A fővárosi szükséglakás-építkezések a kezdetektől az 1910-es évekig – a fabarakkok kora
A főváros szociálpolitikájában a szükséglakások létesítése jóval hamarabb megjelent, mint a kislakásépítés. Ennek oka elsősorban az, hogy ilyen lakásokat válságkezelés céljából, előbb a kolera terjedésének megakadályozása, utóbb pedig a lakbérhátralék miatt kilakoltatottak ideiglenes elhelyezésére létesítettek. Mindez tehát közérdeket szolgálta (a járvány megfékezése), de fontos tényező volt, hogy az építkezésekkel a hatóság a magántevékenységgel szemben sem állított versenytársat, hiszen a főváros a bizonytalan bérfizető képességgel rendelkező rétegnek biztosított elhelyezést. Ezek a szükséglakások ugyanakkor a város számára sem voltak ráfizetésesek, vagyis a város adófizetőinek sem okoztak kárt.
Az első szükséglakás-telepek létesítésére 1886-ban került sor. Ekkor három hét alatt 5 fabarakk (78 családi szobával, illetve egyedülállóknak 5 közös teremmel) épült fel, megközelítően 800 ember elhelyezésére. A telepek mindegyikén létesült 1-3 négyüléses árnyékszék-épület, a Köztemető úton mosókonyha és fürdő helyiség, a Külső Váci úton pedig egy tüzelő raktár (ebbe gyűjtöttek a fővárosi illetőségű rászorultak részére tüzelőanyagot), és vész esetére, leginkább a kolera visszatérésével számolva, egy halottkamra is kiegészítette a telepet.
Az I. kerületi szükséglakások a Vérmező/Attila utca – Körmöci utcák által határolt telken, a valamikori Aszalay laktanya helyén épültek fel, a mai Attila utcai általános iskola helyén. A területen két barakkot állítottak: egyet 14 család elhelyezésére külön családi szobákat kialakítva, a közös barakk pedig 80 ember elszállásolására biztosított lehetőséget. Erről a helyszínről 1895-ben a budai (dunajobbparti) szegényház épületének telkére (Attila utca 115–117.) helyezték át a barakkokat, ahol azok 1900-ig álltak fenn.
A VI. ker. Váci út 13–15. alatt a Bulcsú, a Fóthy út és a Ferdinánd tér által határolt, 2930/1. helyrajzi számú telken 2 családi és 2 közös barakkot nyitottak. A telepet 1894-ben egy családi, később pedig még egy közös barakkal bővítették. A telep 1915 augusztusáig működött.
Szükséglakások álltak a VIII. ker. Köztemető út (ma Fiumei út) 19. és 21–23. alatt is az Alföldi utca két oldalán, az 5874. helyrajzi számú telken, az Országos Társadalombiztosító Intézet 1912/13-ban felépülő székháza (ma a Nyugdíjbiztosítási Főosztály épülete) helyén, és túloldalt, a Fiumei út 21–23. ház telkén, (ez utóbbi a Bárczy-féle kislakásépítési akció keretében épült fel). A telken egy családi- és két közös barakk létesült ekkor, majd 1894-ben egy újabb családi barakkal bővítették ki. A telep a kislakásos bérház felépítéséig, 1912-ig működött.
A X. kerületben a Jászberényi út és a Harmat utca találkozásánál fekvő fővárosi tulajdonú és e célra már 1869-ben kijelölt 7487 hrsz. telkeken egy családi barakk létesült 1886-ban, utóbb azonban még egy családi- és egy közös barakkal bővítették, 1910-ben pedig a kislakásos bérház építésekor lebontották.
A szükséglakások az alapításuk első hónapjaiban nem voltak népszerűek: „nagyobb részük még mindig üresen áll. Úgy látszik, hogy a kiszállásolt egyének nincsenek kellően tájékoztatva a barakkok rendeltetése felöl […] sokan […] inkább a megszokott pinceodúban szeretik tölteni idejüket […] Lung tanácsnok a minap Budáról éjnek idején rendőri karhatalommal hozatott át piszkos odukból e szállásokra 17 egyént, másnap már csak öten jelentek meg közülük, harmadnap egy se.” (A szükséglakások. Nemzet, 1886. november 7. 5.p.)
A szükséglakásokat 1887-ben állandósították. „A főorvos megnézte az összes szükséglakásokat s azt tapasztalta, hogy a szükséglakásokban levő külön szobákat ezidőszerint nem a lakásaikból kiszállásoltak, hanem olyanok használják, akik tudván azt, hogy ennél olcsóbb lakást nem kapnak, más lakás után nem is néznek, a közös szobákat pedig legnagyobbrészt hajléktalanok veszik igénybe.” (Budapesti Hírlap, 1889. április 11. 3. p.)
A szállás a családi szobákban napi 15, a közös termekben 5 krajcárba került. 1892-es kimutatás szerint, az építkezés óta eltelt hat esztendő alatt, a fenntartási költséget is számolva, a ráfordítás közel fele megtérült, és az a korábbi nézet sem igazolódott be, hogy a fabarakkok létesítése növelné a tűzesetek számát a fővárosban.
A szükséglakások később már népszerűbbek lettek: „[…] a járványbizottság kezdeményezéséből a főváros által múlt évben a zsúfolt és egészségtelen lakásokból kiköltöztetettek ideiglenes elhelyezése céljából a VI. és VIII-ik kerületben emelt szükséglakások nagy keresletnek örvendettek. A szükséglakások felállítása napjától 1887. évi november hó végéig összesen 13351 család és 58081 egyén talált menedéket és a bevétel […] 5959 frt 40 krra rúgott. A X-ik kerületben és Budán emelt szükségbarakkok alig vetettek azonban igénybe.” (A fővárosi járványbizottság utolsó ülése. Orvosi Hetilap, 1888. január 1. 20. p.)
Az 1890-es évek elején ismét visszatért a kolera, miközben a városban tapasztalható túlzsúfoltság sem csökkent, így 1892-ben négy újabb telepet létesített a főváros, összesen 9 barakk felállításával Az egyszerre 52 család elhelyezését biztosító szobák közül a 17 m2-esek a 4-6 fős család részére, a 28,8 m2-esek a 6-8 tagú családok számára nyújtottak hajlékot, a négy közös teremből pedig kettőben alkalmazták a nemek szerinti elkülönítés elvét. A szobák kialakításánál a 10 m3/fő minimumot vették alapul, ami a korabeli statisztikákban a zsúfoltság alsó határértékeként szerepelt.
Ekkor épült meg az I. kerületben a Promontori út (ma Budafoki út) 10. alatt a Csíki utca torkolatában egy családi és egy közös barakk, és itt helyezték el egy elkerített épületben a fertőző betegségek miatt kilakoltatottakat is. A telken 1899-ben a Műegyetem építése miatt megszüntették a barakkokat, majd a Lenke út (később Bocskai út) 2. alatt (13473–13474 hrsz.) alapítottak új szükségtelepet a kerület rászorultjai elhelyezésére.
A III. ker. Szentendrei út 59. és a Miklós tér 3-4. alatti 1370 hrsz. telken egy családi és egy közös barakk létesült. A telepet szárítópadlás is kiegészítette, a közös barakkot 1898-ban családi szobákká alakították át. A telep az 1910-es évekig működik.
A VII. kerülethez tartozó Külső Kerepesi úti 7309 hrsz. telken a Ferenc József Lovassági laktanya szomszédságában szintén szükséglakásokat alapított a hatóság. Itt 8 család kapott elhelyezést egy barakkban, illetve létesült két közös szálláshely is a kiszállásoltak elhelyezésére. A telep 1915-ig állt fenn.
Szintén a VII. kerületben a víztorony mögött, a Stefánia út és az Egressy út által határolt telken, a Gizella út 10. alatt (a 2671 hrsz. telken) egy családi barakk létesült, külön mosdóhelyiséggel. Ennek szomszédságában épülnek majd meg a millenniumi ünnepségekre érkezők elszállásolására helyet biztosító ideiglenes szállások is, amelyek állandó fenntartása a tervek ellenére nem valósul meg. Így a víztorony mögötti egyetlen egy barakk a telek eladásáig, 1911-ig üzemelt.
A 19. század utolsó fővárosi szükséglakás építkezésére 1894 májusában került sor, amikor 18 fabarakkban 178 szoba, illetve egy 60 fős közös barakk létesült. Ezeken a telepeken is kialakítottak árnyékszékeket, illetve a legtöbbön létesült mosókonyha is.
Az V. kerületben a Kárpát utcában és a Vizafogó gát közelében, a Dráva utca, a Lipót rakpart és a Révész utca között a 1365. hrsz. telken három 14 család elhelyezését biztosító barakk létesült, amely 1900-ig várta a lakóit.
A program keretében a fenti építkezéseken túl három telep is kibővült: a Külső Váci útit két 12 családos barakkal, a Köztemető útit három 14 családos épülettel, a Harmat utcait pedig két 12 családos barakkal egészítették ki. Mindez jól mutatja, hogy a főváros egyre inkább előtérbe helyezte a családi barakkok létesítését.
Szintén ennek a programnak az eredményeként gyarapodott a IX. kerület is szükséglakásokkal. A Mester utca 67. alatt, a 9577/a. hrsz. telken ekkor létesült egy családos és egy közös barakk, amely a légifotó tanúsága szerint még a második világháború alatt is állt.
Illetve hasonlóan sokáig szolgálhatott a Vágóhíd utca 22. alatt a 9631/a/1.-9633/a/2. hrsz. telken emelt hat 14 család elhelyezésére alkalmas barakkcsoport is.
Umbrai Laura
(2024. április)