A bérlakásrendszer mindennapjai: egy középosztálybeli lakásváltás 1909-ben

Ahogy az öröklakásgondolat megjelent a budapesti lakhatás horizontján, a bérlakással szemben egy új alternatíva kezdett körvonalazódni a lakáshoz jutásban. A társasházépítés propagálása az öröklakás nyújtotta előnyöknek a bérlakás hátrányaival szembeni hangsúlyozására épült. Az új idea képviselői az öröklakás legfőbb erényét a bérlakással szemben a lakbérfizetéstől és a felmondástól való megszabadulásban látták. A lakbéremelés és a felmondás állandó fenyegetéséből fakadó kiszolgáltatottsággal szegezték szembe az öröklakás-tulajdont mint örökíthető vagyontárgyat, ami nemcsak, hogy megszabadít a lakbérfizetés terhe alól, hanem saját tulajdont képez, biztos hajlékot nyújtva minden körülmények között,  elhalálozás esetén még az örökösöknek is. Az öröklakások melletti propaganda tipikus elemét képezte a bérlakás és az öröklakás után fizetendő havi kiadás összehasonlítása, ami minden esetben az öröklakás javára billent, valamint az örökíthetőség kiemelése: „A legegyszerűbb család is, minimum kétszáz-háromszáz koronát ad ki évenként azért, hogy napról napra, hétről hétre, vagy – horribile dictu – hónapról hónapra legyen hová hajtani a fejét. És mindez, miért? Egyetlen válságos hét, vagy hónap, betegség, vagy állástalanság elégséges, hogy az évtizedeken pontosan házbért fizető család a hajléktalanságban legyen kitéve. Ez a levegőbe hajított összeg, amelylyel más, humánusabb körülmények között, egy tőkét hordhatna össze a keresetére utalt ember, amelylyel egy egész élet nyugalmát vehetné meg magának, s legalább a hajléktalanság örökös rettegésétől kímélhetné meg magát, minálunk csak ideig-óráig biztosítja a meglétünket.” (Házépítők Lapja, 1910. január 1., 4.) A társasházeszmének táptalajul szolgáló lakáskérdés a 20. század elejére a munkások és az alsóbb társadalmi rétegek után már középosztályi problémaként is azonosítódott.

Az öröklakások 1907-ben meginduló budapesti építése 1910-ben még alig tette érzékelhetővé az új lakhatási forma jelenlétét a városban: a társasházak száma mindössze hat volt ekkor. A belső területek lakhatási körülményeit a bérlakásrendszer határozta meg. Ez a rendszer az életciklusokkal együttjáró család-, illetve háztartásszerkezeti változásokhoz rugalmasan alakítható volt: a háztartásnak az életkorral, vagy valamilyen családi eseménnyel bekövetkező átalakulását a bérlakások közötti mozgással gyorsan követni lehetett. A lakásmobilitási folyamatokat alapjában megzavaró anomáliákat az I. világháború alatt és az 1920-as években megtapasztalt kötött lakásforgalom, azaz a lakáspiacba való hatósági beavatkozás rendszere hozta el. Másfelől viszont a család összetételének átalakulása e lakásrendszer keretei között szélsőséges sérülékenységgel is társult, a középosztályt érintően is. Ilyen körülményt teremthetett a családfő, azaz a középosztálybeli család egyedüli keresőjének halála, ami a háztartásbeli feleség teljes egzisztenciális kiszolgáltatottságát idézhette elő. Ez a helyzet állt elő a Bugsch család esetében, ahol is a negyvennégy éves fogorvos, dr. Bugsch Gusztáv 1910 májusában hosszabb betegség után bekövetkezett halála a kisgyermekes család érzelmi és egzisztenciális megroppanásához vezetett. A családi tragédia ráadásul egy költözködésbe ágyazódott be, mivel a háromgyermekes család 1909 őszén vette bérbe új, a korábbinál nagyobb lakását, ami az apa elhunytával nemcsak funkcióját vesztette, hanem fenntarthatatlanná is vált. Dr. Bugschnak az 1909 őszén lebonyolított költözködésükkel egyidőben zajló, de előre nem tervezett drezdai gyógykezelése a férj és feleség közötti kommunikációt a levelezés útján való kapcsolattartásba helyezte át. Az 1909 októberének második felében született levélváltások végigkísérték a költözködés napjait, így a család irathagyatékában nemcsak a bérlakásrendszeren belüli középosztálybeli kiszolgáltatottság egy jellegzetes helyzetére láthatunk rá, hanem a levelek a bérlakások közötti mozgás korabeli kereteibe is bepillantást engednek, a költözködéssel járó kiadásokat érintő, valamint az ingóságok szállíttatása, illetve a lakásfelújítás és -beüzemelés körüli nehézségekkel.

A harmincas évei közepén járó, iglói születésű fogorvos, dr. Bugsch Gusztáv 1901 nyarán lakását és rendelőjét a Lipótvárosból a Vámház körút belvárosi oldalára, a 4. szám alá helyezte át. Költözése a praxissal kapcsolatos döntéssel állhatott összefüggésben. A főváros első szájsebészeként a kiválóan képzett fogorvos hírneve ekkor már meg volt alapozva: a művészelit mellett József főherceg is a páciensei közé tartozott. Új lakhelye ugyanakkor a három év múlva bekövetkezett nősülésében is kulcsszerepet játszott. Leendő felesége, a nála tizenöt évvel fiatalabb, s ekkoriban még csak húsz éves Nyárasdi Lujza ugyanis ekkor már egy évtizede a szemközti bérházban, a Vámház körút 5. szám alatt élt szüleivel, dr. Nyárasdi János ítélőtáblai bíróval, és dr. Nyárasdi Jánosné sz. Havasi Ilonával. A velük szembe beköltöző s Nyárasdiék figyelmének felkeltéséhez már elég neves dr. Bugsch 1903 őszétől rendszeres vendég volt a Nyárasdi családnál, miután, szándékai komolyságát bizonyítandó, 1903 októberében megtette náluk első hivatalos látogatását: „Tegnap volt Bugsch nálunk először vacsorán, Margit és Iván társaságában; már azóta ismét küldött volt nyulat, melyet ő lőtt, és vizitben is volt ismételten, és igen jóízűen itt felejti magát […].” (BFL XIII.72 Dr. Nyárasdi Jánosné sz. Havasi Ilona levele nővérének, Havasi Jolánnak, 1903. október 16.) Dr. Bugsch és Nyárasdiék egymással szemközt fekvő lakásai kiemelt szerepet kaptak az udvarlásban, már szinte hagyományt képezve. Az eladósorba lépett Nyárasdi-lány egy két évvel korábbi kapcsolatát egy tréfás hangvételű utalással ellátott és a lány udvarlójához kötődő fénykép örökítette meg, amely a szemközti házból készült 1899 nyarán, az erkélyükön tartózkodó Nyárasdi családról és vendégeikről, a következő felirattal: „Üdvözlet egy ismeretlen Vis-à-vistól.” Most pedig a viccelődés tárgyául szolgáló láthatatlan térbeli kapocs szavakban örökítődött meg, amikor dr. Bugsch a nővére által Nyárasdi Lujzának mint leendő sógornőjének írt, de Nyárasdiék lakcíme ismeretének hiányában hozzá címzett levelet továbbította menyasszonyának: „Hazajövet Ida nővérem levelét találtam s benne a magácskának címzettet. Bizony én vagyok a bűnös, hogy a borítéknak ily mucsai színezete van, mert aligha írhatta volna, hogy: «lakik Lujzácska szemben Dr. Bugschról elnevezett fogorvossal.».” (BFL XIII.72 Dr. Bugsch Gusztáv levele Nyárasdi Lujzának, 1904. február 29.)

Az eljegyzés 1904. február elején történt meg, az esküvőre pedig augusztus elején került sor. Az eljegyzéssel szabad utat kapott, hogy elkezdjenek gondolkodni és gondoskodni közös új lakásukról. A vőlegény egy percet sem késlekedett: az eljegyzés napja táján már arról írt menyasszonyának, hogy bár a fölötte lévő lakás májustól kibérelhető lenne, mégsem látja jó választásnak, mert nem akarja a rendelőjét különválasztani a lakástól, így tovább kell keresgélniük: „A lakás fölöttem már májusra kiadó, de őszintén szólva mégis csak messze vólna tőlem. Úgy képzelném magam mint egy suszter ki a boltba megy s kinyitja a vasredőnyt. Nem a suszterságot akarom leszólni, minden becsületes kenyérkereset tiszteletreméltó. Azt hiszem mégis csak másutt fogunk mi lakni. Piszkál a tudat, hogy sajtkereskedés miatt mindig van egy sajátos szaga lakásomnak s itt nem használ a szellőzés.” (BFL XIII.72 Dr. Bugsch Gusztáv levele Nyárasdi Lujzának, 1904. február 6.) A pacientúra miatt viszont egyértelmű volt – de hasonlóan nyomhatott a latban a Nyárasdi-szülők közelsége is –, hogy a közelben kell maradniuk. Két hét múlva már meg is lehetett az új lakás, ahogy arra a fogorvos egy Nyárasdi Lujzának küldött üzenetében büszkén utalt: „Dr. Bugsch lakása Baross u. 4. II. 10.” Valószínűleg a szerződést is hamar megkötötte rá, hogy a nyárra tervezett esküvő után már készen álljon az új otthonuk. Az addig következő hónapokban azonban még ő is a Vámház körúti bérleményében maradt, bár az esküvő táján ő volt az első, aki átköltözködött oda. Nyárasdi Lujza holmijai csak ezután kerültek át, s a lakást szülei a nászút alatt tették rendbe számukra.

A házaspár közös lakása a Baross utca 4. szám alatt alig néhány saroknyira esett a Vámház körútiaktól. A Steindl Imre által saját bérházaként tervezett, 1897–1898 során felépült két zártudvaros, gangos ház második emeleti, négyszoba-cselédszobás utcai lakását bérelték ki. Ide született 1905-ben első gyermekük, 1906-ban a második, majd 1909. augusztus elején a harmadik is. Ez utóbbi esemény, a család immáron ötfőssé bővülése adhatott lökést beköltözésük után öt évvel a lakásváltoztatás gondolatának az ekkor már kényelmetlenné vált, kinőtt lakásban: „Azért én is sajnálom ezt a lakást, sokszor elfog engem is olyan különös érzés, daczára, hogy annyit szidtuk mindig.” (BFL XIII.72 Dr. Bugsch Gusztávné sz. Nyárasdi Lujza levele férjének, 1909. október 23.) A három kisgyerekkel, a fogorvosi rendelővel és a családfő vadászkutyájával már nem fértek el a II/10. szám alatti négyszobás lakásban, miközben ideális megoldásként kínálkozott a szomszédban felmondott, három szobával nagyobb II/9. alatti lakás kibérlése.

A lehetőség a házon belüli mozgásra az emelet másik, szomszédos utcai lakását bérlő Forsterék révén adódott. Velük párban egy többszörös lakáscsere bonyolódhatott le a házban, mert Bugschékhoz hasonlóan Forsterék is a ház lakói maradtak. Forsterék nemcsak egyszerűen szomszédok lehettek, hanem dr. Bugsch apósa révén szorosabb ismeretség is fennállhatott velük, miután az egy nemzedékbe tartozó Forster József mint curiai bíró és Nyárasdi János mint ítélőtáblai bíró között hivatali-szakmai kapcsolat is fennállhatott. Forsterék kiköltözése 1909. október közepén a második emeleti hétszobás lakásból kapóra jöhetett Bugschéknak, mert így a pacientúrát megzavaró helyváltoztatás nélkül jutottak lényegesen nagyobb lakáshoz: „De jó, hogy nem kell messzire menni, nekem ez különösen ártott volna, így ha keresnek, hát odabotlanak a 9-be.” (BFL XIII.72 Dr. Bugsch Gusztáv levele feleségének, 1909. október 28.) Az október közepén megkezdett kettős átköltözés a budapesti lakásbérlés rendjét meghatározó bérévnegyedekhez alkalmazkodott. A legközelebbi november 1-én következett, így ez az időszak a költözködések egyik kiemelt szezonjának számított a városban. A Bugsch család költözési terve azonban nem várt körülményekhez kellett, hogy alkalmazkodjon. A családfő, akinek betegsége már az év elején jelentkezett, olyan állapotba került, hogy külföldi gyógykezelés mellett döntöttek. 1909. október 13-tól november 2-ig tartózkodott a Lahmann-féle Drezda melletti fizioterápiás szanatóriumban (Dr. Lahmann’s Physiatrisches Sanatorium auf Weisser Hirsch bei Dresden), hogy lábát kúrálják. A költözködés így előre nem látható módon a két kisgyerekükkel és a másfél hónapos kisbabával otthon maradó feleségre maradt. A házastársak kényszerű elszakadása a költözködés közepette a levelezés keretei közé szorította egymás segítését, ez lett az eszköze annak, hogy a férj precíz, de egyben aggodalmas instrukciókat adjon az ügyek kézbentartásához, a feleség pedig rendre beszámoljon a munkálatok állásáról.

Az október közepétől folyó levelezés az ingóságok áthurcolásának és a lakás rendbetételének fázisát kísérte, az új lakás kibérlése a háztulajdonossal való megegyezéssel már korábban lezajlott. A lakásválasztás szempontjai így már nem jelentek meg a levélváltásban, egy levél azonban mégis akad, amelyben Nyárasdi Lujza az új lakás alaprajzát vázolta férjének, a szobák funkció szerinti kiosztásával és a bútorok ennek megfelelő elhelyezésével. Férje erősen aggódott az új lakás berendezése miatt: „Hát most a mi hálószobánk fala, hogy fog passzolni a mahagoni butorhoz? […] Jól fog elférni minden, hogy mint fog kinézni az én rendelőszobám?” (BFL XIII.72 Dr. Bugsch Gusztáv levele feleségének, 1909. október 24.) Emiatt kérte feleségét, hogy „küldj nekem egy kis rajzot, mosdó, íróasztal, dívány, komótszekrény, műszerszekrény hol lesznek? […] Hogy és merre vannak a kályhák, honnan és milyen szobák kapják a meleget?” (Uo.) A küldött alaprajzi ábra tökéletesen leképezte a lakás építészeti tervrajz szerinti alakját és elrendezését, a helyiségek térbeli viszonyát, a válaszfalak elhelyezkedését. Nyárasdi Lujza ezen érzéke akkor is megnyilvánult, amikor 1909. február-március folyamán apja gyengélkedése miatt Lussingrandében (Veli Lošinj) tartózkodó szüleinek budai nyaralókeresésük eredményeiről írt levelében. A Pasaréten és a szemközti oldalon, a Labanc úton megtekintett nyaralókínálatról alaprajzokkal együtt számolt be szüleinek, tanácsukat kérve a döntéshez.

A házasságkötésük után addigi lakhelyükhöz közel kibérelt új lakásnak a megszokott középosztálybeli lakófunkciók mellett a fogorvosi rendelő elhelyezését is biztosítania kellett. A középosztályra jellemző helyiségek kétségkívül megvoltak a lakásban: a családfő egy évekkel korábbi, feleségéhez írt leveléből egyértelműen kiderül, hogy a lakásban volt hálószoba és ebédlő. (BFL XIII.72 Dr. Bugsch Gusztáv levele feleségének és apósának, 1907. január 27.) Rendelőnek a három utcai szoba mögött elhelyezkedő udvari szobát használhatták. Ez a helyiség a ház tervrajza szerint két szoba volt, rabitzfallal elválasztva, ami a kettéválasztás alternatív jellegére utalt, viszont könnyen elképzelhető, hogy azt valóban kettéosztva, részben várószobának, részben rendelőnek használták. E helyiségeken kívül még egy utcai szoba maradt a lakásban, amely vagy gyerekszobaként, vagy szalonként funkcionálhatott. A családfő 1907-ben írott levele mindenesetre az ebéd után a hálószobában tartózkodó kétéves kislányukat említi, ami akár arra is utalhat, hogy külön gyerekszoba hiányában a gyerekeket a lakás más funkciójú helyiségeiben helyezték el.

Ehhez képest az újonnan kibérelt hétszobás lakásban Nyárasdi Lujza a következő helyiségeket jelölte be: az utcai fronton fekvő öt egymásba nyíló szobában a várószoba, a rendelő, az ebédlő – ezt a helyiséget nem nevezte meg, azonban a kredencek berajzolása erre a használatra utal –, a gyerekszoba, az utolsó helyiségben pedig a hálószoba. A lichthofra nyíló hátsó szoba ismét gyerekszobának volt kijelölve, míg az udvari szoba lett a szalon, legalábbis a zongora jelenléte alapján. Eszerint megvolt a középosztálybeli lakótérhasználat jellegzetes helyiségsora, a szalon, ebédlő, hálószoba és gyerekszoba, úriszoba nélkül, amit a családfő hivatása folytán a két szobát felölelő fogorvosi rendelő helyettesített. A korábbi lakásban ebből vagy a háló-ebédlő-szalon hármasa volt berendezve a rendelőn kívül, külön gyerekszoba nélkül, vagy pedig a háló-ebédlő-gyerekszoba együttese, a szalon és ebédlő összevonásával, már ha az ebédlő berendezése és a zongora elfért egyetlen helyiségben. A nagyobb lakás radikálisan új funkciók beiktatása nélkül leginkább a kinyújtózást szolgálhatta.

Az új lakásban a hálószoba és a gyerekszoba elhelyezését illetően volt egy korábbi elképzelése is a házaspárnak, amihez képest Bugschné a levelében lerajzolt megoldással állt elő. Az eredeti elgondolásuk ugyanis az volt, hogy a lichthofra nyíló szobát fogják hálóként használni, míg a gyerekszobát a leghátsó utcai szobában rendezik be. E beosztás mögött többféle megfontolás állhatott. A lichthofra nyíló szoba esett legközelebb a fürdőszobához, s még ha közvetlenül nem is nyíltak egymásba – a fürdő egy belső folyosóról nyílt –, szomszédos helyiségek voltak. A hálószoba megfelelő szellőzést nem biztosító, ablakával a légudvarra nyíló helyiségben való elhelyezése ugyan nem felelt meg a lakhatásról való gondolkodás reformirányzatában ekkor már meghatározó higiéniai elveknek, amely a lakás szellőzését és napfénnyel való ellátottságát egészségügyi okokból alapvető elvárásként kezelte, a gyerekszobával kapcsolatos elgondolásukban viszont ugyanez nagyon is jelen volt. Bugschné ugyanis így érvelt módosított elképzelése mellett: „Most pedig igen sürgős válaszodat kérném, hogy jó lesz-e és beleegyezel-e abba, hogy mégis az utolsó utcai szoba háló szoba lenne és a gyerekek a lichthofra nyílóban aludnának? Mert t.i. amíg a hálószobákat takarítják reggel, a gyerekek úgyis az egyablakos szobában lesznek, este és délután már úgy sincs nap; akkor aztán a lichthofosban is eljátszhatnának, és lévén az utolsó szoba, meg kijárata is van annyiban alkalmasabb volna és az a gyönyörű bútor nem lenne úgy eldugva. Viszont pedig ez (az utolsó utcai) szobatapéta tiszta és maradhatna, és ebben nem is aludt senki, annyiban meg, és hogy utcai napos szoba jobb lenne a gyerekeknek, egy szobafestést is megspórolnánk.” (BFL XIII.72 Dr. Bugsch Gusztávné sz. Nyárasdi Lujza levele férjének, 1909. október 21.) Bár szavaiból kihallatszik, hogy fő szempontja a férjének legalább annyira fontos hálószobabútor megfelelő elhelyezése volt, azért a napfény és levegő eleme is megjelent. Mindez az eredeti tervükhöz képest a gyerekek hálója és a szülői háló cseréjét célozhatta meg, oly módon, hogy míg a gyerekek a két utolsó utcai szobát kapják meg, a kétablakos nagyobbikat hálóhelyiségül, a kisebb egyablakosat pedig nappali tartózkodásra, addig a szülők a lichthofra nyílót.

A költözködés 1909. október 18-án, egy hétfői napon kezdődött meg, azzal, hogy Forsterék kiköltöztek. A lakáskulcsokat másnap, október 19-én kapta meg Bugschné, s innentől kezdve az áthurcolkodás a lakás felújításával együtt november első hetéig, azaz összesen három hétig tartott. Dr. Bugsch hazaérkezésekor, november 3-án már csak a hálószoba, a konyha, a cselédszoba, a fürdőszoba és az átjáró helyiség kiürítése volt hátra, a többi helyiséggel készen voltak. A lakásbérlés rendjét meghatározó fővárosi lakásbérleti szabályrendelet előírása szerint ugyanis a kiköltözést fokozatosan lehetett, illetve kellett végrehajtani. Az új bérlőnek joga volt a kibérelt lakásba a bérévnegyed első napján megkezdeni a beköltözést, s ilyen méretű lakást teljes egészében a harmadik napon este 6 óráig átvenni. Szerencsés módon az új bérlők, egy fiatal pár nem sürgették Bugschék kiköltözését. Ők az ezt követő héten, vagyis a költözködés negyedik hetében kezdhették meg a lakás rendbetételét jelentő tapétázást beköltözésük előtt: „Az jó, hogy az új lakók még nem jelentkeztek, de hisz ők ráérnek, új pár frissen rendezkedik, ők nem hurczolkodnak, ezt mondd meg, ha esetleg türelmetlenkednének.” (BFL XIII.72 Dr. Bugsch Gusztáv levele feleségének, 1909. október 26.)

Forsterék kiköltözése után az új lakás rendbetételéhez szükséges mesteremberek október 20-ával kezdtek jönni: a festő, a kéményseprő, a vízvezeték-szerelő és a villanyszerelő. Felmerült, hogy a nagyméretű szőnyeghez hívják ki a porszívókat is. A lakásfestést illetően Nyárasdi Lujza megjegyezte, hogy „az ebédlőnek szánt szobát kivéve a másik három igazán nem is piszkos, úgy hogy szinte kár azt a nagy pancsot csinálni. Igazán csak a pölösök [azaz a poloskák] miatt.” (BFL XIII.72 Dr. Bugsch Gusztávné sz. Nyárasdi Lujza levele férjének, 1909. október 16.) Közben zajlott a kályhák tisztítása és javítása, valamint a fogászati rendelő villanyszerelési munkái, majd berendezésének átvitele, ami külön gondosságot igényelt. A magára maradt feleség fő segítsége anyja volt, aki erről vejének is beszámolt: „lehetőleg minden időnket a lakásrendbehozatal előretólásával töltjük. Eddigelé még leginkább a munkások nyakára ülésében, időre és összevágón való meghívásában és az ott dolgozók boroztatása és biztatásában csúcsosodik ki működésünk; Luli [Nyárasdi Lujza] inkább a gyerekekkel, én inkább a lakással veszkődöm.” (BFL XIII.72 Dr. Nyárasdi Jánosné sz. Havai Ilona levele vejének, dr. Bugsch Gusztávnak, 1909. október 22.) Maga a hurcolkodás a második héten indulhatott meg, a hét közepén, azaz október 27–28-án két nap alatt pakolták át a spejzot, így ez lett az első kész helyiség az új lakásban. Ezután kezdték meg a viceházmesterék felfogadásával a takarítást is, miután a vízvezetékes is befejezte a munkát, s csak a festés nem volt még teljesen megszáradva, s ekkor indult meg a régi lakásuk rendbetétele is. Egy hét elteltével, november 3-ára a szobák többsége már át is lett pakolva. Ekkor érkezett haza maga a családfő a szanatóriumból, ahogy ő maga keserűen mondta, a „készbe beülve”.

A családfő betegsége sem a kúra alatt, sem utána nem gyógyult. Állapota feltehető romlása miatt a következő tavasszal kórházba került, április folyamán megoperálták, azonban gyógyulást ez sem hozott, s 1910. május 31-én, negyvennégy éves korában elhunyt. Halálával ott maradt huszonkilenc éves háztartásbeli felesége a két négy, illetve öt éves kisgyerekkel, illetve a tíz hónapos kisbabával a még fél éve sem lakott hétszobás lakásban, benne a fogorvosi rendelővel.

Az apa korai tragikus halála radikálisan új körülményeket teremtett hátramaradt családja számára. A magas lakbérű nagylakás funkcióját vesztette, s a kereset nélküli özvegy számára fenntarthatatlanná vált. Férje elvesztése nemcsak óriási érzelmi megrázkódtatást jelenthetett számára, hanem teljes egzisztenciális megroppanást is. A tragédia súlya és az általa okozott megrendülés ereje többszörösen is megmutatkozott: a családban néhány év alatt további három haláleset követte egymást. Nyárasdi Lujza ötvenéves anyja, aki a költözés során még lánya segítéségére tudott lenni, veje elvesztésének hatására idegösszeomlást kapott, ami odáig vezetett, hogy 1911 nyarán öngyilkosságot követett el szülőhelye, Esztergom közelében, egy erdőben. (Népszava, 1911. július 11. 7.) Ezután fél év sem telt el, s kétévesen meghalt a legkisebb gyerek 1911 novemberében. A rövid időn belül egymást követő sorscsapások nagy valószínűséggel szerepet játszottak abban, hogy 1914 januárjában, két és fél évvel felesége drámai körülmények közötti halála után Nyárasdi Lujza apja is elhunyt hatvanhét éves korában.

A Bugsch Gusztáv halálával kereset nélkül maradt családnak a megrázkódtatás közepette késedelem nélkül meg kellett oldania egzisztenciája újrarendezését. Meg kellett szabadulni a szerepét végül soha be nem töltő nagylakástól, pénzhez kellett jutni a hosszan húzódó betegeskedés és az elhalálozás során keletkezett kiadások fedezéséhez, valamint a mindennapi megélhetés biztosításához. Biztosra vehető, hogy Nyárasdi Lujza szüleinek támogatása tartotta felszínen a megcsonkult családot. A nemcsak anyagi, hanem minden bizonnyal hatalmas érzelmi terhet is jelentő – a férj, illetve apa betegségét és halálát megtestesítő – lakást azonnal felmondták: ez volt a haláleset utáni egyik azonnali reakciója a családnak. Június 5-én, öt nappal a családfő elhunyta és három nappal a temetés után az özvegy nagynénje már arról érdeklődött, sikerült-e kiadni a lakást, majd 1910. június közepi levelében már arról írt, hogy „örömmel értesülök kedves leveledből, hogy a lakást már sikerült kiadni”. (BFL XIII.72 Havasi Ilona levele unokahúgának, dr. Bugsch Gusztávné sz. Nyárasdi Lujzának, 1910. június 19.) Nem költöztek azonban messzire, amiben a sürgősségnek és a szülők közelségének lehetett szerepe: az új lakást a Baross utca 4. számmal szemközti házban, csak éppen annak ellenkező, Üllői úti oldalán, a 4. szám alatt vették ki.

Az Üllői úton kibérelt lakás háromszobás-cselédszobás volt, egy szobával kisebb, mint az első közös otthon, de megmaradt a középosztálybeli szint. Anyagi helyzetük rendezésében kulcsszerepet játszott az elhunyt férj empire és biedermeier bútorokat, festményeket, kerámiákat és egyéb dísztárgyakat felölelő értékes műgyűjteményének elárverezése, amire szeptember végén került sor. A következő évben itt élte át Nyárasdi Lujza egy év múlva anyja halálát, majd néhány hónappal később legkisebb gyermeke elvesztését. Nyárasdi Lujza anyja öngyilkosságával a kialakítani próbált új keretek ismét összetörtek, és immáron az egyedül maradt, évek óta gyakran betegeskedő apja körülményeit is rendezni kellett. Ekkor ő adta fel a két évtizeden át lakott Vámház körúti, háromszoba-alkóvos-cselédszobás otthonát, s költözött össze lányával, akinek nyugdíjával minden bizonnyal megélhetési alapot tudott nyújtani. Ez a lakás azonban csak átmenetinek bizonyult, amiben nemcsak a hirtelenséggel történt kiválasztás és az abból fakadó esetleges meg nem felelés játszhatott közre, hanem az újabb családi tragédiák is. Az özvegyen maradt fiatal anya, két kisgyermeke, valamint megözvegyült idősödő apja által alkotott háztartás egy éven belül tovább költözött. 1912. május elején már a Krisztinaváros lakói voltak a Krisztina körút 155–157. szám alatt, egy négyszobás-cselédszobás lakás bérlőiként. Az új környék gyökeres változást jelentett az addig a pesti oldalon lakó családnak. A választás hátterét illetően csak találgatni lehet: az új környék mindentől távol volt, ahol addigi életük zajlott, olyannyira, hogy még csak nem is a Kálvin térrel szemközti, ekkoriban erőteljesen tempóban kiépülő Lágymányosra esett választásuk. A Krisztina körúti lakás azután közel három évtizeden át lett a Bugsch család otthona. Nyárasdi Lujza innen költözött át 1940-ben a Vérhalom tér környéki Pentelei Molnár utca 3. szám alatti Molnár Farkas által tervezett és frissen felépült modern bérvillába, ekkor már családos lányát követve.

Nagy Ágnes

(2024. április)