Lágymányosi kertváros-tervek: az Átlós – Lenke úti családi házas telep
A Villányi út, Bartók Béla út (akkor Átlós út) és Karolina út által határolt háromszög alakú lágymányosi területen két családi ház-telep létesítése indult útjára 1907–1908 folyamán. Az egymástól néhány saroknyira eső két háztömb-együttes parcellázási-beépítési terve nem volt egymástól független: kezdeményezőik köre, beépítési koncepciójuk és az amögött álló kertváros-vízió összekötötte őket. Mindkét telep terve a lakásreform-mozgalom elveiből táplálkozott. A bérházkritika és a saját tulajdonú otthon eszméje adta az alapját azon elgondolásnak, amely kisméretű parcellákon telepként megvalósítandó családi házas beépítést képzelt el erre a területre. A családi házat mint a saját tulajdonú otthon ideális, azaz kényelmes, higiénikus, az elkülönült családi életet lehetővé tevő és egyúttal megfizethető formáját szándékoztak terjeszteni a budapesti középosztályi lakásproblémák megoldására, ugyanazon időszakban, amikor a lakásreform Budapesten kibontakozó másik iránya, a társasházépítés is megindult. Kigondolói a kertváros-eszméből merítettek, amikor a háztömbnél is nagyobb egységben, a telep léptékében gondolkodtak, abban vélve megtalálni a gazdaságos építkezés és a középosztály számára megfizethető otthon alapvető kritériumát kielégítő tisztviselői lakásépítés megfelelő keretét.
A két telepépítési akció által megcélzott terület a Villányi úttól délre egy olyan kertváros-víziónak képezte részét, amely a Gellérthegytől délre eső városrészben fekvésénél, természeti adottságainál és az urbanisztikai fejlődés irányánál fogva egy centrumhoz közeli, jól elérhető középosztályi kertváros lehetőségét látta megfelelő beépítési koncepciók követése esetén. 1907 tavaszán jelent meg Császár Ferenc építész egy írása, amelyben a középosztályi zártsoros családi házak közös udvaros elrendezést követő beépítési övezetének ideális helyszíneként a Villányi út, a Fehérvári út és déli irányban a vasúti pálya közötti területet jelölte meg. (K. Császár Ferenc: Családi lakóházak. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Heti Értesítője, 1907, 18. (1907. május 19.) 197–200.) Pontosan ekkor, 1907 áprilisában és májusában kezdett el az előző évben alapított és ingatlanügyletekkel foglalkozó Budapesti Ingatlanbank Rt. a háromszög alakú területtől délebbre, a vasút túloldalán és a Fehérvári úttól nyugatra fekvő területen tervezett családi házas telepet hirdetni a napilapokban, azzal a tervvel, hogy a telep 1908-ban el is fog készülni. Ebből a telepből csatornázási nehézségek miatt ugyan semmi nem lett, 1908 novemberében viszont a középosztályi lakáskérdés megoldása céljából újonnan alakult egyesület, a Tűzhely Háztulajdont Szerzők Egyesülete saját frissen indított propagandalapjában kezdett el egy családi házas telepet hirdetni a jelzett területen „Budapest-kertváros” cím alatt, „a Villányi úti családiház-telep” megjelöléssel. A reklámhoz mellékelt térkép és a szöveg pedig megnevezte a másik, ugyanúgy több tömbre kiterjedő családi házas telepet is „Átlós–Lenke úti telepként”, amely ugyanebbe a kertváros-elgondolásba illeszkedett. Míg a reklám tárgyát képező Villányi úti telep parcellázása és beépítése 1908. június végén indult meg az ingatlan megvásárlásával, addig a másik telepépítési akció már fél évvel korábban, 1907 decemberében kezdetét vette.
A Villányi út, Átlós út és Karolina út által körbezárt területen elsőként a háromszög déli végében indult meg a kertváros-akció, a Lenke út (ma Bocskai út) és a Hamzsabégi út között, a Dinnye utca, a Vincellér utca, a Magyarádi út és a Kökörcsin utca mentén. A 13860. régi helyrajzi szám alatt fekvő több mint hat holdnyi telektömböt 1907 decemberében vette meg az Országos Tisztviselő Szövetség keretei között a budapesti társasház-alapítások elindításában kulcsszerepet játszó Holek Sámuel banktisztviselő, két építésszel, Fischer Józseffel és Hoepfner Guidóval, valamint dr. Benárd Ágost orvossal közösen. A legnagyobb tőkével Holek Sámuel szállt be, 35% erejéig, a tulajdon egynegyede Hoepfneré lett, Fischer és dr. Benárd pedig 20–20%-ot vett meg. A fejlesztésbe egy hónap múlva vágtak bele: 1908. január 28-án adták be telekfelosztási kérelmüket a fővároshoz. (BFL IV.1407.b 1440/1908-II. Telekfelosztási kérelem, 1908. január 28.) A parcellázási terv szerint 49 telket hoztak volna létre, amelyből 46-ra a beépítési tervet is megjelölték. A főváros azonban a túl kicsi, az építési szabályzat által előírt telekminimumnál jóval kisebb telekméretekre hivatkozva nem adta meg a parcellázási engedélyt, a tanács 1908. május 7-én adta ki elutasító határozatát. Ennek nyomán május 29-én fellebbezést nyújtottak be. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa ezúttal el is fogadta érvelésüket, így augusztus 11-én a tanácstól kérték a felosztási engedélyt, amit azonban csak hónapok múlva, 1909 elején kaptak meg, immáron ötven telekre. 1909. február 5-én még mindig a felosztás telekkönyvezésére vártak, ami akadályozta az építkezések megkezdését. Eddigre dr. Benárd már kiszállt az üzletből, 1908. december 12-én saját egyötödnyi tulajdonrészét eladta Schmidtbauer Henrikné sz. Rausch Sarolta háztulajdonosnőnek. Így ekkortól Holek Sámuel, Fischer József, Hoepfner Gudió és Schmidtbauer Henrikné voltak a terület tulajdonosai és a parcellázási üzlet részvevői.
A parcellák közül a legkisebb 117, a legnagyobb 390 négyszögöl területű volt, döntően azonban a 140 és 250 négyszögöl közötti tartományba estek, vagyis kisebbek voltak az építésügyi szabályzat által előírt 300 négyszögöles telekminimumnál. 140 négyszögölnél kisebb telek mindössze egy volt, 250 négyszögölnél nagyobb pedig összesen öt (három 260–280, kettő 360–400 négyszögöl között). A 140 és 190 négyszögöl közötti tartományba esett a telkek több mint fele (huszonnyolc telek), 190 és 250 négyszögöl közé pedig az összes parcella egyharmada (tizenhat telek). Az üzletbe befektetőként is beszálló két építész, Fischer József és Hoepfner Guidó által jegyzett 1908. január végi parcellázási kérelem kulcskérdése a IV. építési övezetben, azaz az ezen a területen is előírt 300 négyszögöles telekminimumtól való eltérés volt. Beadványukban végig a telekminimumnál kisebb, 150–200 négyszögöles teleknagyság mellett érveltek. Hivatkoztak az ily módon megvalósuló beépítés egészséges és gazdaságos mivoltára, valamint a 300 négyszögöles telkekhez szükséges tőke hiányára, ami egyszerre teszi lehetetlenné a bérházépítést és a nem gazdaságos villaépítkezést, ezzel szemben a kisebb telkeken építendő maximum kétemeletes házak négy-öt lakásos nyaralóbérházként a kisebb vagyonnal rendelkezők számára is elérhető, előnyös tőkebefektetést jelenthetnek. S azzal az érvvel is előálltak, miszerint ez a terület a készülő új építési szabályzatban a II. övezetbe lesz átsorolva, ahol is kisebb telkeken zártsoros, előkert nélküli beépítés lesz előírva.
A telkek értékesítése 1909. február első felében kezdődött meg, és négy hónapon keresztül tartott, 1909 júniusáig. A negyvenkilenc építési telekből tizenötöt nem sikerült eladni, vagyis közel egyharmaduk nem bizonyult kelendőnek 1909 folyamán. A vevőket illetően öt telek esetében banki érdekeltség keletkezett, miután egy telket a Magyar Általános Ingatlanbank Rt., négyet pedig a Szepesi Hitelbank és Központi Takarékpénztár vett meg. Az utóbbi pénzintézet befektetőként való feltűnése a vevők körében nem volt véletlen: a bankot ugyanis 1900-ban Hoepfner Guidó apja, Hoepfner Gusztáv alapította, s halála után másik fia, az ifjabb Gusztáv is annak igazgatójaként tevékenykedett.
Bár az eredeti elképzelés az volt, hogy már 1908-ban megkezdik az építkezéseket – az év folyamán nyolc–tíz ház felépítését tervezték, 1909 elején pedig húsz ház felépítéséről beszéltek egyik beadványukban –, a fővárosi engedély hiánya miatt a folyamat elakadt. A fővárosi elutasítás viszont a koncepció részletesebb kibontása irányába tolta az üzletfeleket. Magát a beépítési tervet Fischer József dolgozta ki 1908 elején, aki az 1908. május végi fellebbezésükhöz 1908. június 9-én pótlólag benyújtott indoklásukban mutatta be azt részletesen. Ily módon az építészeti kialakítás koncepciója a térrajz mellett verbális megfogalmazást is nyert. A főváros fejlődésében alapvető hiányosságként jelölte meg a családiházas építkezés lehetetlenségét az építési szabályzatban előírt túl nagy telekminimum miatt. Miután véleménye szerint a II. övezetben a telkek drágasága teszi lehetetlenné a családiházas építkezést, e célra csak a IV. övezet marad, ahol viszont a 300 négyszögöl túl nagy. A fejlődés irányát a kisebb otthon formájában a kisebb családi házas telepek kell, hogy jelentsék a lakosság saját ház iránti igényeinek megnyilvánulása folytán – ez az, amit a hatóságnak is segítenie kell a kisebb telkek engedélyezésével, amely kérdést az építési szabályzat is a helyére fogja tenni. Ennek a fejlődési iránynak megfelelően az ő tervük lényege is az, hogy a szóbanforgó területet 140–200 négyszögöles parcellákra osszák fel, kisebb családi házak felépítése céljából, ami az új építési szabályzat előírásainak amúgy is meg fog felelni.
A tömb parcellázása során a beépítési terv ugyanakkor átalakuláson ment keresztül az 1908 eleje és 1909 májusa közötti egy évben. Az eredeti Fischer-féle terv az 1908. január 28-i telekfelosztási kérelmük mellékleteként készült. Ugyanez a beépítési terv bármiféle változtatás nélkül, szintén Fischer aláírásával egy 1908. augusztus 1-i datálású példányban is benyújtásra került. Magában a parcellázási ügyben más felosztási terv ezután nem jelent meg. A parcellázott területen tervezői munkát vállaló Löllbach Kálmán egyik házának engedélyeztetési terveihez viszont egy olyan telekszabályozási és -felosztási térrajzot mellékeltek, ami egy másfajta beépítési módot ábrázolt. (A Dinnye utca 8. szám alatti (13860/9. régi hrsz.) házra vonatkozóan: BFL XV.17.d.329 4515. hrsz.) Ez a térrajz feltehetően Löllbach irodájában készült, s miután a székesfőváros Mérnöki Hivatala 1909. május 24-én láttamozta azt, valószínű, hogy pár héttel korábban, 1909 tavaszán született. Az 1908. januári Fischer-féle, és az 1909. május körüli Löllbach-féle térrajz között nemcsak a beépítési elgondolás átalakulása jelentett különbséget, hanem a beépítési terv összezsugorodása is. A Fischer-féle terv a 13860. hrsz. ingatlan teljes területét lefedte, az építész mindössze három parcellát hagyott ki belőle, az azokra alakjuk folytán várható önálló beépítési tilalom miatt. A Löllbach-féle terv ezzel szemben három tömbrészt kihagyott a koncepcióból, és csak egy teljes tömbre, valamint két olyan résztömbre terjedt ki, amely csak részben esett a felosztás alá kerülő ingatlan területére. Ezzel az ötvenből csak harminckét telket vont be látókörébe, talán beépítési nehézségekre, hátralevő telekkiigazításokra, valamint értékesítési fennakadásokra számítva.
A két terv közötti átalakulás iránya a beépítés zártabbá válás volt. A Fischer-féle terv egy előkertes, laza beépítésű koncepciót mutatott, amelyben a maximum kétemeletes lakóházak vagy szabadonállóak voltak – inkább a saroktelkeken –, vagy pedig kettős, hármas, négyes, illetve egy helyen ötös csoportokba voltak rendezve. A nyolc szabadonálló ház mellett a legjellemzőbb a hármas és a négyes csoportosítás volt, a kettes és az ötös csoport csak egy-egy esetben fordult elő. A házak csoportosítása révén a telektömbök nyitottak maradtak a belsejük felé, mindegyik esetében legalább négy megnyitás került kialakításra. Ezzel szemben a Löllbach Kálmánnak tulajdonítható koncepció legfőbb vonását a tömbök zártsága adta. A házcsoportok és a szabadonálló házak révén a tömbbelső felé több helyen is áttört beépítést mindössze két megnyitást tartalmazó, így majdnem teljesen zárt előkertes, zártsoros tömbkörülépítés váltotta fel. A tömbök áttörése és oldalkertek beiktatása révén fellazított beépítés helyébe zárt térfal lépett, amely jóformán megnyitás nélkül futott körbe az előkertek mögött a tömb peremén. Másként alakult viszont a beépítési terv a Vincellér utca páros oldalán, ahol a parcellázott terület határa nem vágott egybe a terület újraszabályozásával kirajzolódó tömbhatárokkal, és egy formálódóban lévő tömböt vágott félbe: ennek közel a fele kívül esett a parcellázás által érintett területen. A Fischer-féle terv szerint szabadonálló és hármas csoportokba rendezett, kertek, illetve oldalkertek által elválasztott házakat a Löllbach-féle terven itt ugyancsak zártsoros beépítés váltotta fel. Azonban nem a nagy, közös belső udvart beépítetlenül hagyó tömbkörülépítés megoldása szerint, áttörésekkel lazítva azt, hanem a tömbreform egy másik útját követve, a csatlakozóudvaros beépítést alkalmazva, ami több telekre való kiterjesztése folytán meandervonalat adott ki. Egy helyen, ahol ez a beépítés három telket fogott át, az udvarba egy szabadonálló lakóházat is beállított. (13860/41., 42. és 43. régi hrsz. (4540., 4541. és 4542. hrsz.) alatti telkek együttese.)
Ezekkel a megoldásokkal a Fischer-féle terv laza, kertvárosi beépítését, amely szabadonálló és csoportházakban gondolkodott, a Löllbach-féle terv zártsoros beépítésre épülő koncepciója váltotta fel, amelynek eszköztára a tömbreform nemzetközi áramlatába illeszkedett. A beépítés majdnem teljes egészében a tömbkörülépítés elvét követte, előkerttel ellátva, s mindössze két, illetve egy helyen volt áttörve. A fejlesztés által érintett terület központi fekvésű tömbjei esetében a tömbszegély-beépítés mögött a hátsó udvarok csatlakoztatásával egy nagy belső udvar alakult ki, míg a parcellázott terület Vincellér utcai szélén a zártsoros beépítést utcára nyitott udvarokkal lazító, a beépítési reform részeként a külföldi gyakorlatban is megjelenő meanderes beépítést idéző elgondolás öltött alakot.
A koncepció ugyanakkor egy másik vonatkozásban is átalakuláson ment keresztül. A telekfelosztás elhúzódó közigazgatási eljárása során Fischer József több ízben is vázolta elképzeléseiket, amelyek a területre tervezett lakóháztípus jellegének átformálódásáról tanúskodtak. Eredeti, 1908 eleji elgondolásuk szerint kisebb méretű telkek kialakításával négy-öt lakásos bérházakat létesítettek volna középosztályi tőkebefektetés gyanánt. (BFL IV.1407.b 1440/1908–II. Telekfelosztási kérelem, 1908. január 28.) A Fischer által kiemelt elemek közé tartozott az előkertes beépítés, a házak mögötti kertek és az utca levegője közötti érintkezés biztosítása a házak csoportosítása révén, valamint az alacsony, maximum két emeletes épületmagasság. Pár hónappal későbbi fellebbezésükben viszont már családi lakóházakról beszélt, „melyek a gazdaságos építkezés és olcsó lakás minta típusai lesznek” a „súlyos és áldatlan lakás viszonyok között”. (BFL IV.1407.b 1440/1908–II. Fellebbezés, 1908. május 29.) Az új megfogalmazás arra utalt, hogy négy hónap elteltével immár nem annyira bérházakban gondolkodtak, mint inkább családi házakban. Ez a megváltozó elgondolás a két héten belül benyújtott újabb beadványukban bontakozott ki teljes formájában. (BFL IV.1407.b 1440/1908–II. Pótkérvény a fellebbezéshez, 1908. június 9.) Itt már egyértelműen a családi ház állt a középpontban, mint ami fájón hiányzik a város lakásrendszeréből, miközben „a főváros lakósága körében a saját ház, mondjuk a kisebb otthon utáni vágy rohamosan fejlődik és növekszik”. A jelek szerint Fischer és társai a terület beépítésével kapcsolatban a kisméretű bérháztól eljutottak a családi házas telep gondolatáig.
A késve meginduló beépítés során az I. világháború kitöréséig a negyvenkilenc telekből tíz épült be, vagyis az összes telek egyötöde, ami az értékesített telkek alig egyharmadát jelentette. Annak ellenére, hogy Fischer József befektetője volt az üzletnek, tervező építészként nem vett részt benne. A másik építész befektető, Hoepfner Guidó is csak egyetlen házat tervezett. Ezzel szemben Löllbach Kálmán négy lakóházat tervezett, míg a többi hat ház különböző építészek munkája volt: Reischl Gusztávé, Gy. Takács Béláé és a Klenovits és Báthory párosé, míg Gyalus László két házra kapott megbízást. Az első terveket Löllbach Kálmán készítette el 1909 áprilisában. 1909. április közepétől május közepéig hat ház tervei születtek meg Löllbach, Hoepfner és Reischl irodájában. További három ház tervei 1910 nyarán készültek el, egy pedig még később, csak 1912 végén. 1909 őszére öt ház biztosan, s valószínűleg egy hatodik is felépült, további három egyszerre kapott használatbavételi engedélyt 1911 tavaszán, az 1912 végén tervezett ház pedig 1913 augusztusára lett készen. Jóval több telek épült be az I. világháború után. Három lakóház és egy tejüzem az 1920-as évek első felében készült el, további öt telek beépítésére pedig ez évtized második felében került sor. Az 1930-as években az építkezések hasonló ütemben folytatódtak, s az 1940-es évek elejére további tizenegy telken emelkedett lakóépület. Ezzel a két háború közötti időszakban az 1914 előtt beépült tizenegy után további húsz telek lett biztosan beépítve, míg a többi ingatlan sorsának alakulását, a közutakba beolvadókat leszámítva, nem ismerjük.
Az 1914-ig felépült házak szinte kizárólag olyan földszintes vagy egyemeletes családi házak voltak, amelyekben egy lakás volt található. Mindössze egyetlen házban került két lakás kialakításra két különböző szinten. Egy ház épült a földszint fölött még két további emelettel, illetve egy házban a földszint felett nem külön emelet, hanem egy manzárd húzódott. A lakások három-, négy- vagy ötszobásak voltak – néhány esetben ezen kívül hall is kialakításra került –, a domináns szobaszám a négy- és ötszobás lakás volt, három szobával csak egy ház épült. Cselédszoba majd mindegyik lakásban megtalálható volt. (A 4541. hrsz. alatti háznak nem maradtak fenn alaprajzai.) Az 1920-as és 1930-as évek építkezéseivel azután a területen emelt lakóépületek jellege megváltozott, szélesebb skálát ölelt fel. Az 1920-as években még megmaradtak a földszintes vagy egyemeletes, egylakásos családi házaknál – csak egy ilyen jellegű ház épült két lakással –, s bár épült egy társasház is, de ez is csak egyemeletes és négylakásos méretben. Ezek a lakóházak beleillettek az eredeti beépítési koncepció kereteibe. Az 1930-as évek viszont átalakulást hoztak. Megjelentek a két- és háromemeletes bérházak, míg ezeknél kisebb számban épültek a többnyire egyemeletes, egy-, két- vagy háromlakásos családi házak.
A háborúig felépült egylakásos házak megfeleltek a családi ház azon fogalmának, amely azt egyetlen család otthonának tekintette. A családi ház terminus használata azonban ezekben az években ennél tágabb volt, s kis emeletszámú és lakásszámú, emeletenként egy vagy csak kevés lakást tartalmazó lakóházat is értettek alatta abban a lakásügyi diskurzusban, amely a lakásreform hazai követőinek köreihez kötődött. A családi ház ilyenfajta értelmezése a lakásreform azon elvein alapult, amely mind higiéniai, mind morális tekintetben a lakóházakon belüli kényszerű társas érintkezés minimalizálását tekintette céljának az egészséges lakáskörülményeket és a családi élet sérthetetlenségét biztosítandó. A szintenként külön lakásos, egészében kétlakásos ház megjelenése a telepen a családi ház ilyenfajta reformer értelmezésének jelenlétére is utalt, ami az eredetileg elképzelt néhány lakásos, legfeljebb kétemeletes bérház formájához is illeszkedett, bár nem ez lett a meghatározó. Míg a lakóháztípus tekintetében a megvalósult lakóépületek nem az 1908 eleji, hanem az 1908 nyarán kiformált elgondolásnak feleltek meg, addig beépítés tekintetében az 1909 tavaszán alakot öltött Löllbach-féle beépítési tervet követték, nem pedig a korábbi Fischer-félét. Annak megfelelően illeszkedtek a helyenként megnyitást tartalmazó zártsoros, előkertes, a tömbbelsőben beépítetlenül hagyott nagy udvaros beépítési módhoz, s ugyanezt a mintát követte két olyan, 1914 előtt elkészült ház is, amelynek a telke kívül esett a Löllbach-féle terv által lefedett területen (4546/3. és 4547. hrsz.). Az ezen beépítési terv által nem érintett területen fekvő harmadik telken viszont ettől eltérő megoldást alkalmaztak, itt ugyanis szabadonálló beépítés valósult meg (4522. hrsz.). Viszont nem tudott érvényesülni a Vincellér utca páros oldalán fekvő részre elképzelt meanderes beépítés, mivel az itt érintett nyolc telek közül hármat nem sikerült eladni a háborúig, s csak egy ingatlan volt, amelynek a beépítésére sor került 1914-ig.
Nagy Ágnes
