A saroktelki fekvés folytán az építész ki tudta küszöbölni a korban számos építész, közöttük saját maga által is kritizált ablaktalan hallt, magát a helyiséget azonban - jellegzetes átjáró jellegével - megtartotta. Az alaprajzon ugyanis egy ablakos helyiséget nevezett hallnak, noha az építési szabályok a hallt ablakkal nem rendelkező helyiségként definiálták és különböztették meg a szobától. Ezzel a megoldással Hajós Miklós eleget tett a hallról alkotott véleményének, miszerint "a segítésnek csak egy módja van: elhagyni a hallt. Nem készíteni lakószobául helyiséget szellőzés és természetes világítás nélkül" (Hajós Miklós: A budapesti lakások ú. n. hallja. Tér és Forma, 1936, 5-6, 165.), ugyanakkor a hallos lakástípus korabeli divatjához és népszerűségéhez is alkalmazkodott.
![Kép](/sites/default/files/styles/5x4_w640/public/house/img/teresforma_1936_163_varsanyi_utca_33.jpg.webp?itok=qOVXlaiW)