Lakásról lakásra Budán: lakáskeresés, költözködés és otthonideál az 1920-as – 1940-es években

Éva 1917-ben Hortobágyon született. Gazdász édesapja azokban az években a Haltenyésztő Rt. hortobágyi kirendeltségének igazgatója volt. 1922-ben már Budapesten dolgozott, továbbra is a Haltenyésztő Rt-nél, tógazdasági főintézőként. Eleinte Nagytétényben éltek, a család 1924-ben költözött Budapestre.

Első budapesti lakásukat a Márvány u. 40. magasföldszintjén bérelték. A házat Hámos Róbert, a Magyar Általános Hitelbank tisztviselője és felesége, Sturm Margit építtette, 1907-ben készült el Reiss Zoltán tervei alapján. Éva öttagúvá bővült (majd 1927-ben, a kisebb testvérek halálával ismét háromtagúvá szűkült) családja 1924-ben egy kétszobás lakásba költözött, amely a még az 1930-as években is modern bérpalotaként hirdetett ház Hertelendy utcai frontján helyezkedett el, a szobák ablakai is ide néztek.

A lakás beosztásáról, felszereltségéről csak 1941-ből vannak adatok, amikor a család már máshol lakott: a két utcai parkettás szoba mellett deszkapadlós cselédszobával, fürdőszobával, vízöblítéses WC-vel, konyhával és kamrával rendelkezett, a víz, a villany és a gáz is be volt vezetve.

A nagytétényi kertes ház után éles váltás volt a Márvány utcai bérház „kétszobás börtönlakás”-a (BFL XIV.210 Éva naplója, 1931–1934.), poloskái és „fülledt betonudvara” (BFL XIV.210 Éva feljegyzése, 1961. szeptember 18.). A családtagok egyelőre csak ábrándoztak jobb lakásról: „megnézzük az Új Idők előfizetői között kisorsolt villát, hátha mi nyerjük.” (BFL XIV.210 Éva feljegyzése, 1961. szeptember 18.) Éva innen járt át Pestre, az Angolkisasszonyok Leánygimnáziumába, és a család csak az érettségi évében, 1935-ben döntött a költözés mellett.

„10-kor már jött egy lakásnéző, tegnap is volt kettő, de mind drágállják, mert évi 1200 pengőért akarják kiadni. Meg az is a kifogásuk, hogy sötét, nedves és közel van a pincéhez, eldugott helyen. Nem mondom, hogy nincs igazuk.” (BFL XIV.210 Éva levele nagymamájának, Simonyi Zsigmondnénak, [1935.])

A lakásba végül egy tisztviselőnő költözött, aki az 1941-es lakásív szerint mindössze 1000 pengő bérleti díjat fizetett.

Az idézett levélben Éva a költözéssel járó előnyök között sorolta fel, hogy nem nekik kellett gondoskodniuk a Márvány utcai lakás már időszerű felújításáról, hiszen a korábbi szokással ellentétben a háztulajdonosok az új bérlő beköltözése előtt minden szükséges munkát elvégeztetnek:

„Ha mi itt maradtunk volna, ősszel kellett volna festetni és kályhát rakatni, mert már nem adott elég meleget, az új helyen meg mindent a háziasszony csináltat, ez most mindenütt így van. Itt a mi utódunk is teljesen renovált lakást fog kapni, nem úgy, mint annak idején mi, hogy utolsó nap, lóhalálában költözünk és 3 hétig a legnagyobb piszokban, rendetlenségben éltünk és méghozzá mindent, kb. 250 P-t mi fizettünk. Változnak az idők!” (BFL XIV.210 Éva levele nagymamájának, Simonyi Zsigmondnénak, [1935.])

A lakáskeresés, költözés időszakának legfontosabb eseményeit Éva határidőnaplójába jegyezte fel. Ebből megismerjük a lakáskeresés Éváék által alkalmazott módszerét: járták a városnak azokat a részeit, ahol el tudták képzelni életüket, nézték a kapukra kifüggesztett hirdetéseket, becsöngettek a házmesterhez, aki megmutatta nekik a bérelhető lakásokat. A család hamar megtalálta új otthonát, a szűkszavú bejegyzések mégis arról tanúskodnak, hogy Éva tortúraként élte meg ezt a talpalással töltött néhány napot. Új lakást kivenni az ún. bérnegyedkor, azaz negyedév elején lehetett, így a lakáskeresésre mindössze néhány nap állt rendelkezésre. Ez az időbeli nyomás magyarázza az Éva mondataiból kiérezhető feszültséget, majd a sikert követő megkönnyebbülést:

május 7. „D.u. Vicával lakást kerestünk a Lipótvárosban, este Rózsa Magda táncestélyére mentünk.”

május 9. „Ma lakáskeresés Budán, egyet találtunk a Hunyadi-út 14-ben. Agyonfáradtam.”

május 10. „A lakás persze vacak.”

május 11. „Lakáskeresés. Hunyadi 12-ben van egy szép, de drága. Már teljesen ki vagyok merülve, sokat sírtam.”

május 12. „Ma is lakást néztünk. Talán kivesszük a 12.-et. Ideje!”

május 13. „Este kivettük a lakást. Egy nagy kő esett le a szívemről.”

május 19. „D.e. Apuval az új lakást méregettük.”

június 4. „Ma a lakásban voltunk, utána a Várban sétáltunk Anyuékkal.”

július 22. „Ma leszerelték a villanyt, gázt. Pakkoltunk.”

július 23. „Költözés, csomagolás.”

(BFL XIV.210 Éva határidőnaplója, 1935.)

Ugyanerről az időszakról, a lakáskeresés nehézségeiről, a drágaságról, a szegényes lakáskínálatról és a végül az eddiginél elegánsabb környéken, a Halászbástya alatt elhelyezkedő Hunyadi János út 12. szám alatti, 1911-ben Riva József műépítész tervei szerint épült házban szerencsésen megtalált tágas otthonról Éva részletesen beszámolt vidéken élő nagymamájának. A lakást jó környéke, szép és zavartalan kilátása (a felső emeletek ma már nincsenek meg, a II. világháború után elbontották), tágassága és világossága, valamint a tulajdonos által vállalt felújítás tette vonzóvá a fiatal lány számára:

„Múlt kedd, csüt. szombat és vasárnap egész d.u.-t lakáskereséssel töltöttük, mondhatom, szörnyű tortúra! Holtfáradtan jöttünk esténként haza, összesen 10 lakást néztünk és még vagy 10 után érdeklődtünk, általában drágák voltak, különösen Pesten – én ott is kerestem – pl. a gyönyörű pesti Dunaparton 2-szobásért 1700-at kértek, bent pedig a Lipótváros vmelyik koszos zsidó-utcájában 3 szobásért 2400-at. Futva menekültem persze. Ami meg elég olcsó lett volna: 1200–1300 P. az mind vmi hibát rejtegetett. Volt egy csodaszép 3 teremből álló lakás, de a konyhája, meg az előszobája akkora, mint pl. a Nagymama speizának egyharmada. Hihetetlen pici. Aztán voltak nedves lakások, piszkos, gondozatlan, fürdőszobanélküli szörnyűségek, bűzök stb., még álomnak is rossz. Na de fő a jó végeredmény: a szép, nagy lakás remek helyen, a konyha és előszoba fölnéz a várra, a Mátyás templomra, az erkélyről a Dunát látni, a többi ablak messze elnéz a háztetők fölött, s a nap remekül besüt, viszont szemközti undok bebámuló lakók nincsenek, így egyelőre nélkülözhetjük a függönyt.

Elég magas, de világért se magasabb, mint Margit néniéknél, 100 kényelmes lépcső, a lift se olyan nagy baj, hogy nincs. 3 jó cserépkályha van. A háziúr lakást, ajtót, ablakot kifestet nekünk és már júliusban be lehet költözni, nem kell külön fizetni. A szemközti ház földszintjén laknak Huzella Miklósék (a Pali bácsi testvére), van egy 4 év körüli édes kislánya, nagyon aranyos család. A közeli Fő-utcában pedig Miciék (a Sanyi b. lánya) laknak, hiszen tetszik ismerni, milyen kedves nép ők is. Anyu még Marcsiékat is arra a vidékre akarja telepíteni, akkor egész rokon gyűrű lesz ott. Ha Nagymama feljön Pestre, most már a mi vendégünk lesz, ugy-e?”

A levél megörökíti a költözést és első saját szobája berendezését tervezgető fiatal lány örömét, várakozásait is:

„Csöndes az utca, tágas a lakás, még talán kicsit túl tágas is, no de sebaj, idők folytán a szükséges bútorokat szőnyeget stb. csak össze fogjuk szerezni, én addig is buzgón fogok kézimunkázgatni, (ha lesz időm), direkt élvezet lesz a lakásszépítés! Nagyon boldog vagyok. Általános lompusztítások várnak ránk, de én úgy tervezem, hogy minden felhasználható kis szövetdarabkát összeapplikálok színes, tarka díványpárnáknak, a jövendő holdbeli (?) díványra. Rolla néniék is úgy csinálnak és azért olyan üde a lakásuk. Persze, takarítás, portörlés most már az én feladatom lesz, de az „én szobám”-at nem is engedném másnak. Anyu azt mondja, ez csak amolyan »szalmaláng«, de én remélem sajátmagamról, hogy kezd benőni a fejem lágya.” (BFL XIV.210. Éva levele nagymamájának, Simonyi Zsigmondnénak, [1935.])

Rolla néni Éva nagynénje volt, aki bankhivatalnok férjével és leányával a Ferencvárosban, egy Mester utcai bérház negyedik emeletén, háromszobás, cselédszobás otthonában élt. Míg Rolláék lakása Éva levelében mintaként jelenik meg, unokatestvére, a nála egy évvel idősebb Leila nem volt elégedett saját otthonukkal. Édesapja fontos pozíciókat töltött be, és nem keresett rosszul, nyugdíjas tanárként a Budapest Székesfővárosi Vásárpénztár Rt. cégvezetője, majd felszámolója, később a Budapest Székesfővárosi Községi Takarékpénztár titkára, majd fiókigazgatója volt, de a jólét relatív, a tizenéves lány jobb és gondtalan életre vágyakozott, szebb lakásra, olyan javakra, amelyeket családja nem tudott biztosítani. Üzletember nagybátyja rózsadombi, Kapy utcai villájában tett látogatásuk után – tizenhét évesen – így írt naplójába:

„Mikor hazajöttünk, furcsa hangulatban voltam. Hát ez az. Ezt teszi a pénz. S itthon százszor szembetűnőbben láttam a mi lakásunk hiányosságát […] S most elhatároztuk, hogy elsején mindent a lakásra költünk … Most a lakás a fontos, mert télen szeretnék egy pár mulatságot csinálni s addigra szeretném, ha a lakás rendbejönne. Mert kedves a lakásunk most is, de az én szobámba két féle színű és négy féle stílusú bútor van …” (BFL XIV.210 Vozáb Leila naplója, 1933. június 27.)

Éva szobáját a beköltözést követő években folyamatosan alakította, szépítette. Mivel érettségi után – édesapja betegsége, a család rossz anyagi helyzete miatt – korábbi szándéka ellenére nem tanult tovább, hanem állást vállalt. Először a Nagy-Budapest című várospolitikai hetilapnál volt gép- és gyorsíró, majd Csilléry András, a Magyar Élet Keresztény Községi Pártja elnöke mellett titkárnő. 1940 júliusától a fővárosnál – az elnöki, majd a kulturális ügyosztályon, a polgármesteri hivatalban, végül a Fővárosi Nemzeti Tanácsnál – dolgozott. A fővárosi szolgálatot napidíjasként kezdte, napi 4, 4,5 majd 1941 augusztusától 5,76 pengős fizetése mellett budapesti konzervatív lapokban publikált versei, novellái, tárcái is biztosítottak némi bevételt, egy keveset költeni is tudott a szoba berendezésére, díszítésre.

„Szép Jézuskám volt. […] Apu hangulatlámpát csinált egy szép régi petróleumlámpából, Sanyi b.-val együtt könyvállványt csináltak, – nagy rendezést műveltem az ünnep előtt. […] A fizetésemből még vázát és horgolt terítőcskét vettem a könyvespolcra.

Szobám szépül, – lassan de biztosan. Úgy örülök neki! A tüllfüggönyt Anyu kimosta, de a házi vasalás sikertelen volt, tisztítóba adtuk feszíttetni, most szebb, mint újonnan volt. – Pici, de szép kis karácsonyfa áll a rekamiém mellett. Ha a jó Isten álláshoz segít, tovább építhetem-szépíthetem a fészkemet, kisasztalt, tükröt vennék, meg berámáztatnék 1-2 képet. Olyan boldogság egy ilyen lassan szépülő, igazán az »enyém« otthon! Talán még nagyobb boldogság lenne egy férjjel, gyerekkel bélelt otthon!” (BFL XIV.210 Éva levele nagymamájának, Simonyi Zsigmondnénak, 1938. december 23.)

A család mindössze négy évig lakott a Hunyadi János utcai lakásban. A tulajdonos 1939-ben felmondta a bérletet, ezután az egész emeletet a M. Kir. Honvéd Légierők parancsnoksága bérelte, így a lakásról az 1941-es lakásív nem tartalmaz adatokat.

A 21 éves Évát erősen foglalkoztatta a férjhez menés, családalapítás, és ezzel kapcsolatban a fészekrakás kérdése. Az előző levélrészlet végén megjelenő gondolatot vitte tovább nem sokkal korábban született naplóbejegyzésében, amely az alapvetően konzervatív gondolkodású, értékrendű, de a korszak trendjei, újdonságai felé is nyitott középosztálybeli fiatal lány ízléséről és a korszak lakberendezési divatjáról is tanúskodik – leendő otthonába magyar ebédlőt és empire nappalit képzelt el.

„Tegnap délelőtt a Lakberendezési vásáron voltunk Delivel és Bogyóval. Vettem egy műbrossot 1 P.-ért és virslit. Új Időkbeli versem ára elment. Sok szépet láttam, pl. egy magyar ebédlőt 680-ért.

Ha férjhez megyek, háromezer pengőből teljesen ki tudnám hozni a lakásomat. Magyar ebédlő, – ehhez magyaros, rusztikus asztalneműek, – tehát ezüst se kell. Ezerből kikerül. – A fő szám pedig egy empire szoba: a vitrinünkhöz tervezve és csináltatva. Görögös, hajlított recamier, nem nehézkes, hanem karcsú lábakon. 2 fotel ugyanilyen stílben, – a színük sárga. Valamilyen sárga. Asztal, puff. – A vitrinhez illő ruhásszekrény, secrétaire és könyvespolcok. Perzsák.

Ezen tűnődtem, – terveztem, számoltam az éjjel 10–12 álmatlanul.

Úgyse megyek férjhez. Háromezer pengő?” (BFL XIV.210 Éva naplója, 1938. szeptember 6.)

Éva útja azonban egyelőre nem önálló otthonba vezetett. 1939-ben, miután a Hunyadi János utcai lakásból menniük kellett, szüleivel együtt költözött a közeli Donáti u. 2-be, Blattner Gyula üvegesmester és felesége házába. Blattnerék fia, Blattner Géza bábosnak a házban található műtermében zajlottak korábban, az 1910-es, 1920-as évek fordulóján a Symposionok, Baktay Ervin és művészbarátai ókori tematikájú beöltözős mulatságai. Ennek a társaságnak Éva festőművész nagybátyja, majd az 1920-as évek közepétől édesapja is tagja volt, a Donáti utcai lakáshoz tehát ezen az ismeretségen keresztül jutottak ebben a lakáshiányos időszakban.

február 14. „Felmondták a lakást, a LÚH veszi ki.”

február 15. „Lakáskeresés reggel, délben Blattner házban kikötünk. Visszahív.”

február 19. „Blattner házban lakásnézés. I. em. 3 szoba, 1320 P. Napos, a Hunyadi útra néz. Nagy szobám lesz.” (BFL XIV.210 Éva határidőnaplója, 1939.)

A Donáti utca és a Hunyadi János út sarkán álló kétemeletes romantikus bérház 1859–1860-ban épült, modernnek tehát egyáltalán nem volt mondható. A lakás hasonló minőséget képviselt, mint a család előző otthona: három utcára néző szobából, konyhából, kamrából, fürdőszobából és előszobából állt, és a WC is a lakásban volt. Évi 1320 pengőt fizettek érte. Éva egy levelében érzékletesen írta le a lakás környezetének hangulatát:

„A növő hold benéz az ablakomon, egyébként a helyszínrajzhoz tartozik, hogy a Halászbástyára fölvivő lépcsők kezdetével szemben lakunk, a lépcsők mögött egy kis park van és a Várhegy fával benőtt oldala, messze fönt kanyarog tovább a Hunyadi János-út (oda nézünk), rajta bősz zajjal a 16-os autóbuszok. Kicsit más ez a rész, mint Pest, azért szeretem.” (XIV.210 Éva levele Nemes Istvánnak, 1941. augusztus 28.)

Bár Hunyadi János utcai szobájába sok berendezési- és dísztárgyat vásárolt, amelyeket minden bizonnyal az új lakásba is magával vitt, lakókörnyezetének kialakítása még a költözés után két évvel sem fejeződött be:

„Mondtam, […], hogy a P.H. [Pesti Hírlap] pénzt csillárba fektetem? Vagyis függesztem? Bronz, 6-karu hollandit vettem, olyan gyertyásat, tudod, Karácsonyra még két falikart veszek hozzá. Meg tudom érteni antik divány-vásárló ihletedet, – én vagy 3 éve építem fészkemet, sokszor elfogy a türelmem, még annyi minden hiányzik, pedig már annyit költöttem.” (BFL XIV.210 Éva levele Nemes Istvánnak, 1941. november 8.)

Éva 1941-ben a debreceni festők kiállításán járt a Nemzeti Szalonban. Élményeiről levélben számolt be, amely újabb adalékokat tartalmaz ízlésvilágáról és lakberendezési elképzeléseiről, valamint a szobáját díszítő műalkotásokról:

„Az első teremben Gáborjáni Szabó Kálmán fogott meg, freskóméretű, színes, ragyogó vásznaival. […] A fametszetei majdnem kisértésbe ejtettek, 15 pengő! De egyrészt nem volt pénzem, másrészt meg […] Zsiga bátyámnak van igen jó ólommetszet-sorozata, négyet már a falra tettem, szeretem. De azért túl sok lenne a feketékből, ha még fametszetet is vennék. Rézkarc van rokoni, Zsiga-féle, legjobb párisi idejéből 3 s egy édes Haranghy-rézkarcom, általában nagy metszetbarát vagyok.” (BFL XIV.210 Éva levele Nemes Istvánnak, [1941.])

Ezekben az években Éva kétszer is volt menyasszony. Bár egyik kapcsolat sem végződött házassággal, a jegyesség hónapjai a közös élet, közös otthon tervezgetésével teltek. A Hunyadi János utcai és a Donáti utcai otthonok megfeleltek a korábbi középosztályi lakásideálnak, de az 1930-as, 1940-es években már nem számítottak korszerűnek. Bár Éva kedvelte a Várnegyedhez közeli városrész hangulatát, a régi házak tágas lakásait, új életét 1941 elején egy budai újabb építésű, modern, központi fűtéses ház kétszobás lakásában képzelte el. Állását nem kívánta feladni, így háztartási alkalmazottra és cselédszobára is igényt tartott. A lakást legalább részben modern bútorokkal szerette volna berendezni és a korszak magyar lakberendezési irányzatához igazodva népi lakástextíliákkal díszíteni.

„Tudod, hogy én is 2 szoba-hallos lakásra pikkelek? És valahol Budán. Egyelőre, mivel ez csak őszre lesz aktuális, az újságokból tájékozódom. Pl. a Horthy körtérnél ilyen 2 szobás, hallos modern lakás fűtéssel 2650 p. Szép, mi? Vagyis havi 220. Meg kell őrülni, ha nagyon töpreng az ember. Régit meg alig kapni. Ámbár gondoltam a Tomcsányiék lakására is, mert ők nagyobbat keresnek. Az 3 szobás, szép, tágas, csak azt hiszem, nem túl napos. Vmi 1400-at fizetnek. Azt hiszem, már tavaszra elmennek onnan. Megkérdezheted alkalmilag Klárit. Aztán hallottam, hogy a Biblia utcában (XI. ker., az ev. templommal szemben, igen kedves hely!) is vannak modern házak, közp. fűtés csak a fürdőszobában (ez nagy butaság!), s aránylag nem túl drágák, legalább is relative. Kb. egy nekünkvaló lakás olyan 1500 p lehet. Igaz, hogy aztán még számítani lehet a fűtést, hát akkor sokra megy föl. Legolcsóbb modern rész a Thököly út, Amerikai út tájéka, ahová a 7-es busz visz. Nem mondom, nem túl szimpatikus nekem, de végeredményben közel van a Liget, meg aztán szükségben az ördög legyet eszik. Ott az előbb említett lakások árai 1400 körül vannak. Persze, vannak drága helyek is, hallottam, hogy a Retek-utcában, a Széna térnél 2 szoba-hallosért fűtéssel 2200-at fizetnek. Ne nevezz hülyének, vagy unalmasnak, hogy visszatérek a Maricára [Kundt Marica], aki a Sasheggyel szemben, Budaörsi úton lakik, 1 szoba-hallosban, cselédszobával. Oly nagy a hall, s teljesen kinyitott üvegfala van, hogy az két szobának számít. A cselédszoba is nagy, napos, gyönyörű. Fűtéssel, mindennel fizet érte havonta 108 pengőt. Takarítónője sincsen, reggel 6-kor kel, s hivatal előtt kitakarít. Kosztot hozatnak, így nagyon olcsón jönnek ki. – Ezt éppen én is megcsinálhatnám, de egyrészt a hordott kosztot utálom, másrészt pedig nem az én fizikumomnak való ez a strapa. Viszont a cselédviszonyok is borzalmasak. Margit néni régi jó butorát, Magdát szeretném elcsalni, de ez nem tisztességes dolog. Bár nászajándékul felajánlhatná maga is, hiszen ő, aki régi háziasszony, könnyebben betaníthatna egy új donnát, mint én, az ifjú és tapasztalatlan. […] Anyunak a közös földből kell eladni, hogy 1 szobát adhasson. […] anyám is háborúban ment férjhez, azért nem kaphatott rendes kelengyét. Se ezüst, se rendes szerviz nem volt, így nekem mindent a semmiből kell teremtenem. És ma a bútorárak is fantasztikusan emelkednek. Úgy terveztük, hogy Dénesnek vannak még szept.-ig fizetnivalói, addig én is gyűjtök, amit lehet. Akárhogy is van, nem lehet semmivel férjhezmennem, már az ő családja miatt is, vagyis Dénes miatt, mert tudom, hogy ugyis sokszor fognak engem az orra alá dörzsölni, hát még, ha látják, hogy hiányos a kelengyém. […]

Tavaly az Új Magyar Otthon kiállítás stilusába, bútoraiba szerettem bele, abszolút modern dolgok voltak, olyasmit szeretnék. Legtöbb ifju pár manapság azt az u.n. »modern biedermeyert« veszi, világos cseresznye fa, tarka huzat. Szép, eleinte én is odavoltam érte, de amióta hirtelen csak 5 hely jut eszembe, s ott mindenütt ilyen van, szinte szalagon előállítva, egyéniség nélkül, mondom, azóta nem akarom. Pedig az empire ebédlőmhöz illene. Egyéni butort akarok, simát, praktikusat, modernet. A tarka huzat másik hátránya az is, hogy semmiféle kézimunka nem illik hozzá. Pedig az erdélyiekbe beleszerettem, s általában a népi hímzésekbe. Van egy piros írásos falvédőm, egy kalocsai párnám, meg egy írásos már. Szeretném, ha a Dénes szobája barna lenne, sötét, s valami – nem szövet huzattal, de egyszínűvel. Mondjuk, zöld, vagy dohányszín. Sőt, olcsó megoldás lenne egy behuzatlan rekamié, ágyneműtartóval, huzat helyett színes erdélyi csergepokróccal letakarva, erdélyi szőnyegek, kovácsolt vas lámpák, itt-ott szép, komoly kerámiák. Neki nincs túlzottan kifejlődve az ízlése, de azért szép óvatosan beveszi az én vad újító szándékaimat. Az előbb hosszan említett Maricáéknál pl. csak torontáli szőnyegek vannak, köztük pl. rongytorontáli is. Nem telt perzsára. Én ugyan azt szeretnék, a karácsonyi iparművészeti kiállításon gyönyörűeket láttam, a gödöllői szőnyegszövő műhelyből, magyar, igazán magyar perzsákat. […] D. ragaszkodik az egymásmellettiséghez, vagyis az én szobámban a rekamiét kihúzhatónak tervezem, mint a Ti zöld szalonotok volt, mondd, az elég kényelmes és praktikus?” (BFL XIV.210 Éva levele Paleta Évának, 1941. január 15.)

Éva végül 1944-ben ment férjhez, választottja az 1940-es években a filmiparban dolgozott, rendezőnek készült. Közös életük a háború utolsó hónapjaiban egészen más körülmények között indult, mint ahogy azt korábban elképzelte. Követte férjét Pécsre, annak szolgálati helyére, majd a front közeledtével közösen menekültek, jugoszláv hadifogságba kerültek. Onnan 1945-ben, néhány hónap eltéréssel tértek vissza Budapestre. A férj 1945-ben elhunyt édesanyjának Fadrusz u. 12. alatti háromszobás, cselédszobás lakásába költöztek, és nem sokkal később Éva időközben megözvegyült édesanyját is magukhoz vették.

A Fadrusz utca és a Bartók Béla út sarkán két telken álló, előkerttel és parkosított belső udvarral rendelkező négyemeletes Napudvar 1927–1928-ban épült, a Centrum Házépítő és Ingatlanvállalat által alapított Napudvar Társasház Szövetkezet építette. Tervezője Medgyaszay István volt, akinek jellegzetesen magyar stílusa ezen a népies sgrafittókkal díszített lakóházon is megfigyelhető. A véletlen tehát úgy hozta, hogy Éva a főváros egy nem sokkal a háború előtt beépülő negyedébe, viszonylag új lakásba, modern otthonba költözhetett. Ám az 1940-es évek második felében ő már másra vágyott.

Éva édesapja gyerekkorának korai, meghatározó éveit töltötte a fóti uradalomhoz tartozó Megyeren, ahol húga, Janka visszaemlékezése alapján idilli falusi környezetben, állatokkal, növényekkel körülvéve éltek. A természetközeli életre való vágyakozás bizonyítéka, hogy még aktív évei során, de már élete vége felé, 1941-ben feleségével közösen kis gyümölcsöst vásárolt Óbudán, amely az egyetlen tétel volt hagyatéki leltárában. Éva legkorábbi éveit Hortobágyon, illetve Nagytétényben töltötte. Később, felnőttkorában, bár munkája és életmódja a városhoz kötötte, kert és állatok után vágyakozott. A Fadrusz utcában csak néhány évet élt a család, 1949-ben egy akkor még Buda környéki, a következő évben azonban Budapesthez csatolt településre költöztek, kertes házba, amelyet néhány évvel később meg is vásároltak. Két évtizeddel később írt levelében egy bibliai történet beemelésével és a régies nyelvhasználattal mítoszi szintre emelte, isteni csodaként mutatta be utolsó költözésüket, amely nemcsak a vágyott kertet adta meg számukra, hanem megmentette őket a kitelepítéstől:

„Laktunk pedig a XI. kerületi Fadrusz u-ban, III. emeleti nagy lakásban, megözvegyült anyámmal kölcsönösen segítve egymást. Második fiammal voltam várandós 49 nyarán. Sógoromék ex-villájában »kegyelemből« nyaraltunk, […] fiam akkor 2 éves volt, állt a magas fűben s nem tudott elmoccanni az ámulattól. Akkor szívem alatt [G.] közölte velem, hogy ő pedig nem óhajt emeleti lakásban születni, kutyafuttában sétáltatódni, penészedni, ő a természet gyermeke leend. – Elkezdtem lakáscsere után futkosni /akkor még lehetett eladni a régit s venni újat/. Senki se értette a vehemenciámat, – a megszállottságomat, olyan szép ez a budai lakás … nekem kert kell, mondtam ellentmondást nem tűrően. Nos, több lehetőségről már lemaradtunk, hitves már tajtékzott, szidta a csökönyösségemet, még egy címet megnézhetek, aztán maradunk! adta ki a jelszót. Ez az egyetlen cím […]-i volt. Valaki rábeszélt, ne ijedjek meg, a […] végállomástól 10 perc. Jövőre már ez is Nagybudapest lesz. – Szép, egyedülálló, 4 szobás, nagykertes ház… 49 októberében már itt laktunk. Megszűntünk fővárosi lakosok lenni egy röpke időre. Évek múlva tudtam meg, hogy ez mentett meg Ficsuék példájától. – A kartotékból ugyanis kiemelték az önként már »vidékre« távozottakat, már pedig a dobozban benne voltunk, mert a Fadrusz-béli lakás néhai apósom nevén volt, s ő miniszteri tanácsos lévén, belészámított a kategóriába. Mondd, nem olyan história ez, mint ama bizonyos álom: »kelj föl, vedd a gyermeket…«?

Hátborzongató gondolat, mi lett volna, ha? – Az effélék csak erősítik az ember belső tartását és hitét. – Aztán volt olyan, hogy idevettünk albérlőt, mert féltünk az önkényes betelepítéstől […] aztán néhány éven át minden álmunkban költöztünk, mert a háztulajdonos el akarta adni a házat, felmondani ugye nem lehet, de idegölő volt a bizonytalanság. Végül, 1965 nyarán megegyeztünk, megvettük az egészet mi, a bentlakók. – Egy telkem eladásából plusz baráti kölcsönből, amit 4 éven át törlesztünk […] Kemény vállalkozás, de legalább a gyerekek jövő lakásgondja is megoldódik.” (BFL XIV.210 Éva levele Szilassy Nadine-nak, 1967. február 15.)

Éva az 1980-as években bekövetkezett haláláig ebben a házban élt. Kertes házban indult, kertes házban ért véget lakás-története.

Lukács Anikó