936-ig a teátrum csődbe jutásáig.

A Bethlen téren működő színpad, majd színház az évek során a városnegyed életének fontos részévé vált. A „Csikágóról” szóló visszaemlékezések, regények szinte mindegyikében felbukkan a színházak képe, így a „Csikágó” 1920-as és 1930-as évekbeli életéről szóló, három különböző időszakban (1930-as, 1970-1980-as és a 2000-es években) keletkezett regényben: Móricz Zsigmond Jobb mint otthonában, Zalka Miklós Fekete karácsonyában és Békés Pál Csikágó című kötetében.

A Bethlen téren álló hatalmas bérpalota a „Csikágó” városnegyed legmagasabb, de a fővárosnak is az egyik leglátványosabb, messziről feltűnő lakóépülete volt a két világháború közötti években. Valószínűleg ennek köszönhette az épület szomorú népszerűségét, a környékbeli öngyilkosságot elkövető városlakók között. Számtalan 1930-as évekbeli újságcikk számolt be az épületbe beszökő, a magasabb emeletekről leugró öngyilkosok történeteiről.