Tömbbeépítés és lakásreform-mozgalom: egy lágymányosi reformtömb kiépülése 1910 körül

Egy csatlakozóudvaros háztömb

A Lágymányos 1905 után felívelő kiépülésébe illeszkedve a mai Kosztolányi Dezső tér (akkor Lenke tér) 12. szám mögötti háromszög alakú háztömb 1907-ben a Fischer és Detoma építési cég kezében vált ingatlanfejlesztői tevékenység tárgyává. A telkenkénti ingatlanforgalom és lakóházépítés által meghatározott budapesti közegben fejlesztése különlegesnek bizonyult, mert egységes koncepció szerint ment végbe. Noha kiépülése az építési szabályozásnak megfelelően telkenként bonyolódott, az épületek mégis az egész tömbre kiterjedő egységes építészi elgondolásba illeszkedtek, amit Fischer József dolgozott ki. Koncepciója megvalósulását a tulajdonlás egy kézben tartása és ezzel összefüggésben az egységes építészi tervezés biztosította, öt év alatt, 1912-re elért eredményeként a nemzetközi lakásreformer elveket naprakészen követő higiénikus lakóházegyüttessel. A Kosztolányi Dezső tér (egykor Lenke tér), Bocskai út (egykor Lenke út), Fadrusz utca és Bartók Béla út (egykor Átlós út) által határolt tömb a Fischer József elképzelése szerint a várost akkortájt meghatározó körülépített udvaros beépítéstől eltérően egy csatlakozóudvaros tömb lett, közepén egy nagyméretű kertesített udvarral, a hagyományos értelemben vett udvari lakásokat kiiktatva. Az általa alkalmazott megoldások szervesen illeszkedtek a korabeli lakásépítés nemzetközi reformtendenciáiba, amelyeket francia- és németországi tájékozottsága révén jól ismerhetett.

Az elsősorban az alsóbb társadalmi rétegek lakáskörülményeinek jobbítására törekvő lakásreform-mozgalmat a nagyvárossal szakító kertváros-idea mellett a nagyvárosi lakhatási körülmények meglévő városszövetet megőrző megjavítása is foglalkoztatta. Ezen irány központi elemét a tömbök megreformálására való törekvés adta újfajta beépítési módok alkalmazásával. A meglévő városszövet elemeként az utcavonalat megtartó reformtömb megjelenésének nemzetközi tendenciája a városi tömböt megújító megoldásokkal, közöttük a csatlakozóudvaros beépítési móddal és a tömb közepén egy nagy zöld udvarral több évtizedre visszanyúló előzmények után az 1890-es években kezdett el nagyobb mértékben terjedni az európai nagyvárosokban. Az újító megoldások magját a levegőtlen és sötét udvari lakásokat termelő zártudvaros beépítés kikerülése, s helyette a tömbbelsők szabadon hagyása, illetve utca felé való megnyitása képezte. A tömbbelsőkben létrehozott közös zöld udvar; a tömbök belső utcákkal való áttörése és az utca felé megnyitott udvarok kialakítása révén a kvázi utcai homlokzatok megteremtése a szűk, zárt udvarokra néző homlokzatok helyett; az elszakadás a lakószobák bevett utcai elrendezésétől; a lépcsőházak homlokzati síkon kívüli elhelyezése és megsokszorozása; valamint a gangok kiiktatása, illetve korlátozott használata kivétel nélkül a nemzetközi reformer kísérletezés eredményei voltak a Lenke téri tömb kiépülésének éveiben. Az építészeti útkeresés eszmei alapját az orvostudomány tuberkulózissal kapcsolatos felfedezései nyomán kiformálódó tudományos építészeti gondolkodás adta, amely alapvető egészségügyi követelménynek tekintette a lakások fénnyel és levegővel való ellátását a betegségek megszüntetése céljából.

A Lenke téri tömb nagyvárosi beépítési módok reformját követő kiépítése ugyanakkor a lakhatás tulajdonjogi aspektusának átalakítását érintő elgondolásokkal is összekapcsolódott. A tömb területén az építkezésekkel együtt megindult a házszövetkezetek szerveződése is, ami 1918-ra a tömb felét érintően a bérházak társasházakkal történő felváltásához vezetett. Ily módon a lakásreform eszméi koncentráltan jelentkeztek a tömbben: egyfelől a lakhatás építészeti, másfelől tulajdonjogi dimenziójában, amelyek egy olyan környezetben valósultak meg úttörő módon, ahol a reformelképzelések mindkét tekintetben csak korlátozott eredményeket értek el.

Ingatlanbefektetéstől ingatlanfejlesztésig

Az 1 hold 204 négyszögöles telek 1879 óta Herz Ármin és Beimel Jakab terménynagykereskedők tulajdonában állt ingatlanbefektetésként, a terület várható kiépülésével számolva. Fischer József építőmester és Detoma Alfonz építési vállalkozó viszont már fejlesztési céllal vette meg azt 1907. március 28-án. Kérvényüket a telek parcellázása tárgyában 1907. július 9-én adták be, amire az engedélyt 1907. október 23-án kapták meg, eredményeként öt új telekkel. A parcellázás ügye azonban ezzel még nem zárult le. 1908 áprilisában egy újabb parcellázási kérvényt nyújtottak be a fővároshoz, amely a tömb immáron tizenöt, az építési szabályzatban ezen a területen előírt 300 négyszögölnél lényegesen kisebb telekre történő felosztására irányult. Bár az 1907-es első parcellázási kérelmük nem ezt tartalmazta, ez az elgondolás már 1907 nyarán is létezett, a Lenke téri sarokház elsőként lezajló tervezése ugyanis ehhez a telekmérethez igazodott, s mindkét oldalon csak a telek feléig ért a lakóépület. Feltehetően az építési szabályzat tervezett módosítására vártak, hogy a tömböt a környéken előírthoz képest kisebb telkekre oszthassák fel. Szándékuk szerint ugyanis a szabályzatnak megfelelő, első körben létrehozott 303 és 441 négyszögöl közötti öt telket ezúttal 70 és 187 négyszögöl közötti méretekben osztották volna tovább. Az 1908 áprilisában immáron explicitté tett elképzelésükre azonban nem kapták meg az engedélyt. Noha a székesfőváros Mérnöki Hivatala mind higiéniai, mind esztétikai szempontból megengedhetőnek ítélte a kérelem szerint gyűrűszerűen, közös udvarral beépítendő tömb kisméretű telkekre történő felosztását, a középítési bizottmány, majd nyomában a tanács 1908. október végén elutasította ezt azon az alapon, hogy a létrejövő telkek túlságosan kicsik lennének, egyik háznak sem lenne saját udvara, a közös udvar rendeltetésének fenntarthatósága pedig megítélésük szerint kétséges. Az 1908 végére a kisméretű telkek koncepciója szerint elkészült sarokháznak a telekmérettel kapcsolatos disszonanciája viszont rendezést igényelt. A szinte félig beépítetlenül hagyott saroktelek felosztását 1910. június 21-én kérvényezték újra, ezúttal már csak erre az egyetlen telekre korlátozva a kis telkek iránti igényüket. Az engedélyt a korábbi esettől eltérően ezúttal megkapták, a főváros a módosított építésügyi szabályzat tervezetére hivatkozva a terület új övezeti besorolásával és a környéken kisméretű telkek eseti engedélyezésével zajló parcellázásokkal indokolta megváltozó döntését. A telekkönyvbe 1911. március végén bejegyzett felosztás eredményeként a leválasztott két új telekkel a tömb két legkisebb ingatlana jött létre: a 182 négyszögöles sarokingatlan mellett egy 80 és egy 88 négyszögöles telek keletkezett, az eredeti parcellázási koncepció így erre a két ingatlanra korlátozódva valósult meg.

A háztömb mint koncepcionális egység

A tömb házai 1908 vége és 1912 tavasza között készültek el. Egy kivétellel valamennyi háznak Fischer József készítette a terveit, annak ellenére, hogy a kiépülés évei alatt három telket továbbadtak. A Fadrusz utca és Átlós út sarkán a Házépítő és Telepítő Bank Rt-.nek eladott telek volt az egyetlen, amelyre nem Fischer tervezett, miután a bank Reiss Zoltánt bízta meg ezzel. Időzítését tekintve viszont ez az építkezés is illeszkedett a tömb fejlesztésébe. A tömb tervezési munkákkal együtt 1907 nyarán megkezdődött, így közel öt évig tartó kiépülésének eredményeként egy beépítés tekintetében majdnem tökéletesen egységes épületegyüttes jött létre.

Az egységes beépítés elgondolása első ízben az 1908 áprilisában benyújtott, sorrendben második telekfelosztási kérelemben öltött formát. A kérelemhez mellékelt parcellázási terven látható volt a lakóházak egész tömbre kiterjedő körvonala, ahogyan az általuk közrefogott nagyméretű belső udvar körül egymáshoz illeszkedve gyűrűt alkotnak. A telekszélekre korlátozódó beépítésnek köszönhetően az egyes parcellák udvara egymás felé nyitott maradt, s akadály nélkül csatlakozhatott egymáshoz. A másik mellékelt tervrajz pedig a tömb valamennyi házának alaprajzi elrendezését is egységes egészként ábrázolta, a belső udvar kertes kialakításával együtt. Vagyis ekkor már megszületett az egyes telkeken építendő, de a többi házhoz szervesen kapcsolódó és a tömb szintjén komplex egységet alkotó házak alaprajzi elképzelése is.

Ugyanez a koncepció jelent meg 1908 augusztusában az elsőként felépülő Lenke téri sarokház módosított tervein is. A ház első tervrajzait még 1907 júliusában készítette el Fischer József. A beépítést illetően az eredeti és a módosított tervek között lényegi különbség nem volt. Ugyanúgy az udvarba nyúlt be a homlokzat síkjából kiugró lépcsőház, amit így minden irányból fény és levegő járt át, s az emeletenkénti négy lakásnak a lépcsőházhoz kapcsolódó gangról történő megközelítése sem változott, legfeljebb az udvar mérete csökkent. Nem módosult a lakások mérete és alaprajzi beosztása sem. Ami gyökeresen átalakult, az a homlokzat, s átalakult a tervet kísérő helyszínrajz is. Az 1907 nyarán beadott engedélyeztetési terveken a tömb egészét ábrázoló helyszínrajz még csak az érintett saroktelekre tervezett ház körvonalát tüntette fel, míg a többi telek esetében csak a telekhatárok és a méretek szerepeltek, utalással a külön kérvényben beadott parcellázási tervre. 1908 augusztusában viszont az ekkor még teljes egészében a tulajdonukban álló tömböt ábrázoló helyszínrajz a tömb egészére vonatkozóan, a telekhatárokat átszelve a tervezett beépítés körvonalát tüntette fel.

A tömb egészét átfogó koncepció megvalósításának szilárd alapját a tulajdoni egység megőrzésére való törekvés biztosította. A tömböt a két felosztás után alkotó hét telek közül Fischer József és Detoma Alfonz négyet saját tulajdonában tartott meg. A további három telek eladása közül az elsőre 1908 augusztusában került sor. Az első értékesítés az Átlós út 7/b szám alatti széles telket érintette, az új tulajdonos a telek megvétele és azon egy szövetkezeti ház felépítése céljából létrejött Parkház Házépítő Szövetkezet lett. A második telekeladás 1908. szeptember végén bonyolódott le, az Átlós út és a Fadrusz utca torkolatában álló saroktelket ezúttal magánszemély vásárolta meg. Az eladások után Fischer József és Detoma Alfonz három teleknek maradt a tulajdonosa – ekkor ugyanis a tömb még csak öt telekre tagolódott. Az utolsó telekértékesítésük viszont már a Lenke téri saroktelket érintő parcellázáshoz kapcsolódott, és 1911 májusában zajlott le. Míg az egyik újonnan keletkezett kisméretű telket Fischer József és Detoma Alfonz megtartotta saját kezében, a másikat eladták. A vevők ezúttal is magánszemélyek voltak, akik a másik elidegenített telekhez hasonlóan szintén Fischer Józsefre bízták az építést.

Bár a három telek eladásával a tömb egy része idegen kezekbe került, az értékesítés korlátozott volta a tulajdon megtartásának szándékára utalt. A Fischer és Detoma cég kötődése a tömb egészéhez az eladások ellenére alig szenvedett csorbát. A tömb építészeti kialakítása a tervezési munka révén változatlanul a kezükben maradt, tekintve, hogy a három új telektulajdonos közül kettő Fischer Józsefet bízta meg a tervezéssel. Egyedül az Átlós úti saroktelek került ki Fischer József tervezői befolyása alól, miután az általuk eladott ingatlan 1910 közepén újabb adásvétel tárgyává vált. Ily módon a végső formájában hét telekre tagolódó tömb hat épületének terveit Fischer József készítette, aminek köszönhetően a lehetőség adott volt, hogy egymáshoz több szempontból is illeszkedő lakóházak jöjjenek létre.

Homlokzati és alaprajzi megoldások

A tulajdon és a tervezés egy kézben tartása nemcsak az egységes beépítés megvalósításának adott keretet, hanem az egységes tömb gondolata irányította az egyes házak építészeti kialakítását is, mind a külső megjelenés, mind pedig az alaprajzi megoldások tekintetében. A Fischer által alkalmazott homlokzati elemek tagoltságot és ritmust adtak az épületeknek, ami nemcsak az egyes házak esztétikai megjelenésében bírt hatással, hanem a tömb egészének szintjén is. A korszak lakásreformer gondolkodásában jelentkező, a festőiség, a modernség és a monotonitás kérdései körül forgó esztétikai és ideológiai vitákhoz is kapcsolódott a tervező, amikor a ritmikusság kialakítására képes elemek alkalmazása révén nagyobb felületen is egységességet tudott biztosítani, úgy, hogy közben a tagolódás révén a nagy felületeknél fenyegető monotonitást is el tudta kerülni. A tömb koncepcionális egységének elgondolásához igazodva a jellegzetes elemek együttesét a tömb épületein az összhangot megtartva tudta némiképp egyedien kombinálva felhasználni. Ezt az egységesnek mondható külsőt csak a Reiss Zoltán tervezte ház törte meg. Ez eleve egy szinttel magasabb volt, mint a Fischer József által tervezett épületek: a földszint felett nem három, hanem négy emelet magasodott, s a ház homlokzata stílusában is alapvetően eltért a tömb többi részétől.

Az egységességre törekvő tervezés másik dimenzióját a higiénikus lakhatást középpontba helyező lakásreform-mozgalom elvei által áthatott alaprajzi megoldások jelentették. A kor higiéniai gondolkodása nemcsak a közös belső udvar szabadon hagyásában érvényesült, hanem az egyes házak szintjén a lépcsőházak, a függőfolyosók és a lakószobák elhelyezésében is. Alapelvként jelentkezett az udvar és a lépcsőházak fény és szellőzés általi átjárhatósága a fertőző betegségek megelőzése érdekében; a házon belüli forgalom és a lakók közötti érintkezések minimalizálása az egy lépcsőházból megközelíthető lakások számának redukálása révén; valamint az egészségtelenként elvetett udvari szárnyak és gangra néző udvari szobák kerülése. Az egyes telkeken Fischer József a reformer megoldások többféle fokozatát alakította ki, s hol egyik, hol másik változatot juttatta érvényre.

Az 1907-ben tervezett és 1908 végére elsőként elkészült Lenke téri sarokház kialakításában a reformgondolatot alapvetően a ház udvari homlokzatából kiugró lépcsőház képviselte. Elhelyezésének köszönhetően fénnyel és levegővel való ellátottsága folyamatosan biztosítva volt. A lakásokhoz innen egy függőfolyosón lehetett eljutni, ide azonban Fischer József nem nyitott lakószobákat, hanem csak konyhákat és cselédszobákat. A lakószobák kivétel nélkül az utcára néztek. A beépítés ugyanakkor más tekintetben is beleillett a higiéniai reformelvekbe. Mivel a ház a csak később engedélyezett kisebb méretű telekre szabva épült, így a két oldalsó szárnya rövidebb maradt, emeletenként kevesebb, összesen négy lakást eredményezve. Ily módon anélkül, hogy a lépcsőházak számát növelnie kellett volna, Fischer József érvényre tudta juttatni az egy lépcsőházból kis számú lakás megközelítésének ugyancsak reformer elvét.

Ugyanezt a beépítési mintát követte a másodikként felépült Fadrusz utca 5. számú ház is, csak nem saroktelken. A lépcsőház a homlokzat síkján kívülre került, így az emeletenkénti négy lakást gangon keresztül lehetett megközelíteni. Fischer József viszont itt már továbblépett a lakásreform higiéniai elveinek alkalmazásában, s nemcsak mellékhelyiségeket nyitott az udvar felé, hanem a két szélső lakás egy-egy udvari szobáját is, loggiával. Ezek előtt már a gang sem haladt el, mivel ez a két szélső helyiség az udvari homlokzat vonalánál mélyebben nyúlt be a telekre. Ezzel az alaprajzi megoldással a csatlakozóudvarnak a háromszög alakú tömb közepén legerőteljesebben érvényesülő előnyét használta ki, szakítva az utcai szobák magasabbrendűségének elvével. A loggiás szoba elhelyezésével a higiéniai elveket maradéktalanul érvényre tudta juttatni, hiszen a belső udvar lényegét a kertesítés mellett a napfény és a levegő áramlása képezte, ami a mellékhelyiségek hagyományosan udvari elhelyezése miatt a lakóhelyiségekre csak korlátozottan volt hatással. Ezt a gangos mintát követte valószínűleg a Lenke úti háznál is, két, udvarra benyúló lépcsőházzal, ami itt is annak a törekvésnek felelt meg, hogy minél kevesebb lakásnak legyen megközelítése egy helyről.

A harmadikként az Átlós út 7/b alatt a Parkház Házépítő Szövetkezet részére 1909 nyarán tervezett szövetkezeti ház kialakításával ennél is tovább ment, annyira, hogy megoldása még az 1908-as helyszínrajzon megjelenő beépítési elképzeléséhez képest is újító volt. Ennek hátterében a társasházi jelleg állhatott, amely magasabb minőségi követelményeivel tehette lehetővé a további kísérletező újításokat. A széles telekre szimmetrikusan két lépcsőházat tervezett az épületen belülre helyezve azokat. Ezáltal kettőre csökkent az egy lépcsőházból megközelíthető lakások száma, s megszűnt a gang: minden lakás lépcsőházi bejáratot kapott. Ráadásul nem volt az udvarra benyúló szárnya az épületnek, az teljesen szabadon maradt 15 méter mélységben beépítve, s minden lakás kapott udvari, azaz a belső zöld kertre néző szobákat, megint csak loggiákkal ellátva.

Ami a Fischer József által tervezett házak közül a két utolsóként felépültet illeti, ezek a keskeny telek szabta korlátok között formálódtak. A telkek kis mérete miatt emeletenként mindössze egyetlen lakást tartalmazó épületek keletkeztek. Az emeletenkénti egy lakást az épület belsejében elhelyezett lépcsőházból lehetett megközelíteni, és azok az 1909 nyarán kipróbált forma szerint loggiás udvari szobát is kaptak. E házakkal lezárva a tömb beépítését, Fischer József két-, három- és négyszobás, cselédszobás lakásokat kínáló lakóházegyüttest hozott létre, amelyben a lakások többsége a háromszobás-cselédszobás kategóriába tartozott.

A Fischer-féle egységes építészeti együttesen a Reiss Zoltán tervezte sarokház mind beépítésében, mind alaprajzi elrendezésében kívül állt, bár három- és négyszobás-cselédszobás, valamint kétszoba-hallos-cselédszobás lakásösszetételében belesimult a tömb kínálatába. Ez a ház újítások helyett a budapesti bérházépítésben megszokott elrendezést követte. A nagyobb arányú beépítettség nemcsak vertikálisan érvényesült a plusz egy szinttel, hanem horizontálisan is: ez a telek lett a tömb legnagyobb mértékben beépített ingatlana, egy szűk udvarral. A csatlakozóudvaros beépítés itt alig jutott érvényre. A két szomszédos telek felé kialakított, az udvart keretező szárnyak között a telek egy szűk résen keresztül ugyan nyitott maradt a nagy belső udvar felé, udvara azonban meglehetősen kicsi lett, s a keskeny rést kivéve majdnem körbeölelte a gangos lakóépület. S eltérő volt a gang alkalmazása is. A Fischer József által követett megoldások helyett a ház gangja valamennyi lakás előtt elhaladt, s míg a lépcsőházból két, addig a gangról három lakást lehetett megközelíteni. A lépcsőházak rendje sem az újító elveket, hanem a megszokott sémát követte: a főlépcső az épület belsejébe került, míg hátul egy cselédlépcsőt lehetett találni. A sarokfekvésnek köszönhetően ugyanakkor udvari szobák nem voltak, amelyek a telek nagyfokú beépítése miatt csak a klasszikus értelemben vett, azaz gangra néző udvari szobák lehettek volna.

A reformbeépítés tendenciái

A tömbreformra irányuló elgondolások megvalósítása a telkekre tagolódó tulajdonlások helyett nagyobb területi egységek egy kézben tartását feltételezte: több telekre, s még inkább egész telektömbre kiterjedő lakóház-építkezéseket igényelt. A reformtömbök megvalósulásához ezért a város tulajdonában álló, nem egyetlen telekre korlátozódó ingatlanokra, vagy pedig a nagy szervezettel bíró, szociális célú intézményekre volt szükség, legyenek azok filantróp társaságok, alapítványok, vagy közhasznú lakásépítő szerveződések. Budapest nem állt egyedül az európai városok sorában azzal, hogy a városegyesítés óta zajló kiépülése folyamán a tömbszintű magánépítkezések hiánya jellemezte. A Fischer és Detoma cég Lenke téri telektömbre irányuló második parcellázási kérelme kapcsán a főváros Mérnöki Hivatala deklarálta is, hogy „minden ház pedig külön-külön önállóan lesz építendő” (BFL IV.1407.b 535/1908-III. A székesfőváros Mérnöki Hivatalának jelentése, 1908. július 19.). A lakóházépítés hatósági szabályozása nem adott teret a tömb léptékében zajló ingatlanfejlesztésre, az építési szabályzatban az egységet a különálló telek jelentette.

A telek léptékben zajlottak azok a reformer irányultságú korszerű beépítések is Budapesten, amelyek áramlatához a Fischer és Detoma-féle tömbléptékű fejlesztés is tartozott. Más európai városokhoz hasonlóan ezeknek az 1870-es évekbeli megjelenését, majd az 1880-as és az 1900-as évek első fele közötti időnkénti felbukkanását az I. világháború kitörése előtti fél évtizedben, szinkronban a lakásreform nemzetközi mozgalmának beérésével, itt is egy intenzív építési időszak követte, bár így is ritkának mondható kínálatot jelentettek. Fischer József koncepciója viszont, bár megvalósítása éppen a tetőzés idejére esett, nemcsak hogy a kibontakozás budapesti időszakát megelőzve született meg, hanem a helyi reformbeépítések léptékétől eltérően meghaladta az egyedi telek adta korlátokat, úttörő módon emelkedve a tömb szintjére. A tömbreform terén általában mozgástérrel rendelkező városi hatóság Budapest esetében is csak 1910-ben kezdte meg a tömb léptékében is zajló szociális lakásépítkezéseit, a Lenke téri tömb fejlesztésének kezdeti éveiben ilyenre még nem volt példa. Az érvényben lévő 1894-es építési szabályozás 1904-ben munkálatok alá vett újraalkotása során született 1908-as tervezetben is a reformbeépítések telekszinten érvényesíthető változatai – vagyis az utcára nyitott udvarok – mellett csak annyit jelent meg, hogy „a szomszéd udvarának fekvése figyelembe veendő és ha különös ok fenn nem forog, az építkező udvarát a szomszédjának udvara mellé köteles helyezni” (Tervezet. Építésügyi szabályzat Budapest székesfőváros területére. Budapest, 1908. 44. 189.§.). S bár ez az előírás már a zártudvarokat felváltó csatlakozóudvarok felé mutatott, a tervezetből csak 1914-ben lett elfogadott új szabályzat. Ilyen körülmények között Fischer József a tömbbeépítés és a telekméretek tekintetében is gyökeresen újat akart, a hatósági szabályozást a telekméretek csökkentésének és ezáltal újfajta beépítési és lakhatási lehetőségek irányába próbálva tolni.

A társasházak megjelenése

A tömböt építészeti egységként kezelő beépítéssel párhuzamosan ugyanakkor egy másik reformtendencia is jelentkezett a tömb területén a házszövetkezetek megjelenésével. A Fischer és Detoma cég 1908. augusztus végén adta el az Átlós út 7/b szám alatti telkét a Parkház Házépítő Szövetkezetnek. A szövetkezet azzal a céllal alakult, hogy telket megvegye, azon házat építsen, a lakásokat pedig olcsó bérért tagjainak átengedje. A tervek elkészítését Fischer Józsefre bízták, a lakóház 1910. április végére készült el. Közvetlenül ezután alakult meg a szomszédos saroktelken az Átlós út 6/a számú házszövetkezet. A Fischerék által még 1908 őszén magánszemélyeknek eladott telket 1910 nyarán a többek között társasházak szervezésével és építésével foglalkozó, nem sokkal korábban alakult Házépítő és Telepítő Bank Rt. vette meg. A házszövetkezetet az építkezés alatt, 1910-ben szervezte meg, ami azután meg is vette a házat a banktól, így az ház szövetkezeti formában működő társasházzá vált. 1911-re a két frissen kialakított kisméretű telek kivételével már szinte egészében beépített tömb területén ez a két házszövetkezet működött egymás mellett. A tulajdonviszonyok átalakulása az I. világháború alatt kapott újabb lökést. 1917–1918 folyamán ugyanis az ekkor közös cégük keretei között ténylegesen már nem aktív üzlettársak, Fischer József és Detoma Alfonz két 1909-ben felépített bérházát is társasházzá alakította. Döntésük hátterében a háborús kötött lakásforgalommal összefüggő bérházkezelési és pénzügyi nehézségek állhattak. Az egymással szomszédos Fadrusz utca 5. és a Lenke út 65–67. szám alatti házak új tulajdonosa a két újonnan megalakult házszövetkezet lett. Ezzel a két tulajdoni váltással a tömb döntő része szövetkezeti tulajdonná vált, amiből csak a Lenke téri saroktelken és az abból leválasztott két kis telken álló három ház maradt ki.

Ez az együttállás egyedülálló koncentrációt mutatott a városban, ahol mindössze huszonhat szövetkezeti ház működött ekkortájt. Ebből négy ennek a tömbnek a területére esett, így miközben a város egészében a szövetkezeti házak aránya elenyésző részét képezte a soklakásos házaknak, a tömb hét ingatlana közül egyszerre négy is házszövetkezetként üzemelt a háború végén. Ez a tendencia arra utalt, hogy Fischer József a reformfolyamatok tulajdonviszonyokat érintő szövetkezeti vonulatától sem idegenkedett. Éppen a tömbre irányuló tervező munkájának megkezdése után néhány hónappal, 1908 januárjában tartott előadást a Magyar Építőmesterek Egyesületében a házszövetkezetek kérdéséről Szövetkezeti lakóházak címmel. Az Építő Ipar által közölt előadásában (Építő Ipar, 1908. március 15. 111–113.) a jövőt meghatározó tulajdonformaként nevezte meg a szövetkezetet, aminek az általa elképzelt reformtömbben maga is utat nyitott.

Egy lakásreformer mintatömb

Az I. világháborúval lezáruló korszak végére a telektömb egyfajta mintatömbnek volt tekinthető. Az építészeti megoldások és a tulajdonviszonyok tekintetében egyaránt a lakásreform-mozgalom elvei valósultak meg benne, szinkronban az európai nagyvárosokban zajló lakásépítési reformfolyamatokkal. Egyfelől végbement egy lakáshigiéniai elveknek megfelelő beépítési reform: a csatlakozóudvaros megoldás révén létrejött a nagyméretű, közös, kertesített tömbbelső, jelentősen csökkentve a telkek beépítettségének mértékét. Másfelől a lakásreform „saját otthon” ideája jegyében lezajlott egy tulajdonviszonyokat érintő átalakulás, amelynek során a tömb jelentős részén a bérházakat a „saját otthon”-eszme nagyvárosi soklakásos házakra alkalmazott változataként társasházak váltották fel. A reformelveket követő fejlesztés annak ellenére tudott megvalósulni, hogy a fővárosi telekviszonyok a tervezést egy-egy telek léptékére szűkítették, az építési szabályozás pedig ekkor még nem vállalta a beépítési reformot. Fischer és Detoma mindössze hét évig működő kisméretű vállalkozása viszont, alkalmazkodva ezen körülményekhez, azokat a céljaihoz adaptálva, a tulajdonlás és a tervezés eszközével érte el célját, az ekkoriban legkorszerűbb lakáshigiéniai elveket követő tömbléptékű reformépítkezést. A lakásreform-mozgalom eszmeiségét képviselve a tömbléptékű gondolkodással, a tömböt koncepcionális egységként kezelő megközelítéssel úttörőként próbáltak elébe menni a hatósági szabályozás reformjának. A mintát azonban ők maguk sem tudták reprodukálni, s miután 1912-vel lezárult a lakásépítési konjunktúra időszaka, majd kitört a háború, annak szélesebb körű követésére idő sem maradt. A magánépítkezés szférájában a tömbléptékű vállalkozás a háborúval lezáruló korszakban ritka jelenségnek bizonyult.

Nagy Ágnes