Lakáskeresés és otthonteremtés a II. világháború kezdetén: Palatinus házak, 1939-1940

Balthazár Géza 1911-ben, Balogh Magdolna 1912-ben született Budapesten, mindketten hivatalnokcsaládban. Magda édesapja erdőmérnök, miniszteri főtanácsos, Gézáé pedig pénzügyminiszteri főszámtanácsos volt, mindkét család Budán lakott, Baloghék a Lipthay utcában, Balthazárék pedig a Batthyány utcában. Házasságkötésük idején, 1940-ben a szülők közül már csak Magda édesanyja élt. Gézának két öccse volt (Imre, aki később a Magyar Filmiroda főtisztviselője lett és József, repülőhadnagy), akikről szüleik halála után, nagykorúságuk eléréséig bátyjuk gyámként gondoskodott.

Balthazár Géza a jogi egyetem elvégzése után, 1933-ban katonai szolgálatba lépett, 1936-ban hivatásos katona lett. Egy évet Franciaországban töltött, majd 1935-től a Budapesti Ügyészségen, később a Budapesti Törvényszéken hadbíró-jelölt, 1936 és 1941 között ügyész-helyettes volt. A háború idején több alkalommal szolgált vidéken (1939 márciusa és októbere között Salgótarjánban, 1940 júliusa és novembere között Kiskunhalason, Szegeden és Kolozsváron bíráskodott), 1941 őszén pedig a szovjet hadszíntéren. 1941 végétől 1944 januárjáig a V. K. F. Bíróságon (a Vezérkari Főnök Bírósága, amelyet 1941 októberében hoztak létre az államellenes bűncselekmények megtorlására), Budapesten működött mint hadbíró, majd a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács (a kormány és a honvédség egyes tagjaiból alakított legfelsőbb országvédelmi szerv) munkáját előkészítő vezértitkárságon lett előadó.

Balogh Magda a Baár-Madas Gimnáziumban érettségizett, majd egy évet Belgiumban, illetve Angliában tanult. Az 1930-as években megszerzett képesítések (tanítói, gyors- és gépírói) arra engednek következtetni, hogy kereső életre készült. Házasságának első éveiben háztartásbeli volt, hadbíró-feleségként a házaspár levelezése és a Magda által 1940 áprilisától 1944 márciusáig vezetett háztartási napló alapján feltételezhető anyagi nehézségek ellenére sem vállalhatott volna munkát, amennyiben a házaspár nem akart kikerülni az úri módon élők társadalmi köréből.

A családi levelezés tanúsága szerint a fiataloknak gondot jelentett a hadsereg tisztjei számára előírt házassági óvadéktőke előteremtése, amelynek összege főhadnagy-hadbíró esetében 40 ezer pengőt tett ki. Az óvadék rendeltetése az volt, hogy kamatai biztosítsák az „állásszerű”, azaz a katonatiszt rangjához méltó megélhetést a házaspár, illetve az özvegy számára, a tiszti illetmény ugyanis nem volt elegendő a tisztektől elvárt életvitel folytatásához. Talán emiatt is lett a fiatalok között – sokéves ismeretség után – 1935-ben kibontakozó szerelemből csak igen hosszú idő után, 1939. október 22-én eljegyzés, majd 1940. március 2-án házasság.

A házaspár állandó bevételei közül biztosat csak a férj illetményéről lehet tudni. A Balthazár Géza zsebnaptárában megbúvó fizetési jegyzék szerint havi zsoldja 1940-ben 197 pengő volt, ehhez járult a honvédségi pótdíj (91 pengő), a tisztiszolgaváltság és a feleség után járó családi pótlék (12–12 pengő), valamint az otthonuk bérleti díjának ismeretében (évi 1500, vagyis havi 125 pengő) igen szerénynek mondható, 76 pengő 29 fillért kitevő lak- és bútorbér. A nyugdíjjárulék (4 pengő 32 fillér), a tiszti vívóklub tagdíja, illetve a Magyar Katonai Szemle előfizetési díja levonása után 1940 szeptemberében Balthazár Géza főhadnagy számára 378 pengő 97 fillért fizettek ki. Ugyanebben a hónapban a háztartás költségei kb. 500 pengőt tettek ki úgy, hogy Balthazérné – férje távollétében – nem is vezetett háztartást, valószínűleg édesanyjánál lakott. Feltételezhető, hogy Balthazár Gézának ingatlanrészei után is volt némi bevétele. A napló egyes bejegyzéseiből pedig arra lehet következtetni, hogy Balthazárné édesanyja, ha máshogy nem is, a lakás berendezésével és kölcsönökkel bizonyára segítette a fiatalokat. Az illetmények emelkedésével és Balthazár Géza századosi előléptetésével rendszeres keresete 1941 végén kb. 550, 1943 júliusától pedig kb. 730 pengőre emelkedett.

A férj hivatása által is megkövetelt úri életvitelhez a feleség otthonmaradásán túl a háromszobás lakás és a cselédtartás is hozzátartozott. A katonatisztek házasságkötése engedélyhez volt kötve, az eljárás során a házasulandóknak azt is igazolniuk kellett, hogy állásszerű lakásban fognak élni. 1939 októbere – Balthazár Géza távollétében – lakáskereséssel telt. „Hétfőn délután a könyvtárban voltam és lakást néztem minden eredmény nélkül.” (BFL XIII.33 Balogh Magda levele Balthazár Gézának, 1939. október 11.) „Az üres lakás az már ismeretlen fogalom Pesten.” (BFL XIII.33 Balogh Magda levele Balthazár Gézának, 1939. október 13.) – írta Balogh Magda vőlegényének, megerősítve ezzel az 1930-as évek végi pesti lakáshelyzettel kapcsolatos tapasztalatokat. Végül még ugyanebben a hónapban sikerült rátalálni arra az újlipótvárosi háromszobás-cselédszobás lakásra az Újpesti rakpart 6. szám alatt, amelyben a házastársak életük végéig laktak.

A Margit híd pesti hídfőjétől északra felépült Palatinus házakat a korszak egyik legnagyobb építővállalata, a Palatinus Építő és Ingatlanforgalmi Rt. 1912–1913-ban, építtette Vidor Emil tervei szerint. A zártudvaros, körfolyosós épületekből álló, ám utcaközökkel tagolt, így kizárólag udvarra tekintő lakásokkal nem rendelkező bérházcsoportban kettő-, három- és négyszobás, illetve még nagyobb, fürdőszobás, a hirdetésekben a „modern” és „úri” jelzőkkel illetett lakásokat alakítottak ki. Egy 1911-ben megjelent reklámcikk szerint „[a] budapesti építkezések közül messze kiemelkedik a »Palatinus« gyönyörű vállalkozása, amely dicséretes célul tűzte maga elé, hogy a főváros legszebb és legegészségesebb helyén, remek kilátással s mégis közel a központhoz, a legkényesebb igényeket kielégítő és mégis olcsó, a mai nehéz házbérviszonyok között igen könnyen elviselhető áron, igazi modern otthonokat teremtsen a jó lakást annyira szomjúhozó fővárosi közönségnek.” (Modern lakások a fővárosban. Az Újság, 1911. október 17. 15.)

Balthazárék otthona megfelelt ugyan a középosztályi családok számára elfogadható lakásideálnak, ám annak kibérlésekor, 1939 novemberében már sem a negyedszázada álló ház, sem benne a lakás nem számított korszerűnek. Ekkor már a modernebb, központi fűtéses, központi melegvízzel ellátott lakások voltak keresettek, a modern lakást megtestesítő hallos alaprajzi kialakítással, s a bérlők kevésbé ragaszkodtak a háromszobás ideálhoz. Balogh Magda egy később idézendő levelében egy ismerősnél tett látogatás kapcsán említette, hogy akár egy szép kétszobás lakást is kivett volna, ha talált volna. őlegényének írott levelében utal arra, hogy a modern lakás fogalmához hozzátartozott a központi fűtés. Egy ismerőse lakáskereséséről szóló beszámolójából az is kiderül, hogy egy új házban lévő kétszoba-hallos lakás bére központi fűtés nélkül is magasabb volt, mint Balthazárék nagyobb, ám régi épületben található lakása: „Anyuka találkozott Fiala Dőry Zsuzsi apjával, az is panaszkodott, hogy milyen nehéz lakást kapni, a lánya most megy férjhez, a Vérmezőnél vettek ki 2 szoba hallos lakást új házban, de központi fűtés nincs, 1540 p-t fizetnek, de a szobák lyukak. Azért kivették, mert jobbat nem találtak, majd ha találnak, elköltöznek.” (BFL XIII.33 Balogh Magda levele Balthazár Gézának, 1939. október 24.)

A Balthazár házaspár háromszobás, cselédszobás, 4. emeleti lakása a Palatinus házak belső utcájára nézett, volt konyhájuk és éléskamrájuk, fürdőszobájuk, a vizet gázzal melegítették, gáztűzhelyen főztek, a lakóhelyiségeket viszont fatüzeléses kályhával fűtötték. A levelezésben egy nappaliról és egy – empire bútorokkal berendezett – hálóról esik szó, a harmadik szoba talán ebédlő lehetett. A lakásért évi 1500, vagyis havi 125 pengőt fizettek – ez az összeg a háborús években nem változott, mivel a lakbéreket 1940 elején a háború előtti szinten rögzítették. Lakhatásra, vagyis lakbérre és fűtésre, gázra, áramra, telefonra havonta nagyjából 200 pengőt költöttek, ám háztartási naplójuk vezetésének utolsó hónapjaiban, 1944-ben főként a gáz és villany árának jelentős emelkedése miatt, ennél jóval többet, 250 pengő körüli összeget.

A lakásba feltehetően az esküvő után, 1940 márciusában költöztek be, ezt megelőzően, az év első hónapjaiban rendezhették be, és valószínűleg nem ők fedezték ennek összes költségét, hiszen a kiadások között – a levelekben olvasottaktól eltérően – már csak apróbb beszerzések, illetve javítások szerepelnek a feleség által ekkortól vezetett háztartási naplóban. Kisebb-nagyobb háztartási eszközök (pl. jégszekrény, mákdaráló, poharak, tányérok, váza) mellett kevés bútort, főként kisbútorokat vásároltak, például szalonasztalkát (1941), zsúrkocsit (1943), gyerekágyat (1944), és a napló vezetésének időszakában egyszer ki is festettek (1942).

Valamivel több derül ki a lakásról és berendezéséről a jegyes-, majd házaspár levelezéséből. Balogh Magda láthatóan sok örömet lelt a lakás otthonná varázslásában, ami a háborús időszakban nem is bizonyult egyszerű feladatnak. A berendezési tárgyak keresgéléséről, az újonnan beszerzett tárgyakról lelkesen és részletesen számolt be távol lévő férjének. „Mahukánál megnéztük a szekrényeket, már készen vannak. Éppen olyan eresek, mint a Gubié volt a színe meg talán olyan sincs. […] 200 p-vel többe kerül, mint az került volna és ott vagyunk ahol voltunk. Lámpát is néztünk, de azt sem találtunk. Mert a facsillárok nem tetszenek, az mind olyan plump, esetlen. Bronzból meg most nem szabad csinálni.” „Tegnap délelőtt a városban voltam anyukával, lámpát nézni, de nem sok eredménnyel.” (Balthazár Gézáné levele férjének, 1940. augusztus 3.); „Ma kaptam egy gyönyörű lámpát a szalónba. Úgy örülök neki. […] Ami a szalónban volt, azt átvitték a hálóba, mert az empire lévén, ahhoz passzol. Most már lehet világítani mindenhol. Csak valahogy el ne vigyenek vidékre, mire itt be lesz rendezve a lakásunk egészen.” (BFL XIII.33 Balthazár Gézáné levele férjének, 1940. augusztus 12.)

Magda kezdetben nem volt elégedett új otthonukkal, a szobákat kicsinek, a lakást összességében igen rossz állapotúnak találta, a háztulajdonos Palatinus Rt. pedig csak részben volt hajlandó a felújításra: „Ma reggel elmentünk, még egyszer jól megnéztük a lakást. Rémes állapotban van. Ennek azonban én külön örülök, mert így mázoltatnak is, pedig a Palatinus csak festetni szokott különben. […] Ciánoztatni [a kártevők ellen] azonban nekünk kell és a fürdőszobába sem adnak kályhát.” „Ezeknél nem lehet semmiben sem alkudozni, csak azt csinálják, amit ők jónak látnak. Pl. a mosogató is rémes állapotban van, mint minden, de nem adnak helyette másikat, mert nem lyukas tehát használható. A lakást kifestik, ajtókat, ablakokat rendbehozzák, átmázolják, ahol nincs kályha, oda állítanak. A szobák nem valami nagyok, de azért jó falak vannak.” (BFL XIII.33 Balogh Magda levele Balthazár Gézának, 1939. október 24.) – írta eljegyzésük után néhány nappal. A lakás átvételekor, 1939 decemberében felvett jegyzőkönyv már csak néhány apróbb hiányosságot sorolt fel: az ablakokról hiányoztak a vászonredőnyök, a szobák közötti egyik kétszárnyas ajtó üvege megrepedt, az éléskamrában nem voltak polcok.

Balogh Magda a lakásról alkotott véleménye – talán a saját maga választotta új berendezés, talán a vőlegényével, majd férjével ott töltött néhány hónap hatására, vagy éppen azért, mert férje tartós vidéki szolgálata miatt felszámolta önálló háztartását, és édesanyjához költözött – hamarosan megváltozott, és 1940 augusztusában írt levele tanúsága szerint már egész máshogy viszonyult otthonukhoz: „Tegnap délután Terus néninél voltam anyukával. Nagyon szép a lakása. Nagy szobák, nagyszerű beosztás, gyönyörű fürdőszoba, beépített káddal, ha ilyen kétszobás lakást találtam volna, mikor kerestünk, rögtön kivettem volna. De azért mi sem panaszkodhatunk, úgy-e?” (BFL XIII.33 Balthazár Gézáné levele férjének, 1940. augusztus 25.) „Milyen jó volna, ha együtt mehetnénk ki a lakberendezési vásárra. Én valószínűleg ki fogok menni anyukával. Nagyon szeretem nézni a bútorokat. Megnézem, hogy melyikkel cseréljük el a mienket. Ahányszor hazamegyek valamiért, mindig úgy gyönyörködöm a lakásunkban, pedig most nincs is rendben.” (BFL XIII.33 Balthazár Gézáné levele férjének, 1940. augusztus 31.) A lakásból néhány hónap leforgása alatt otthon lett: „Ma reggel hazamentem a harisnyákért. Olyan fájó szívvel jöttem el a lakásunkból, úgy ottmaradtam volna. De jó volna megint ott lenni együtt.” (BFL XIII.33 Balthazár Gézáné levele férjének, 1940. október 18.)

Lukács Anikó

Felhasznált források és szakirodalom

BFL (Budapest Főváros Levéltára) IV.1419.j Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatalának iratai. Az 1941. évi népszámlálás budapesti felvételi és feldolgozási iratainak gyűjteménye. V. Újpesti rkp. 6. 28. sz. lakásív.

BFL XIII.33 Balogh és Balthazár családok iratai.

HM HIM (Hadtörténeti Intézet és Múzeum) Központi Irattár. Balthazár Géza személyi anyaga.

Aba Konrád: Katonatiszti nősülés és házassági óvadék. Budapest, 1937.

Gyáni Gábor: A polgári középosztály lakásviszonyai Budapesten a két háború között. In: Polgárosodás Közép-Európában. Tanulmányok Hanák Péter 70. születésnapjára. Szerk. Somogyi Éva. Budapest, 1991. [109]–120.

Gyáni Gábor: Hétköznapi élet Horthy Miklós korában. Budapest, 2006.

Körner Zsuzsa: Városias beépítési formák, bérház- és lakástípusok. Budapest, 2010.

Závodi Szilvia: A katonatiszti családok lakásviszonyai a 20. század első felében. In: A Hadtörténeti Múzeum értesítője. Acta Musei Militaris in Hungaria 15. Szerk. Závodi Szilvia. Budapest, 2015. 95–121.