A székesfőváros kislakás-építkezései 1937-1943

Az 1930-as évek első felében a lakásépítések száma jelentősen csökkent, a kislakások terén pedig egyszerre vált érzékelhetővé az abszolút és a relatív (a túl magas bérleti díjból fakadó) hiány. Mindez ismét cselekvésre késztette a fővárost, amely újabb 2–3 ezer lakás létesítését célul kitűző kislakásépítési programot indított meg. Ennek a teljes körű megvalósítását a második világháború következtében kialakuló új gazdasági feltételek végül megakadályozták. 1937-ben, a program első periódusában kezdte meg a főváros a IX. Vágóhíd u. 33., illetve a X. Megyeri, és a XIII. Forgách utcában közel 800 kislakás építését, majd 1938-ban további 189 lakás létesítéséről is döntött az óbudai Szél és a Raktár utcában, valamint folytatta a Városszéli telep kiépítését is.

A ferencvárosi Vágóhíd utcai fővárosi kislakásos telep létesítését elsősorban a Kiserdő nyomortelep megszüntetésének igénye tette szükségessé. Az építkezést javasló társadalmi szervezetek (Jézus Szíve Népjóléti Társaság és a IX. kerületi Közjótékonysági Egyesület) kezdeményezését a székesfőváros magáévá tette, majd megindította a munkálatokat, és a nyomortelep frissen felszámolt területén 100, egyenként 16 m²-es szobát, 10 m²-es konyhát, WC-t és előteret magába foglaló szoba-konyhás lakás létesített. Az építkezésen munkát biztosítottak a még működő nyomortelep lakói számára is. Végül a kislakásos telep 1938 júniusában készült el, s lakásait kizárólag fizetni tudó kiserdei családoknak utalták ki. Két évvel később a lakótelep kultúrházat is kapott, melynek létesítését a telep tervezett bővítése is ösztönözte.

A Megyeri, valamint a Forgách úti kislakásos bérházak emelésére az 1938-ban megrendezett Eucharisztikus Kongresszus teremtett alkalmat. Az ünnepségre érkező, több mint százezer vendég elhelyezésében komoly szerep hárult a székesfővárosra is. A rendezvény látogatóinak elszállásolása céljából, 1937 júniusában külön lakáshivatalt állítottak fel, mely a Budapesten 118 ezer, vidéken pedig 32 ezer férőhelyet biztosított, illetve megépültek a Megyeri és a Forgách úti kislakásos házak is. Ezeket eleve úgy építették, hogy a kongresszus végeztével a szálláshelyeket kislakásokként lehessen hasznosítani. Az eredeti tervek szerint a két telken összesen 1.040 szükséglakás létesült volna, de a tárgyalások eredményeként végül az inkább kevesebb, de jobb minőségű kislakások építése mellett döntöttek. A 32 m²-es lakások szobából, konyhából, klozettből, valamint tusolókká átalakítható fülkéből álltak, de minden házban közös fürdőszobák is létesültek.

A III. Szél és Raktár utcákban épülő 164 lakás, a Megyeri és a Forgách utcákban emeltekkel azonos típusban készült, de az itteni házakat már alápincézték. A Szél utcai épületekben 108 db szoba-konyhás-, 8 db.  szoba–konyha + hálófülkés, és 8 kétszobás lakás létesült. A 3 emeletes, függőfolyosós épületet a telek adottságainak megfelelően, U alakban helyezték el, a két szárnyában pedig egy-egy lépcsőházat létesítettek. Az épületekben félemeletenként vetkőzőfülkés fürdőszobákat, az alagsorban pedig mosókonyhákat alakítottak ki. De nem övezte osztatlan siker a főváros új kislakásait. Nagy László városatya a közgyűlésben az átadást követően nyilatkozta: "Nem rég épült fel egy bizonyos kislakások ház a Szél utcában. Szörnyű! Az előző műszaki rezsim bűne, már ránézni is szőrnyű... a gázt nem vezették be, nem tudom miért, fel lehet szerelni pénzbedobós automatákat, így biztosítva van a fizetés... A lakók beköltöztek és most vezetik be a gázt! Vakolat leverés, festés?!?... A vízvezetéket nem a konyhába tették, hanem a kicsiny előtérbe, állítólag 50 m hosszúságú ólomcső kérdése volt az egész." A Szél utcai építkezéssel egy időben a Raktár és a Hunor utca sarkán egy 28 db egyszobás és 12 db kétszobás lakást magába foglaló épület létesült, lakóit pedig a megfelelő jövedelemmel rendelkező, kislakástelepeken élő családok közül választották ki. A felsorolt építkezések nyomán, a harmincas évek végi fővárosi lakásépítési program bevezető szakaszában, az üzlethelységekkel együtt 1.007 kislakás keletkezett.

A főváros lakásviszonyai 1937–1938 között tovább romlottak. A kiadatlan lakások száma 1938-ra 2.064-re, ezen belül pedig a szoba-konyhás lakásoké 1.928-ra, vagyis az előző évinek kevesebb mint a felére csökkent. Az üres lakások zöme vagy lakhatatlan állapotban volt, vagy megfizethetetlen áron kínálták azokat, vagyis a lakáskeresők helyzete kilátástalannak tűnt. A magánépítkezés továbbra is elzárkózott az olcsó lakások termelésétől, az állam pedig ekkora már teljesen kivonult a lakásépítés teréről, és az ilyen jellegű kezdeményezéseket csak adókedvezménnyel vagy kölcsönökkel támogatta.

A fővárosi közgyűlés 1939 júniusában a 417/1939. kgy. számú határozattal jóváhagyta a polgármester 3 évre tervezett 3000 lakásos programját. A terv fő célját a barakktelepek felszámolása, illetve a sokgyermekes, szegény családok megsegítése képezte, hiszen a háziurak továbbra sem szívesen fogadták be a lakásaikba a nagycsaládokat. A lakástípus megválasztásánál a minél alacsonyabb építési költség mellett, a lehető legnagyobb lakható alapterület kialakítására törekedtek, szem előtt tartva a nemek szerinti elkülönülés lehetőségét is.

A konyhákat a megszokottnál nagyobbra tervezték, a korábbi szoba-konyhás építkezést így felváltotta a lakókonyhás típus. A tervek szerint a kisebb, 37-38 m²-es lakások 16 m²-es lakókonyhából, 2 db összesen 17-18 m²-es hálófülkéből, WC-ből és előtérből álltak. A jobb keresetű családok számára 47 m²-es kétszobás lakásokat létesítettek, ahol 2 db, egyenként 14-16 m²-es szoba mellett, 8 m²-es konyha, előszoba, WC és kamra létesült. A lakásokhoz tüzelőpince, közös szárítópadlás, mosókonyha, légoltalmi óvóhelyek, illetve 10–16–20 lakásként fürdőszoba is készült. Az építkezéskor, az 1938–1939-ben készült kislakásokhoz hasonlóan betonalap, égetett agyag-, illetve mészhomok téglafal, vasgerendák között üreges tégla, vagy téglabetétes vasbeton födém, valamint fafedélszéken palafedés került alkalmazásra. Egy-egy lakás építési költségét 5900, illetve 7500 P-vel számítva a beruházás kiadásai 18,3 millió P-ben kalkulálták.

Mivel az építkezésről szóló előterjesztés célként fogalmazta meg, hogy az építési költség a majdani lakbérekből fedezetet nyerjen, így a kiadást, annak kamatait és a kezelési költséget hozzászámítva, a havi lakbéreket a lakókonyhás lakásoknál 35, a kétszobás lakásoknál pedig 45 P-ben maximálták. Az építkezés megtérülésének egyik alapfeltétele az volt, hogy a Belügyminisztérium biztosítsa az adómentességet a beruházáshoz. A minisztérium ezért kikötötte, hogy abban az esetben számíthat a főváros az adómentességre, ha a lakások bére nem haladja meg a vállalt 35–45 pengőt, és a bérlőket rászorult, többgyermekes családok közül választja ki, akiket gyermekeik számától függően, 20-50%-os bérkedvezményben részesít. (Ez 4 gyermek után 20%, 5 gyermek esetén 25%, 6 vagy több után pedig 50%-ig terjedő lakbérmérséklést jelentett.) 1941 decemberében rendelkezés született arról is, hogy a többgyermekes családok mellett, a családalapítás előtt álló fiatalok, és a kisfizetésű fővárosi alkalmazottak is előnyben részesüljenek a bérbeadásokkor. Az akció eredményeként elkészült a III. Tímár utcai 2 épület, a XIII. Taksony utcai kislakásos bérház, a VIII. Nagyfuvaros utcai 2 épület, a 20 házból álló X. Pongrác/Tomcsányi úti komplexum is és a 102 lakásos ikerház telep az XIV. Álmos utcában.

A tervezett 3000 kislakásból azonban alig készült el 1161 darab. A fő problémát elsősorban a megdrágult munkaerő-, fuvar- és építőanyagár jelentette. A költségeket tovább emelte, hogy az eredeti tervekkel szemben, hogy az Álmos utcai lakásokat fürdőszobával, a Nagyfuvaros utcaiakat pedig zuhanyzóval szerelték fel, miközben a lakások bére is megnőtt (lakókonyhás típus: 36–47 pengő, 2 szobás: 41–49 pengő, Álmos utcai ikerházak: 67 pengő), viszont a nagycsaládosok kedvezménye ilyen körülmények között is megmaradt. A következő években a Tomcsányi úti telepet parkosították, valamint 10-10 kád- illetve zuhanyfürdőből álló fürdőépülettel, orvosi rendelővel, iskolával és óvodával gazdagították.

 A második ciklus munkálatainak megindulását az egyre erőteljesebben fellépő építőanyag-hiány késleltette. A kölcsönösszeg kimerülése mellett ennek tudható be a teljes építési program idő előtti befejezése. A főváros így is 691 kislakással gazdagodott, hiszen a második ciklus eredményeként elkészült egy kislakásos ház a III. Szél utcában, 2 háromemeletes épület a Szövetség és az Alsó erdősor utcában, valamint egy 6 épületből álló komplexum a IX. Vágóhíd utca 17-29. alatt és egy 2 épületből álló házcsoport a Vágóhíd út 30–32. alatt. A program zárásaként a Hamzsabégi úton is létesült egy 4 épületből álló 180 lakásos együttes, illetve a Gyarmat utcában is átadtak a lakóinak egy 79 lakásos tömböt. A fővárosi kislakásépítő programtól függetlenül, de hasonló céllal bővült a Szél utcai terület is a Fővárosi Közmunka Tanács beruházásában.

A harmadik ciklus megépítését, az anyagi készletek kimerülése már nem tette lehetővé, így a programnak csak alig kétharmada valósulhatott meg végül. A megépült telepek egy részén, az elmaradt építkezésekből fakadó hiány pótlására, az eredeti tervekhez képest, több lakást létesítettek, de az így nyert többletet általában a kétszobás lakások felosztásával érték el (ez történt pl. a Taksony utca, vagy a Vágóhíd utca 30-32. esetén is).

Umbrai Laura