Az 1910-es évekre a főváros által a 19. század utolsó évtizedeiben létesített kolera barakkok teljesen tönkrementek, és semmilyen formában sem elégítették ki a kor elvárásait. Ezért Budapest vezetése tervbe vette, hogy az 1909-ben induló kislakásépítő programja keretében, a régi fabarakkok felszámolásával párhuzamosan, 900 szükséglakást létesít, egyenletesen elosztva azokat a kerületek között. Az elképzelésekből azonban nem sok valósult meg. Elkészült ugyan az Újpesti rakparton egy 105 lakásos telep, amelyet utóbb kislakásos teleppé nyilvánítottak, vagyis ezek a lakások végül nem kerültek be a kilakoltattak elhelyezésére alapított szálláshelyek körébe. 1912-re elkészült egy nagyobb szabású szükséglakás telep a Vágóhíd utca 15. alatt, valamint versenytárgyalásokat hirdettek az Egressy úti szükséglakások pótlására, és a Babér utcai telep létesítése érdekében is megindultak az előkészítő munkálatok, de ennél több a Bárczy István polgármester nevéhez fűződő lakásépítési akció (1909–1913) keretében már nem történt.
Hiába születtek meg tehát lakókonyhás lakásokból álló, szállítható épületek típustervei, azok megvalósítására alig volt alkalma a fővárosnak, mivel a Belügyminisztérium takarékossági rendelete következtében, illetve a hivatalos indoklás szerint „szabad telkek hiányában” a beruházások abbamaradtak, így Budapest mindössze az említett Vágóhíd utcai 15. alatt a 9629/a/1/a-9631/a/1/1. hrsz. telken folyó beruházás nyomán gazdagodott 103 szükséglakással. A fertőtlenítő intézet telkén létesített szükségházak közül 4 db 8 lakásos épület a Magyar Humphreys Rt. munkája volt. A vállalkozás arról volt nevezetes, hogy szétszedhető, szállítható házakat készített. Szétszedhető „transzportábilis” házak már egy ideje foglalkoztatták a szaksajtót.
A speciális épületek azonban csak mérsékelten váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, 1920-ban a lakások egy részéből a főváros kénytelen volt kiköltöztetni a bérlőket, a jegyzőkönyv tanúsága szerint azért, mert a falak állandóan „izzadtak”, eső esetén a mennyezetről folyamatosan csöpögött a víz.
Ilyen hordozható házak egyébként többek között a Ciprus utcai és a Palotai úti kislakástelepen is felállításra kerültek, de ott a Magyar Ásványőrlő és Vegyészeti Gyár vállalkozásában. Az úgynevezett montanit rendszerrel készített ideiglenes épületek falai két oldalát azbeszt cementlap alkotta, a közöttük lévő üreget pedig montanit (szilícium dioxid) tartalmú kazetták töltötték ki, nedvesség szigetelő képessége miatt.
De hogyan vélekedett az átlagember ezekről az építkezésekről? Az Ujság című lap 1913. január 5-i számában megjelent „Gyöngyélet a város! szükséglakásokban” című cikk szerint: „A következő sorok közlésére kértek fel bennünket: Kint az Üllői utón túl, a Szent István-kórház háta mögött épült a fővárosnak »szükséglakás« nevű telepe. Rozoga kis házak, papírvékony falak, a melyeken átfúj a szél, átver a nedvesség. Szűk, piciny szobák, a melyekhez konyha nincs. A szobákban főznek, a primitívül berendezett kályhák ontják a füstöt. Ha aztán ilyen körülmények között a szegény gyerekek ki akarnak menni a levegőre, a telep házmestere a legdurvább káromkodások között kergeti őket vissza a füsttel telt ronda szobákba. Ezernyi panasz van e durva házmester ellen, és senki nem inti őt tisztességre.
Óbuda határán, a Bécsi-út végén is van 100 ilyen kis szükséglakás. Ott meg nincs út, a házak között mély gödrök vannak, amelyekben nagy ember is kitöri a nyakát. Állandó veszedelme a szegény gyerekekre ezek a mély gödrökből álló sáros-vizes utczák [sic], melyeket eső idején színig megtölt, a hegyekről lerohanó víztömeg. Óbudán azonban legalább tisztességes, intelligens ember a telep házmestere, kire soha nem volt még panasz. Nem lehetne-e a Vágóhíd utczai szükséglakások részére is ilyen jóravaló embert állítani. Bárczy polgármester minden panaszt meghallgat, talán eljut hozzá a szükséglakások szegény lakóinak panasza is.”
A lakók többsége az első években mégiscsak örvendett az új szükséglakásnak. A családi szobák 4-8 fő elhelyezésére biztosítottak lehetőséget. A heti díj 2 K-t tett ki, ami azt jelenti, hogy a szükséglakásokban élő családok kb. fele annyit fizettek, mint az ekkoriban megépülő, szintén olcsó lakásnak minősülő fővárosi kislakásos telepeken élő társaik. A még mindig működő közös termekben átlagosan 20–25 főt helyeztek el, de előfordultak 5, illetve 33 fős szobák is. Ezeken a tömegszállásokon az éjszakázás naponta 10 fillérbe került.
A 20. század első évtizedében tehát, a budapesti hajléktalanok elhelyezésére létesített fővárosi fenntartású szükséglakások száma a századvégi állapotokhoz képest csökkent, de a minőségi elvárásoknak egyre inkább megfeleltek.
Más újdonság is javította az itt lakók életét. A produktív szociálpolitika egy korai megnyilvánulása fedezhető fel például a Vágóhíd utcai kertbérletek estén. Az itteni szükséglakástelep határában (a majdani Kiserdő nyomortelep környékén) külföldi minták nyomán bérkert telepet létesített a város az első világháború éveiben. Itt a környék kislakásainak bérlői mellett 16 szükséglakó is kiskerthez jutott, illetve a vetőmagok megvásárláshoz kölcsönt kapott a várostól.
1912. július 1-től a Budapest válságlakásai az újonnan létrehozott Közjótékonysági és Szociálpolitikai Ügyosztály felügyelete alá kerültek. A szükséglakások ügyében a főváros tanácsa 1912 májusában a 20199/1912-XVI. számon a következő rendeletet adta ki:
„1. A székesfőváros összes szükséglakásait és tömeges éjjeli szállóit (menhelyeit) 1912. évi június hó1-től kezdve a tanács kezeli.
2. A szükséglakásokba oly családokat és egyéneket lehet felvenni:
a) akik közérdekből (közegészségügy, közrendészet) elrendelt kilakoltatás folytán váltak ideiglenes hajléktalanokká, b) akik a lakbér fizetésére –- hatóságilag megállapított módon – átmenetileg képtelenek, c) más okokból (bírói kilakoltatás, lakáshiány stb.) lettek ideiglenesen hajléktalanok. E lakáshasználat azonban senkinek bérleti jogot nem biztosít.
3. A 2.a) és b) alatt felsorolt családok és egyének megokolt esetekben és legfeljebb két hétig ingyen lakhatnak a szükséglakásokban. A díjtalan használat azonban évenkint csak egy alkalomra terjedhet. Rendkívüli méltánylást érdemlő esetekben a tanács nevében a szociálpolitikai ügyeket intéző tanácsi ügyosztály a következő feltételek szigorú megtartása mellett, hosszabbíthatja meg a telepen való lakást: a) a telepen a meghosszabbított idővel együtt is évenkint legfeljebb csak 3 (három) hónapig lehet lakni, b) a meghosszabbított időtartamra a lakásért hetenkint 3 korona használati díjat kell a felügyelő kezeihez bélyegtelen nyugta ellenében előre lefizetni.
4. a 2.c) pontja alapján felvett családok és egyének már a felvétel első napjától számítva heti 4 korona lakásbért tartoznak a felügyelő kezeihez bélyegtelen nyugta ellenében előre lefizetni. A telepen ebben az esetben is évenkint csak egyszer és legfeljebb három hónapig lehet lakni.
5. a 3. és 4. alatt megszabott bérleti maximumtól a szociálpolitikai ügyeket intéző ügyosztály kikerülhetetlen szükség esetén is csak akkor térhet el, ha erre a tanács esetről-esetre felhatalmazza. Ez esetben a bérleti díj a három hónapon túl való tartózkodás idejére bárki számára 5 korona.
6. Aki szükséglakásra szorul, az a szociálpolitikai ügyeket intéző tanácsi ügyosztályban tartozik felvételért jelentkezni, ahol kérelmét jegyzőkönyvbe foglalják. A kerületi elöljáróságok – kivéve a III. és X. kerületi elöljáróságokat – rendszerint tartoznak azokat, akik szükséglakásra szorulnak, az ügyosztályhoz utasítani. Az ügyosztály azokat, akik ingyenes szükséglakásért folyamodnak (a 2. a) és b)) megokolt sürgős esetekben azonnal beutalhatja abba a szükséglakásba, amely a folyamodó viszonyainak lehető méltányos mérlegelése mellett a legalkalmasabb. Tartozik azonban egyidejűleg az ideiglenesen beutaltnak az utolsó lakhelye szerint illetékes kerületi elöljáróságot felhívni arra, hogy az illető viszonyairól a szegényügyi szabályrendelet értelmében ejtse meg a vizsgálatot és tegyen arról rövid úton jelentést. Ha azonban az ingyenes szükséglakásokért folyamodók helyzete azonnali intézkedést nem kíván, az elöljáróság jelentését előbb be kell várni. A 2. c) és a 4. pont értelmében fizetésre köteles lakók felvétele a szükséglakásokba teljesen az ügyosztály hatáskörébe tartozik.
7. Oly esetekben, midőn a szükséglakásra szoruló kerületbeli családoknál, illetve egyéneknél a kerületi elöljáróság halaszthatatlan intézkedés szükségességével áll szemközt, a szükséglakásokba felveendő egyének elhelyezésénél a rendes felvételi eljárás mellőzésével mindenkor soron kívül kell intézkedni.
8. Az elöljárók és telepfelügyelők felhatalmaztatnak arra, hogy a 7. pontban jelzett rendkívüli eljárás okozta halasztást nem tűrő esetekben egy éjjelre saját felelőségükre utaljanak a szükséglakásokba megszorult egyéneket. Erről azonban másnap reggel a 7. pontban jelzett eljárás mellőzését tüzetesen megokoló jelentést tartoznak tenni.
9. Az ügyosztály a szükséglakásokba utalt családokról jegyzéket vezet és azt a telepfelügyelők napi jelentése alapján állandóan kiigazítja.
10. A szükséglakástelepen lakók kötelesek mindenben az egyidejűleg kiadott Házirendet követni és úgy annak, mint a házirend keretén belül tett telepfelügyelői intézkedéseknek ellentmondás nélkül engedelmeskedni. Ellenkező esetben a felügyelő a lakót meginti, s ennek sikertelensége esetén, a szociálpolitikai bizottságtól az illető telepre felügyelet végett kiküldött bizottsági tagnak meghallgatása után és a szociálpolitikai ügyeket intéző ügyosztálytól nyert előzetes beleegyezés alapján a telepről, szükség esetén rendőri segédlet igénybevételével is, haladéktalanul eltávolítja.
11. A szükséglakásokat a székesfőváros polgármestere által alkalmazott telepfelügyelők kezelik. A telepfelügyelők a szociálpolitikai ügyeket intéző tanácsi ügyosztálynak, mint központi házkezelőségnek vannak alárendelve. A telepfelügyelő a szükséglakásokba rendszerint csak a központi házkezelőség rendelkezése alapján vehet fel lakókat és mondhat azoknak fel.
12. A telepfelügyelő a lakók panaszait és kérelmeit az erre a célra szolgáló könyvbe a lakók aláírása mellett tartozik felvenni. A telepfelügyelő, illetve a segédszemélyzete ellen irányuló panaszokat közvetlenül a központi házkezelőséghez kell intézni.”
Egyidejűleg a szükséglakásos telepek rendje is szabályzást nyert. Az új házirend lényegesebb pontjai a következők voltak:
„Minden lakó köteles lakását állandóan tisztán tartani és felelős az ottlévő felszerelési tárgyakért. Káromkodás, veszekedés, pénzre vagy értékre való játék a telep területén tilos. Szeszes italokat a telepre csak orvosi rendelésre szabad bevinni. Az engedély nélkül bevitt szeszes italokat a felügyelő elveheti és kiöntheti. A lakásokban mosni tilos. A telep kapuját télen 9 órakor, nyáron 10 órakor a felügyelő bezárja és azontúl csak kivételes esetekben bocsáthatja be a lakókat. Részeget a telepre nem bocsátanak be. A lakásokban albérlőt tartani, vagy idegeneknek éjjeli szállást nyújtani nem szabad.”
A főváros a későbbiekben sem hagyott fel a lakásépítő tevékenységével. Még a háború alatt 1915-ben megépült a Palotai telep folytatásában a Babér, a Göncöl utcák között található kis- és szükséglakás telep), majd 1918–19-ben a főváros 64 szobás szükséglakástelepet emelt a Balkán és a Bihar utcák által kijelölt telken
Budapest önkormányzata, a világháború utáni gazdasági nehézségek miatt, egészen 1926-ig nem vállalhatott részt a lakásépítésekben, így ebben az időszakban szükséglakásai számát sem tudta szaporítani. Ekkor a gazdaság élénkülése és a lakásügyi korlátozások fokozatos feloldása miatt (egyre több lakásra kapta vissza tulajdonosa a szabad bérlőkijelölési, illetve a fizetni nem tudó bérlői irányában a felmondási jogot) a főváros ismét építkezésekbe kezdett, hiszen egyre sürgetőbbé vált a kilakoltatásokkal párhuzamosan elszaporodó nyomortelepek felszámolása.
Összesen 1000 új, többségében egyetlen lakókonyhából álló lakást eredményező program nyomán elkészült telepek közül az építészeti szaksajtóban a legnagyobb érdeklődés az 1932-es Bihari utcai építkezést kísérte. Ennek különlegessége abban állt, hogy a kivitelezők, összerakható acélváz szerkezetet alkalmazva, alig 40 nap alatt készültek el a 123 lakásos épületcsoporttal. A takaréktűzhellyel, villanyvilágítási lehetőséggel és gázcső csatlakozóval felszerelt szükséglakásokhoz külön pince- és szárítórekesz, illetve külső WC, továbbá a telephez 5 mosókonyha és 2 mángorló helyiség tartozott.
Kik lakták a szükséglakásokat?
A tanács 1932-ben felmérte a lakók helyzetét, és igen meglepő eredményre jutott: A főváros szükséglakásainak 3,6%-ában egy fő, 16,8%-ában két fő, 18,3%-ában pedig három fő élt, ráadásul a lakók 40%-ának volt állandó keresete, 3,2%-uk pedig közalkalmazottként még lakáspénzben is részesült. Többségüket viszont még mindig védték, (a magánlakások bérlőihez hasonlóan) a korszakunkban még érvényben lévő 6200/1926. N. M. M.; 2220/1927. M. E.; 8888/1927. M. E.; 4444/1929. M. E. számú lakásrendeletek. Ezek alapján a világháború előtt épült házakra nem terjedt ki a tulajdonos szabad rendelkezési joga.
A szociálpolitikai ügyosztályt tehát a hajléktalanság megelőzését szolgáló rendelet akadályozta meg abban, hogy az rászorulónak nem számító lakáshasználók helyére ténylegesen rászorult családokat telepítsen. Az 1932-es felmérést követően felülvizsgálták a lakók közsegélyre jogosultságát, és amint megszűntek a bérlőket védő utolsó kötöttségek is, felmondtak azoknak, akiknek rászorultságát nem lehetett megállapítani. Így 750 hajléktalan elhelyezése vált megoldottá, az állami kezelésben lévő telepeken pedig további ezer hajléktalan család lelt a hasonló módon megüresedett helyeken menedéket. A hatóságok a későbbiekben is nyomon követték a szükséglakásokban lakók helyzetének változását. 1938-ban például a rászorultság megállapításának határa 2 személy esetén 18 P, további személyenként 4-4 P havi kereset volt, ami nagyobb család esetén elérhette a 35 P-t is.
Umbrai Laura
(2024. november)