Csatlakozóudvar és zártudvar: a beépítési reform kísérletei egy Villányi úti telektömbben
A Móricz Zsigmond körtérnek a Villányi és a Bartók Béla út torkolatában fekvő, jellegzetesen háromszög alakú háztömbje külsőre nem tér el a megszokott, zártsorú beépítés budapesti példáinak tömegétől. Belülről nézve viszont speciális: kétféle beépítési mód egyedi találkozásának eredményeként formálódott, mégpedig az egy-egy telek léptékében működő zártudvaros és a több telket átfogó csatlakozóudvaros beépítés sajátos ötvözeteként. Ez utóbbi a nagyvárosi tömbreformmal kísérletező tendenciák két különböző időszakában vetítődött rá a tömb egy-egy részére. A kiépülés I. világháború előtt, majd a két világháború között több hullámban lezajló folyamata ugyanis egyfelől megfelelt a budapesti telektömbök fejlődését jellemző fő irányának: telkenkénti vásárlások nyomán, egy-egy telekre korlátozódva épültek fel rajta egymás után a lakóházak. Néhány telek azonban kivételt képezett ez alól, és egymáshoz kapcsolódva, egységes koncepció szerint épült be. Ezeken a tömböt domináló zártudvaros beépítéshez képest csatlakozóudvaros, a telekszélre korlátozódó, a hátsó udvari keresztszárnyat és így annak udvari lakásait elhagyó beépítés valósult meg a több telket átfogó tervezésnek köszönhetően.
A beépítés ugyanakkor a lakóház-tulajdonlás tekintetében jelentkező másik reformeszmével, a szövetkezeti társasház-gondolattal is társult. E telkeken ugyanis nem bérházak, hanem társasházak létesültek. A beépítés és a tulajdonlás vonatkozásában egymással összefonódva jelentkező reformer megoldások jelenléte hasonlóvá teszi a tömböt egy nem messzi másikhoz: a Bartók Béla út túloldalán, a Fadrusz utca és a Bartók Béla út kereszteződésének másik metszetében található Kosztolányi Dezső téri tömbhöz. Míg azonban ott a reformeszmék a tömb egészére kiterjedően találtak utat maguknak 1907 és 1912 között, addig itt csak korlátozottan jutottak érvényre. Attól eltérően itt nem egységes beépítési koncepcióba és tulajdonlásba illeszkedve indult be a fejlesztés, hanem ahogy a város telektömbjeinek döntő része, úgy a parcellázást követően a telkek itt is egyenként váltak értékesítés és beépítés tárgyává. A párhuzamosság azonban nem volt véletlenszerű: a két tömb fejlesztésében résztvevők személyi köre és a reformelgondolásokhoz fűződő kapcsolati hálója kapcsolódást teremtett közöttük.
A tulajdonviszonyok alakulása
A fekvésében a Kosztolányi Dezső térire (akkor Lenke tér) emlékeztető, de kétszer nagyobb lágymányosi-kelenföldi telektömb ahhoz hasonlóan ugyancsak a Herz és Beimel páros tulajdonában állt 1879 óta. Az ingatlanbefektetést 1904 végén aktiválták, ekkor nyújtottak be kérelmet a fővároshoz a tömb parcellázása ügyében. Tizenhárom beépíthető telekre kívánták osztani, a felosztás után a telkek egyenkénti értékesítésének tervével. Miután kérelmük az újonnan kialakítandó telkek legalább 300 négyszögöles méretével megfelelt az építésügyi szabályzat IV. építési övezetben érvényes előírásainak, 1905 májusában megkapták a parcellázási engedélyt.
A telkek eladását a felosztás után fél évvel, 1905 őszén kezdték meg. Első körben a körtér felé eső három telket adták el szeptember-október folyamán. A saroktelket Hirsch Lipót és neje, Hoffmann Regina vette meg, a két szomszédos, hátsó határukkal érintkező telket pedig a Fischer és Detoma cég. 1907 áprilisában lezajlott a tömböt alkotó telkek értékesítésének második hulláma. Az eladások a Bartók Béla út (akkor Átlós út) felőli oldalon a Fischer és Detoma cég kezébe került telek mellett következő három telket érintették. Mindegyiket a saroktelket birtokló Hirsch Lipótné családtagjai vették meg: az egyiket ő maga férjével, a másikat unokahúga, Spiegel Irén, a harmadikat pedig ő és két nővére – Danzig Jakabné sz. Hoffmann Jozefin és Salz Dávidné sz. Hoffmann Ilona –, unokahúgával együtt. Ezután újabb két éves szünet következett, majd a további értékesítés 1909 augusztusa és októbere között zajlott négy telekre vonatkozóan, illetve egy-egy telket még később, 1910, majd 1911 elején adtak el. Összességében az 1905 első felében felparcellázott tömb telkenkénti értékesítése az 1905 ősze és 1911 eleje közötti bő öt év alatt bonyolódott le.
A tömb beépítése az értékesítésnek megfelelően telkenként ment végbe. Legkorábban a körtérre néző, elsőként eladott saroktelek épült be 1906–1907 folyamán. Az első tervek 1906 januárjában készültek el, s a lakóház 1907. augusztus elején kapta meg a használatbavételi engedélyt. Éppen ekkor adták ki az építési engedélyt a saroktelekkel egyidőben értékesített két szomszédos ingatlan egyikére, ahol feltehetően 1908 folyamán fejeződött be az építkezés, s egy év eltolással, 1908–1909 folyamán zajlott le a másik, valamint az annak szomszédjában Spiegel Irén által megvett telkek beépítése. Ezzel a négy építkezéssel a Villányi úti saroktelek felől indult be a tömb kiépülése. Míg a telkek döntő része 1906 és 1912 között beépült, mégpedig a tömböt alkotó tizenhárom telek közül nyolc, a maradék öt beépítése csak a két világháború közötti időszakban következett be.
A beépítés zártudvaros, gangos bérházakkal történt, a Fischer és Detoma cég tulajdonába került két telket leszámítva. A két telek egyikét azután 1907. május 31-én eladták az Országos Tisztviselő Szövetség Villányi út 2. számú Házépítő Szövetkezetének. A Fischer és Detoma cég kapcsolata azonban nem szakadt meg az eladott ingatlannal, a szövetkezet ugyanis őket bízta meg a tervezéssel és a ház felépítésével. Az építési engedélyt 1907. augusztus végén kapták meg, s a ház feltehetően egy év múlva, valamikor 1908 második felében már készen állhatott. Közben 1908. január 15-én a másik telküket is eladták a szintén az Országos Tisztviselő Szövetség szervezése nyomán megalakult Átlós út 1/b számú Házépítő Szövetkezetnek. Erre a telekre is Fischerék kaptak megbízást, Fischer 1908. január végén készítette el az első tervváltozatokat, a ház pedig 1909. május elejére készült el.
Fischer József és a szövetkezeti házépítés
Fischer József és az Országos Tisztviselő Szövetség telekadásvételi és megbízási kapcsolata nem véletlenszerűen alakult, hanem a budapesti lakásviszonyokról való gondolkodást újító eszméivel ezidőtájt alapjában meghatározó kapcsolatrendszerbe illeszkedett. A felparcellázott tömb új ingatlantulajdonosai között megjelenő Hirsch-házaspár és családtagjaik közeli rokonságban álltak a köztisztviselői érdekvédelmi szervezet társasházépítő mozgalmának beindításában kulcsszerepet játszó személlyel, a szövetség elnökével, dr. Dános Árpáddal. Dános Árpád ugyanis a fia volt az egyik Átlós úti telket rokonaival együtt megvásárló Danzig Jakabnénak, a tömb területén telektulajdonossá váló Hoffmann-nővérek egyikének, akik közé Hirsch Lipótné is tartozott. Amint a Fischer és Detoma cég 1905 őszén megvette a tömb két telkét, telekszomszédokká váltak Dános Árpád családjával, amely szomszédság 1907-ben Dános Árpád unokatestvére, Spiegel Irén telekvételével csak tovább erősödött. Nagyon valószínű, hogy a társasházeszmével szövetkezeti formában külföldön is ismerkedő Fischer József számára dr. Dános Árpád is a szövetkezeti házépítéshez vezető kapcsolat lehetett. Ahogy az is könnyen lehetséges, hogy nagynénje, Hirsch Lipótné szomszédságában a Villányi, majd az Átlós úti telek eladása is az ő révén jött létre Fischerék és az Országos Tisztviselő Szövetség által kezdeményezett társasház-szövetkezet között. Ha Fischer gondolkodott társasházépítésben, amit egy a témában 1908 elején tartott előadása igen valószínűvé tesz, akkor annak egyetlen járható útja ekkortájt az Országos Tisztviselő Szövetség által kínált modell volt, mint a szövetkezeti formában történő társasház-építés fővárosi meghonosításának első kísérlete. Fischer maga viszont mint építész-vállalkozó nagy valószínűséggel nem tudta volna megoldani a házszövetkezet megszervezését – ezt a fázist az Országos Tisztviselő Szövetség vette át tőle, míg a Fischer és Detoma cég a tervezést és az építést tudta vállalni. A Villányi úti társasház volt az első szövetkezeti ház-szervező akciója az érdekvédelmi szervezetnek, a következő társasházat az akkori Aréna út (ma Dózsa György út) 64. szám alatt kezdeményezte 1907 őszén, majd a Fischer és Detoma cégtől megvett Átlós úti telken alakították meg a harmadik házszövetkezetet 1908 elején. Ily módon Fischer József és cége lehetett a város első és harmadik szövetkezeti házának tervezője és felépítője.
A beépítési reformmegoldások első hulláma
A háború előtti fél évtizedben felépült házak döntően a zártudvaros, gangos beépítési módot követték, s ilyen lett volna a Fadrusz utca felőli sarokház is, ha sor került volna a háború előtti megépítésére. Két ház volt ez alól kivétel: a Fischer József tervezte, hátsó határvonalával érintkező két szövetkezeti ház, az 1907 nyarán tervezett Villányi úti, és az 1908 januárjában tervezett Átlós úti. A homlokzatukat tekintve is azonos elemekből álló két ház egységes koncepcióba illeszkedett: Fischer elgondolását a csatlakozóudvaros reformbeépítés elveire alapozta, olya módon, hogy beépítés tekintetében egymás tükörképét adták.
A két telek egységes koncepcióba illesztett beépítése nemcsak a Villányi úti ház 1907 nyarán elkészült tervein öltött formát, hanem 1907. október végén a házépítő szövetkezet közgyűlésén megfogalmazást is nyert, miszerint „az építkezés akkép történnék, hogy az egymáshoz csatlakozó udvarok kerteknek rendeztetnének be” (BFL VII.2.e Cg. 397. Rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve, 1907. október 28.). Az elképzelés annak nyomán öltött formát, hogy a szövetkezet igazgatóságát tisztviselők azon kéréssel keresték meg, hogy a telkükhöz csatlakozóan építsenek egy másik szövetkezeti házat is. Az igazgatóság ezt a lehetőséget kedvezőnek ítélte, azzal az elgondolással, hogy a Villányi út 4. szám alatti házszövetkezet tevékenysége nemcsak a Villányi úti, hanem az ahhoz csatlakozó telek beépítésére is kiterjedne, az építkezés pedig egymáshoz illeszkedne.
Bár ez a terv nem valósult meg, az ügyet azonban abba az irányba tolta, hogy miközben a Villányi úti telken folyamatban volt az építkezés, a Fischer és Detoma cég a Villányi úti után fél évvel az Átlós úti telkét is eladta társasház-építés céljára. Csak éppen nem a Villányi úti házépítő szövetkezet tevékenysége terjedt ki a második telekre, hanem egy új szövetkezet alakult. Fischer megbízása és az egységes beépítési koncepció azonban így is egyazon ernyő alatt fogta össze a két fejlesztést. Nagyon valószínű, hogy a közgyűlésen körvonalazott csatlakozóudvaros terv az ő építészi elképzelésein alapult, amelyek a Villányi úti ház tervein a nyár folyamán már testet öltöttek. A két telket együttes kezelésére készen álló építész bevonásával a beépítési mód reformkoncepciója és a szövetkezeti házakban való gondolkodás akadály nélkül fonódhatott egymásba.
Az oldalszárnyas, csatlakozóudvaros beépítésnek köszönhetően a két telek hátsó részén egy nagy, kertesített belső udvar keletkezett. Fischer a két udvart ráadásul a tömb belseje felé nyitva is hagyta, megadva a lehetőséget a további udvari kapcsolódásra. Ennek a beépítésnek köszönhetően mind a két szövetkezeti házból kiiktatódtak a reformgondolkodás által kárhoztatott udvari lakások, s bár az udvari szobák megmaradtak, ezek nem egy zárt, körgangos udvarra, hanem egy zöld kertre néztek. Noha tervek csak az Átlós úti társasház esetében őrződtek meg, nagyon valószínű, hogy Villányi úti tükörképében is hasonló volt az alaprajzi megoldás, szobáik egy részében utcai, másik részében udvari fekvésű három- és négyszoba-cselédszobás lakásokkal. Bár hátsó keresztszárny hiányában a gang nem futott körbe, az udvari szobák egy része ténylegesen gangra nyíló udvari szoba volt. Az udvar nyitott és kertesített, így a korabeli higiéniai elveken nyugvó reformer személet szerint levegő és a napfény által szabadon átjárt tere révén viszont nem zárt udvarra néztek, hanem kerti fekvésű lakásnak számítottak.
Noha Fischer József megoldása lehetőséget adott a szomszédos telkek udvarainak kapcsolódására, a két társasház által alkotott belső udvar mégsem bővült tovább a tömb belseje felé. Annak ellenére, hogy az öt telket leszámítva a tömb kiépülése 1906 és 1911/1912 között éppen azokban az években ment végbe, amikor a lakásreform-gondolkodás a budapesti beépítési módok terén is kezdett tért nyerni az új típusú, a higiénikus lakhatás elvét szem előtt tartó, a telekkörülépítés helyett tömbszintű megoldásokat is kereső kísérletezésben és nemzetközi mintakövetésben, nem jött létre egy korszerű, a reformmegoldások felé elmozduló tömbbeépítés. Reformelképzelés mindössze a Fischer József által tervezett szövetkezeti lakóházak esetében valósult meg. A megszokott zártudvaros beépítés annak ellenére is dominánssá vált, hogy a négy telket birtokló Hirsch–Dános család és Fischer József között személyes ismeretség, s a lakásreform-mozgalom eszméinek követése révén Dános Árpáddal legalábbis szemléletbeli rokonság állhatott fenn. A családnak a tömb területén ingatlanba fektető tagjai azonban nem kapcsolódtak a lakásreformer gondolkodás építészeti-lakhatási reformelveihez. A család tagjainak az ingatlanok csak tőkebefektetéséül szolgáltak, nem pedig átfogó elgondolás szerint összehangolt fejlesztés gyanánt. Beépítésük egymástól függetlenül, eltérő időpontokban bonyolódott le, különböző építészekre bízva, eredményként a bevett zártudvaros bérháztípus újabb képviselőivel.
Az 1910-től bekövetkező építési dekonjunktúra a tömb kiépülésének periodizációjára is rányomta bélyegét: 1912 és 1914 között már nem épült újabb ház, majd csak a budapesti lakásépítés háború utáni újbóli beindulásával, az 1920-as évek második felétől kezdődtek újra a beépítések az üresen maradt telkeken az államilag szervezett lakásépítési hitelnyújtás jegyében (LÁB-kölcsön). A tömb kiépülésének ez a háború utáni fázisa hozott változást a reformszemléletű beépítések alkalmazása terén is, amikor is a beépítetlenül maradt öt telek közül három megint csak a társasházi tulajdonformával karöltve egy újabb egységes beépítési koncepció elemévé vált.
A csatlakozóudvaros beépítés második hulláma
A beépítési reform egységes elgondolást követő, több telket átfogó folytatódása a tömb három, a hátsó telekhatárán jellegzetes Y-alakban egymásnak fekvő ingatlanán újfent társasházi keretek között bontakozott ki az 1930-as évektől. Ez lett a második olyan kísérlet a tömb területén, amely több telket átfogó, a beépítés reformelveinek megfelelő koncepciót követett.
A tömböt szegélyező három eltérő utcára néző telkek társasházakkal történő beépítése egyazon szervezés keretében indult be. Ténylegesen a három telek közül kettő beépítése bonyolódott le egymáshoz kapcsolódóan, a harmadikon, a Villányi út 8. szám alatt viszont csak tíz évvel később került sor építkezésre. Elsőként a Horthy Miklós út (ma Bartók Béla út) 61. szám alatti ház épült meg 1931 folyamán. Rumszauer György és Wimmer László 1931 februárjában készítették el a terveket, s az építkezés ugyanezen év november végére be is fejeződött. Ugyanezen építészirodában ekkor készültek el a Fadrusz utca 4. szám alatti ház tervei, s az épület 1932. augusztus végére állt. Az eredeti elképzeléstől elszakadva a Villányi út 8. szám tervei viszont csak 1940 márciusában születtek meg.
A Horthy Miklós út 61. szám alatti lakóház építéséhez kapcsolódóan 1931 februárjában készült helyszínrajz a három telekre kiterjedő összehangolt beépítési elgondolásról tanúskodott. A rajzon a Horthy Miklós úti és a Villányi úti ház udvara egymáshoz csatlakozik, míg a Fadrusz utca 4. szám alatti ingatlanon egy franciaudvaros, a telek hátsó felében viszont zártudvaros lakóház körvonalai jelennek meg. Miután azonban ez a ház hátsó telekhatárán a két másik ház csatlakozóudvarára néz, így ez a zártudvaros megoldás a két másik ingatlan beépítési módját kihasználva nem hagyományos udvari lakásokat eredményez, hanem kertre nézőket. A tervezett ház mellett a két másik még csak elképzelt körvonalainak feltüntetése, s beépítésük egymáshoz hangolása egységes fejlesztési elgondolásra utal, amely szándékot egy 1932 végi újságcikk tesz nyilvánvalóvá. A cikk a már felépült Horthy Miklós úti és Fadrusz utcai társasház mellett a Villányi út 8. szám alatt tervezettet reklámozta, mint a három ház által alkotott, „Szent Imre társasházak” elnevezés alatt futó és Horváth Jenő volt törvényhatósági bizottsági tag nevéhez kötődő vállalkozás részét. A cikket illusztráló helyszínrajzon is látható a három lakóépület tömege, csak éppen eltér a két évvel korábbi helyszínrajzon ábrázoltaktól. Míg az 1931 végére készen álló Horthy Miklós úti ház megfelelt annak, a Villányi úti pedig az oldalszárnyas beépítés révén nagyjából hasonlított, addig a Fadrusz utcai ház esetében a franciaudvaros megoldás az 1931-es zártudvar helyett a másik két telek felé nyitott csatlakozóudvarral és a telek egyik oldalán aszimmetrikusan hátranyúló oldalszárnnyal társult – ahogyan az a Rumszauer György és Wimmer László által készített terveken ténylegesen alakot is öltött. Tükörképszerűen ugyanezt a formát követte a Villányi úti ház is. A rajzon a három telek hátsó felében egymáshoz kapcsolódva egy jelentős méretű kertesített udvar körvonalazódott, amelyre maga a cikk is felhívta a figyelmet: „Ez az építkezés szükségszerűen kapcsolódik bele a már megépített Szent Imre-udvar és Szent Erzsébet-udvar építkezésébe, amennyiben a parkírozandó négy telek összefüggő egészet alkot és tágas tere kifogástalan levegőt szolgáltat a kerti lakásrészeknek.” (Hol épül a Szent Imre-társasházak harmadik palotája? Magyarság, 1932. december 25. 28.) A Rumszauer és Wimmer-iroda által tervezett csatlakozóudvaros, szimmetrikus vagy éppen aszimmetrikus oldalszárnyas beépítési módok megjelenése a cikk illusztrációján arra utal, hogy az együttes egészében az ő munkájuk lett volna.
Az egységes szervezési és beépítési koncepció ellenére a három társasház eltérő konstrukció szerint jött létre. A szervezés mögött ugyanis nem volt egységes tulajdon: mindhárom telek tulajdonlása más pályán futott. Az 1914 előtti időszakhoz képest a társasházak ekkor már eltérő jogi formában alakulhattak, nemcsak szövetkezetként, hanem az 1924. évi társasházi törvény alapján is, a szövetkezeti üzletrészek helyett különálló tulajdonként, albetét formájában telekkönyvezett öröklakásokkal. A három ház közül kettő már ezt a jogi formát követte, csak a Fadrusz utcai jött létre szövetkezeti keretek között.
A Fadrusz utca 4. szám alatti társasház-szövetkezet még a különálló lakástulajdont megteremtő társasházi törvény megszületése előtt, 1921. október elején alakult meg, s 1922 elején vette meg a telket. A rossz gazdasági és hitelviszonyok folytán azonban az építkezésre egy évtizedig nem került sor, mindössze annyi előrelépés történt, hogy valamikor 1927 és 1929 között elkészíttették a ház terveit. 1931 decemberében viszont a szövetkezeti tagok az ingatlan Komfort Építő Rt.-nek történt átadásával léptek ki a helyzetből, s 1932-ben megállapodást kötöttek vele arra vonatkozóan, hogy az rt. építteti meg a házat a szövetkezet telkén, az értékesíti a lakásokat, a befolyt összeget a szövetkezet tagjainak fizetve ki üzletrészeik arányában. Mindez az ingatlan elidegenítését jelentette, amit nem a szövetkezet, hanem az rt. bonyolított le, miközben a szövetkezet felszámolta saját magát. A ház tervezése ezzel a folyamattal párhuzamosan zajlott 1931 decemberében, eredményeként 1932 augusztusára a felépült házzal. A szövetkezet megszűnésével pedig ez a társasház is lakásonként telekkönyvezetté vált 1932 végén.
A Horthy Miklós út 61. szám alatti telek sorsa a háború előtti beépítés elmaradásával szintén elbizonytalanodott. Az 1910 és 1927 közötti tulajdonosa feltehetően a háborús, majd az azt követő gazdasági viszonyok miatt nem tudott belevágni a házépítésbe, s 1927-ben eladta telkét Reiss Zoltán építésznek és feleségének. Ők azonban két és fél év múlva szintén beépítés nélkül adták tovább a telket, hogy az új tulajdonos másfél év múlva szintén megszabaduljon tőle. 1931 februárjában kezdődött meg az albetétek formájában való eladás, amely az év végéig le is zajlott. A ház államilag támogatott LÁB-kölcsönnel épült, az építkezést, ahogy nem sokkal később a Fadrusz utcai ház esetében is, a Komfort Építő Rt. bonyolította le, s feltehetően az eladásokat is ő intézte, anélkül, hogy a telek a tulajdonába került volna. Az 1931. februárjában tervezett ház 1931. november végére készült el.
A Villányi út 8. szám alatti telket 1927. június elején a Családiház Építő Rt. vette meg magánszemélytől. A vétel mögött az 1920-as évek második felében lendületet vett budapesti társasház-építkezésekbe való bekapcsolódás szándéka állhatott. Építkezésre azonban közel másfél évtizedig nem került sor. Nem járt sikerrel a Szent Imre-társasházak sorába való bekapcsolás sem, noha a lapok 1933 januárjában elkezdték hirdetni a harmadik társasház építését. A társasház-alapítás szándékát csak 1940 márciusában foglalták írásba, ekkor kezdték meg az albetétek formájában történő lakáseladásokat is, s ekkor születtek meg a ház első tervei is Fekete Gyula építőmester kezéből. A ház feltehetően 1940–1941 folyamán készült el.
Az egységes szervezési és beépítési terv megvalósulásának megszakadása a három ingatlan között tervezett kapcsolatra is kihatott. A Rumszauer és Wimmer-páros által közvetlenül egymás után tervezett két társasház valóban a csatlakozóudvar elve szerint illeszkedett egymáshoz. Beépítési és alaprajzi tekintetben is ugyanazt a mintát követték, a különbség mindössze abban állt, hogy a Horthy Miklós úti szélesebb telken épült ház kettővel több lakást tartalmazott, valamint egy helyett két szimmetrikus oldalszárnyat. A Fadrusz utcai ugyanezt az alaprajzot ismételte meg, csak a keskenyebb telekhez alkalmazkodva az egyik oldalon elhagyott oldalszárnnyal, valamint a két középső lakás kiiktatásával. A lakások mindkét házban a gangról nyíltak, az egyikben emiatt még gangra nyíló udvari szobák is keletkeztek. Körülépített zárt udvar hiányában ugyanakkor azok a lakások, amelyeknek valamennyi szobája udvari fekvésű volt, nem a hagyományos értelemben vett udvari lakásnak számítottak, miután a telek hátsó felére eső, és az együttes másik két házával együtt alkotott kertre néztek.
Annak ellenére, hogy az 1940-ben tervezett Villányi út 8. szám végül elszakadt a Rumszauer és Wimmer-féle tervektől, látszólag változatlanul illeszkedett a három ingatlanra kiterjedő csatlakozóudvar koncepciójához. Mélyen hátranyúló oldalszárnyak helyett csak rövidekkel épült meg, az udvari homlokzaton kívülre helyezett lépcsőházzal és az onnan a lakásokhoz vezető rövid, nyitott folyosószakaszokkal, udvara viszont a ház elhelyezése folytán elvileg az eredeti elgondolás szerint kapcsolódott a másik két telek udvarához. Az udvarba azonban egy bérgarázs épült a ház felhúzásával párhuzamosan, ami gátat vetett annak, hogy ez a telekrész is részévé váljon a másik két ingatlan között létrejött udvari kapcsolatnak, így a csatlakozóudvar csak a másik két telekre korlátozódott. A ház későbbi építésének köszönhetően ugyanakkor a két másiktól eltérő alaprajzi típust is képviselt. Ez a ház már az 1930-as évek első fele óta divatba jövő és terjedő háromtraktusos, hallos lakástípusnak felelt meg, a lépcsőházból nyíló két- és háromszoba-hallos-cselédszobás lakásokkal. Hátranyúló udvari szárnyai nem lévén, az emeletenkénti három lakás rövid folyosók révén volt összekötve a ház udvari homlokzatán kívülre helyezett lépcsőházzal, e folyosórészekre viszont csak a középső lakás konyhája és cselédszobája nyílt.
A tömb területén a beépítési reform korlátozottan, sajátos mintázat szerint ment végbe. Az alapvetően a zártudvaros beépítés által jellemzett tömbben a reformmegoldások nem terjedtek ki annak egészére, hanem két eltérő időszakban két eltérő részére vetültek rá, egy-egy csatlakozóudvaros beépítési elgondolás keretében. Egy közeli, Kosztolányi Dezső téri tömbtől eltérően itt a reformszellemű fejlesztési koncepciók és a telekbirtoklás nem állt egymással összhangban: a mozgásteret a telkek egyéni birtoklása és beépítése szabta meg, a koncepciók az építkezések összehangolhatóságát biztosító egységes tulajdonlás hiányában törtek maguknak utat. Az 1905 és 1941 között több hullámban lezajló kiépülés eredményeként itt az egyéni telek és a telekegyüttes, s azokkal a zártudvaros és a csatlakozóudvaros beépítés egymásmellettisége alakult ki a háztömb léptékében.
Nagy Ágnes
