Ikertelepek a Hungária körút két oldalán
Miért nevezhetjük ikertelepnek a Százados úti és a Kőbányai–Pongrác úti telepet?
Budapest az 1910-es években a szociális kislakásépítő programjával szinte előzmények nélkül lépett Európa élvonalába, majd a hatósági kislakás-építkezések első, a második világháború éveiig tartó klasszikus korszakában, kisebb megszakításokkal egymást érték az építési programok. Ezeknek köszönhetően a főváros és az állam mintegy 30.000 olcsó bérű kislakást létesített. E bérházak és telepek nemcsak keletkezésük idejét tekintve, hanem térben is szórtan, a város különböző kerületeiben tűntek fel. Ennek magyarázata az, hogy a rendelkezésre álló kellően nagy, jó közlekedési adottságú, de a főváros saját tulajdonban lévő telkek száma korlátozott volt.
E több mint 3 évtizedet felölelő lakásépítési korszak eredményei közül is kitűnik kettő: A Hungária körút – Százados út – Ciprus utcai terület, illetve a Kőbányai út – Pongrác út – Tomcsányi utca (ma Salgótarjáni úti) telekcsoport. Ezeken a helyszíneken egy sajátos laboratórium jött létre, hiszen a rendelkezésre álló szabad terület nagyságának köszönhetően nem csak egymást követhették az építési akciók, hanem a telepek egyszerre nyújtottak helyet az egy időben zajló programok különböző lakástípusainak, hajlékot biztosítva a létesítésükkel megcélzott különböző társadalmi rétegeknek. Eközben a Hungária körút két oldalán a hatósági szerepvállalás időbeni fejlődését is nyomon követhetjük, hiszen az építkezések egészen a 1940-es évekig (kisebb nagyobb megszakításokkal és jelentősen átalakuló gazdasági környezetben) folyamatosan zajlottak.
Az ikertelep fejlődése nem állt meg a második világháborúval, hanem azok máig helyet adnak azoknak a modern kislakásoknak is, amelyek egyes eredeti teleprészeknek az 1980-as, 1990-es években megvalósult részleges bontása után a korábbi kislakástelepek helyén létesültek. Jelen blokkunkban e két telepegyüttesnek állítunk emléket.
Miért épített a főváros kislakásokat?
A dualizmus kori gazdasági felfutás, illetve a nyomában fellépő bevándorlás hatására a főváros lélekszáma 1910-re meghaladta a 880.000 főt. A népességszám gyors ütemű emelkedése számos ponton állította kihívások elé a lakosság ellátását felvállaló gazdasági szereplőket és a város vezetését is. Azonban még a kedvező gazdasági környezet ellenére sem tudott a lakásépítésekkel foglalkozó magánvállalkozás lépést tartani a növekvő kereslettel, ami hamar torzulásokhoz vezetett a lakáspiacon. Az elszabadult bérleti díjak, a túlzsúfoltság, illetve az azzal járó (közvetve a lakosság egészét fenyegető) közegészségügyi veszedelmek végül cselekvésre ösztönözték a hatóságokat, amelyek már a piaci viszonyokba való beavatkozástól sem visszariadva, építkezésekbe kezdtek. Mindez, ha nem is volt teljesen példa nélküli a korabeli Európában, a nagyvárosi önkormányzatok általános hozzáállásának semmiképpen sem nevezhető, Közép-Európában pedig egyértelműen úttörő vállalkozás volt. A közületi lakásépítési programok sora az első világháború után sem szakadt meg, hiszen az állam és az önkormányzat újabb és újabb lakásépítési programokba kezdett (az állam a húszas évek első felében 400 bérházi és több mint 6000 telepi lakást létesített, többek között a menekültek elhelyezésére, a főváros pedig több mint 3000-et, majd a harmincas évek második felében újabb 3500 lakást). Az alapproblémát, az üresen álló olcsó kislakások nyomasztó hiányát, a huszadik század első felében létesített 30000 hatósági kislakás dacára sem tudták megszüntetni, vagyis ebből a szempontból a hatósági kislakás-építkezések klasszikus korszakát nem koronázta egyértelmű siker.
A hatósági kislakás-építkezések kezdete, a Wekerle-teleptől a Bárczy-féle kislakásokig
Az állam és a főváros a huszadik század első évtizedében szinte egyszerre döntött az építkezések megindítása mellett. Ekkor kezdődtek meg a Wekerle-telepi beruházások, amelyek nyomán Kispesten 1909 és 1925 között 1007 (2-4-6-8 és 12 lakásos) lakóház készült el 4412 zömében kétszobás lakással.
Budapest önkormányzata pedig 1909–1913 között közel hatezer 1-2-3, sőt 4 szobás lakást emelt. Ezek kétötöde, az építkezésre rendelkezésre álló telkek adottságait figyelembe véve, kislakásos bérházakban, háromötöde pedig a városközponttól távolabb eső, olcsóbb telkek igénybevételével) kislakásos telepeken létesült, amely utóbbiak 14 különböző helyszínen többségében szoba-konyhás lakásokból álltak. Az építkezések elsődleges célja a lakásínség csökkentése volt, de legalább ekkora szerepet játszott a mintaadás szándéka, vagyis annak igazolása, hogy piaci viszonyok mellett is lehet olcsón jó minőségű lakásokat építeni. A lakbér szintjének megállapítása ez esetben sem jótékonyság kérdése volt, hiszen a főváros is hitelből építkezett, így a beruházás valós költségeit kellett figyelembe venni, vagyis a telkek leltári értéke mellett a banki kölcsönök törlesztő részleteinek összegét is be kellett kalkulálni a bérleti díjakba.
A Bárczy-program nyomai a Százados és a Kőbányai úton
A kezdeményező és irányító Bárczy István polgármester után röviden csak Bárczy-programként említett építkezés sorozat kétségtelenül legizgalmasabb helyszíne a Százados úti telep volt, hiszen itt tudtak a leginkább megvalósulni a kommunális programot megálmodók elképzelései: azaz, hogy egy helyen, egy építési ciklusban, minél jobb minőségre törekedve elégítsenek ki minél többféle (a hatósági támogatásra jogosan igényt tartó) rászorult lakhatási igényét. Ennek köszönhető, hogy a Százados úton a Bárczy-féle kislakásépítési program keretében megvalósult összes háztípusra találunk példát.
Az időrendet tiszteletben tartva kezdjük is a sort a Szörény utca 5-7. alatt található Ybl Lajos által tervezett, három külön épületből álló háromemeletes bérházzal, amelyeket 1910 augusztusában adták át a lakóknak. Az épületek közvetlen szomszédságában épült fel a hasonló beosztású Juranics utca 32–34. (ma Stróbl Alajos utca) alatt található, Málnai Béla és Haász Gyula által tervezett bérházcsoport is. Mindkét építkezés közös jellemzője, hogy az elkészült 72 lakás 55%-a egyszobás volt, ugyanakkor a kétszobás lakások már fürdőszobával készültek, vagyis a lakóinak nem kellett a telepen található fürdőház szolgáltatásait igénybe venni.
Az első telepi lakások elkészültét a Százados úton a második építési ciklushoz számítják, azt mégis a bérházakkal egyszerre, tehát 1910 augusztusában adták át az első lakóinak. Ekkor készült el ugyanis az első, 36 házból álló földszintes telep, benne 288 szoba-konyhás és 36 kétszobás lakással. Ez utóbbiakat a nagyobb gyerekszámú családoknak adták ki, a telep lakóit ellátó 12 bolthelyiség is megnyitotta kapuit a házakkal egyidőben. Egy évre rá, de még mindig a második ciklus keretében készült el a Százados úti művésztelep, ahol 15 speciális kialakítású műtermes házban 28 (1-3 szobás) lakás várt az arra érdemesnek ítélt bérlőire.
A harmadik építési ciklus még mindig bőven tartogatott újdonságot a Százados útra költözőknek. A telep szélén a Ciprus utcai határnál 1911 augusztusára készült el a 16 kétszintes kislakásos házból álló telep bennük 256 szobakonyhás lakással. A házak az előző blokkokhoz hasonlóan a Százados útra merőlegesen, egymás mögött kettesével helyezkedtek el, mindig az első épületben kialakítva a szükséges bolthelyiséget. Az emeleten kaptak helyet a közös klozetek. A mellékhelyiségeknek ez a beosztása a telep 1995-ös bontásáig fennmaradt, azzal a könnyebbséggel, hogy ekkor már minden lakásnak külön wc lett kijelölve a folyosó végén. Az emelet túlfelén pedig már a kezdetektől a ruhák mosás utáni kezelését megkönnyítő mángorló helyiséget alakítottak ki. A Ciprus utcai telepnek volt egy másik különlegessége is, az, hogy a házak közül 4 hordozható kivitelben készült el. A technikával több német építőipari vállalat is foglalkozott, így e valamivel drágább építési mód nem volt már teljesen ismeretlen a hatóság előtt. Budapest azért is kísérletezett a hordozható épületek meghonosításával, mert a legtöbb kislakásos telepét a városfejlődés szempontjait figyelembe véve, mindössze 25 év élettartamra tervezte, más kérdés azonban, hogy ebből jóval hosszabb idő lett, a Ciprus utcai házak például 84 évig álltak.
Az építkezés záró akkordjaként a Szörény utcában is megépül még két összesen 32 szoba-konyhás lakást magába foglaló földszintes épület. Közvetve, de ennek a kislakásépítési programnak az eredménye a Százados utcai elemi iskola megépítése is, amivel nem csak a Százados úti és annak viszonylagos közelségében létesült Kőbányai úti telepre költözők gyermekeinek oktatását kívánta biztosítani a főváros, hanem az általános elvnek megfelelve, a program keretében emelt 39 emeletes és 6 barakk iskola létesítésével több száz oktatási célra lefoglalt bérlakást is vissza tudtak adni a lakásokban szűkölködő piacnak.
A szintén a Bárczy-program keretében benépesülő Kőbányai úti telep ekkor még messze elmaradt sokszínűség terén a Százados útitól. Az itteni lakók a Százados úti első kislakásokkal egyidőben 1910 augusztusában kapták kézhez a szoba-konyhás lakásaik kulcsait. Az ott létesült 40 földszintes házban, 280 szoba-konyhás és 40 kétszobás lakásnak örvendhettek az első bérlők.
Ma a Bárczy-féle kislakásépítési programból már csak részleteket láthatunk a két telepen. A Kőbányai úti földszintes épületeket az 1980-as évek második felében teljesen felszámolták, helyüket egy modern lakótelep vette át. Ugyanennek a rehabilitációnak a keretében tűntek el a Százados úti földszintes házak is, miközben a Ciprus utcai egyemeletes telep otthonai 1995-ig szükséglakásokként működtek, majd a bontásukat követően a kétezres évek elején, a terület eredeti funkcióját megőrizve, ismét modern kislakásokkal gazdagodott. A Bárczy-féle akcióból mára csak az iskola és a két háromemeletes bérházcsoport maradt meg. Budapest első művésztelepe is fennmaradt, amely Európa legrégebbi folyamatosan működő művésztelepe, és a korabeli miliőjét a mai napig őrzi.
A telepek sorsa a két világháború között
Az állam és a főváros a világháborút megelőző években tízezernél is több lakást építettek, ezzel pedig messze megelőzték Nyugat-Európa nagyvárosainak szociális lakásépítő tevékenységét. Ezek az építkezések, igaz, hogy csak csekély mértékben, de a háború alatt is folytatódtak (lásd Babér utcai-telep). A háború alatt 1 milliós nagyvárossá növekedő Budapest gondjai semmit sem csökkentek, és a lakhatási válságot csak súlyosbította az 1920-as években érkező menekültek, köztük a vagonlakók elhelyezésének kérdése.
Kézenfekvő volt tehát a hatósági szerepvállalás folytatása, csakhogy a főváros anyagi helyzetének megrendülése, valamint a korábban jellemző kedvező hitellehetőségek megszűnése ezt már nem tette lehetővé. Így a feladatot az évtized első felében mintegy 6500 lakás létesítésével az állam vállalta magára, amit az építkezések első szakaszában telepek létesítésével, utóbb pedig a tehetősebb menekültek, illetve az állami tisztviselők lakhatásának biztosítása érdekében bérházak építése formájában teljesített.
A Százados úti telep elsősorban a vagonlakók, illetve a vasúti kocsikból iskolákba kihelyezett menekült családok állandó lakhelyének biztosítása érdekében 1924-re gazdagodott újabb földszintes és emeletes házakban (de nem hagyományos bérházakban) létesített kislakásokkal. A Százados úti Bárczy-féle kislakások mögötti telektömbön ekkor jött létre a 24 épületből álló Juranics utcai telep. Ezek az összesen 119 egyszobás, 264 kétszobás és 51 háromszobás lakást magukba foglaló házak még ma is állnak. Az itt elhelyezéshez jutó másfél ezer ember ellátását 6 bolthelyiség segítette, illetve a Hungária körút sarkán, vagyis a telep közvetlen közelében egy piac is a rendelkezésükre állt, a gyermekek pedig a közeli elemi iskolában tanulhattak.
A Kőbányai út környékének élete a kislakások szempontjából még mozgalmasabban telt. Elsőként ugyanis, még a tanácsköztársaság kitörése előtt, itt tervezte az állam az első kislakásos építkezéseit a fővárosi telep bővítésével. Az 54 épületből álló 617 lakásos a Pongrác út 17. alatt elhelyezkedő „Állami telep” azonban csak 1924-re készült el teljes egészében. Ezzel 131 egyszobás, 408 kétszobás, 59 háromszobás és (az ekkor épült állami telepek közül csak itt) 19 négyszobás lakás is létesült. Emellett az itt lakó 3000 fő ellátását 11 kisüzlet is segítette, de elkészült a közösségi élet biztosítása érdekében egy kaszinó, egy kápolna, sőt egy pékség is. Utóbb, még 1924-ben a Juranics utcai telephez hasonlóan itt is folytatódott a telep bővítése. Az ekkor létesített 32 földszintes épületben szoba-konyhás lakások készültek, ahova zömében munkásokat helyeztek el.
Tovább haladva a Kőbányai út – Pongrác úti telepen, a Pongrác út 7. alatt (a Keményffy, Zsoldos és Tomcsányi utcák által határolt területen) jött létre (szintén állami építkezés eredményeként) az Auguszta-telep. Itt elsősorban a trianoni határokon túlról érkezők leltek hajlékra, a számukra létesített 48 kőépületben, ahol összesen 172 kétszobás és 48 háromszobás lakás várta a „tehetősebb” bérlőit. A rosszabb anyagi háttérrel rendelkezőket pedig a régi barakktelepen helyezték el, ahol 623 egyszobás lakás fogadta a lakóit. Az Auguszta-telep fabarakkjai ugyanis már az első világháború idején is szolgálatban voltak, helyet adva az Auguszta főhercegnőről elnevezett barakk kórháznak és raktárépületeinek. A háború után a barakkokat felújították, hogy már 1919-ben megkezdhesse működését az úgynevezett kistelep. Ennek házai arról voltak nevezetesek, hogy mindegyik egy-egy elcsatolt település nevét viselte. A kistelep utolsó házait 1947-ben számolták fel, míg a nagytelep kőépületeit a hetvenes években váltották fel panellakásokkal.
A harmincas évek
A harmincas években a Százados utcai telep, területhiány miatt már nem bővülhetett tovább, ugyanakkor a telep közvetlen közelében, a Hungária körút túlfelére átnyúló Hős utcában az 1936–1938. évi szükséglakás program keretében épültek meg a hírhedt Dzsumbuj típusú háromemeletes, gangos rendszerű szükséglakásos házak. A program keretében megépülő 1024 lakásból 300 tehát itt, a Hős utca – Zách utca sarkán létesült.
A Pongrác úton azonban még mindig rengeteg terület állt szabadon, amit a harmincas években induló nagyszabásúra tervezett lakásépítkezéseknél ki is használt Budapest. A főváros 1939-ben a továbbra is fennálló lakáshiány okán (az üres lakások száma alig érte el a 2000-et, vagyis az összes lakás 1%-át) 3000 lakásos építőprogramot hirdetett meg. Ennek első fázisában 5 helyszínen indult meg az építkezés, ezek közül az egyik itt, közvetlenül az Auguszta-telep szomszédságában, a Pongrác út – Tomcsányi utca sarkán. Az építkezésnek köszönhetően 1940 őszén 818 lakást adtak át a bérlőiknek. Az akciónak több sajátos eleme is volt. Egyrészt a tervezéskor fontos célként fogalmazták meg, hogy olyan lakásokat tervezzenek, amelyek a lehető legjobban megfelelnek a munkások igényeinek, miközben figyelembe veszik az erkölcsi és közegészségügyi célok elérését is. Az előbbi elv érvényesülése érdekében a főváros ekkor alkalmazta először az úgynevezett lakókonyhás típust. A lakásokban ugyanis olyan 15 m2-es nagyságú konyhákat alakítottak ki, amelyben legalább egy ágy is elhelyezhetővé vált (további lehetőséget adva a kor vagy nem szerinti elkülönítés elvének). Az „erkölcsi cél” elérésén túl a tervezők azt a tapasztalatot is figyelembe vették, hogy a munkásság a napja legnagyobb részét (például a fűtés megtakarítása érdekében) a konyhában tölti, ezért magát a lakókonyhát is kétfelé osztották, és a lakókonyha nappali tartózkodásra kijelölt területének aljzatát fapadlóval fedték. A lakókonyhás lakásokhoz tartozott további két 8-9 m2-es hálófülke, valamint egy vízöblítéses wc is. A 35 m2-es lakókonyhás típus mellett 40 m2-es kétszobás lakások is létesültek. Ebbe a típusba csak 8 m2-es konyhát terveztek, viszont minden konyhában az ablak alá a kamra funkcióját ellátó 60 cm mély beépített szekrényt alakítottak ki. E kétszobás típusban ugyanakkor két normális méretű (12–14 és egy 16–18 m2-es) szoba került. Fürdőszoba továbbra sem tartozott a lakásokhoz, ezeket a közös helyiségeket az alagsorban (16 lakásonként egy közös fürdő) helyezték el, valamint minden lakás kapott egy pincerekeszt, és építettek a lakók számára légoltalmi helyiséget is. A telepen számos további funkciót ellátó épületet emeletek, ilyen volt a Györgyi Dénes tervezte 24 tantermes Tomcsányi út 5. alatti iskola és 5 tantermes óvoda (amelynek megépültéig a környék gyermekei a Százados útra jártak iskolába), valamint szülőotthon, mozi, közfürdő is javította az ottlakók helyzetét.
Umbrai Laura