Fővárosi garzonházak, szállodabérházak a két világháború közötti években
Budapesten 1920 és 1925 közötti években átlagban mindössze 1149 új lakás épült, miközben a főváros lakossága a folyamatos bevándorlás következtében továbbra is növekedett, bár már nem a századforduló idejének tempójában. A fővárosi magánlakásépítések fellendülésének az egyik legjelentősebb akadálya az ingatag gazdasági helyzet mellett az I. világháború alatt bevezetett, majd az 1920-as években fellazított és 1933-tól megszüntetett kötött lakásgazdálkodás rendszere volt. Ennek lassú, óvatos felszámolásával párhuzamosan az állam többféle ösztönző bevezetésével próbálta lakás- és kiemelten kislakásépítésre rávenni a magánépíttetőket, miközben a főváros is jelentős kislakásépítési akcióba kezdett. Elsőként 1921-ben a XXXV. tc. az új épületeket kivette a lakásrendelet alól, azaz visszaállította felettük a tulajdonosok szabad rendelkezési jogát. 1923-ban a lakásépítés előmozdításáról szóló XXXIV. tc. az 1924. január 1. és 1926. november 1. között lakható állapotba helyezett épületek, épületrészek után a nyers házbérjövedelmek 65%-át kitevő házadó és házhaszon-részesedés megfizetése alól is mentesítette az építtetőket. A törvényhozó az építési akcióban létesített lakások után a társulati adó elengedésével ösztönözte az úgynevezett közhasznú építkezések, az erre irányuló társulások, szövetkezetek építőtevékenységét. Továbbá adóamnesztiát hirdetett azon természetes személyek részére, akik a lakásépítési akció során épületet építenek vagy korábban eltitkolt, adózás alól kivont vagyonukat ebbe befektetik. Az adóelengedések és adóamnesztia mellett az állam a Pénzintézeti Központon keresztül 60%-os építési kölcsönt nyújtott az építkezőknek, amennyiben „nem üzérkedésből, hanem pusztán a lakásínség megszüntetése céljából építkeznek”.
Az első garzonházak születése
Az első két budapesti garzonház-építkezés 1926 derekán szinte egy időben valósult meg. A budai oldalon, Lágymányoson, a Műszaki Egyetem melletti Zenta utcában az Új Otthon Társasházszövetkezet, Pesten az Üllői út és József körút találkozásánál, a Kisfaludy utcában Perl Gyula és felesége volt a beruházó.
A Horthy Miklós út (ma: Bartók Béla út) – Zenta utca – Budafoki út által határolt telken megvalósult bérházkomplexum (ezen az épületcsoporton belül helyezkedett el a Zenta utcai garzonház is) felépítésében az állami kölcsön és az adóelengedés mellett fontos szerepe volt egy frissen, 1924-ben megnyílt új törvényi lehetőségnek: a saját lakástulajdon vásárlásának. Az önállóan telekkönyvezett házrészek, öröklakások intézményét bevezető 1924. évi XII. tc. a kisebb tőkével rendelkező építtetőket, építőket, leendő lakástulajdonosokat is bevonta a lakásépítésekbe. A Horthy Miklós út – Zenta utca – Budafoki út által körülhatárolt hatalmas lágymányosi telken az Új Otthon építőszövetkezet is részben a leendő tulajdonosok befizetéseiből szerette volna finanszírozni a garzonházkomplexum építését.
A lágymányosi garzon-komplexum tervéről 1925. februárjában báró Petrichevich–Horváth Emil lakásügyekkel foglalkozó államtitkár adott interjút a 8 Órai Újságnak. Az államtitkár egy budai, angol és amerikai minták szerint kialakított, öt részre tagozott, közös társalgóval és étteremmel ellátott, „garconházról” beszélt, ahol a „garcon-szobákat” örök áron, darabját negyven millió koronáért adnák el. A terv megvalósulásához az interjú készítésekor még kölcsönt, zálogkölcsönt kerestek, arra a három évre, amíg az aláírók részletekben kifizetik a szobák egy részét. Az cikk megjelenését követően, azonban nem sokáig kellett hitelező után kutatni, hiszen öt nappal később báró Petrichevich-Horváth Emil már a népjóléti minisztériumban tartott értekezletet, ahol a „lakáshivatal elnökével” és a „pénzügyi központ képviselőjével” együtt „a tervezett garzonház-rendszert a lakásínség enyhítésére alkalmasnak ítélte”. Báró Petrichevich-Horváth államtitkár továbbá felajánlotta, hogy az építkezés megindításához szükséges állami kölcsön ügyében megkeresi a pénzügyminisztert. A sajtóban is nagy nyilvánosságot kapott lágymányosi legénylakás-beruházás terve felemás fogadtatásra talált. A Pesti Hírlapban egy elkeseredett „eladó leány” levelében a férjhez menni készülő hajadonok elleni merényletnek nevezte a legényotthont, amely túl kellemessé teszi majd a magányos legényéletet, így idővel „agglegény-tenyésztőként” fog működni, ahonnét többé ki sem lehet húzni az egyedülálló férfiakat. A Magyarság vitriolos cikkben élcelődött a „Garzonház” helyett inkább „Ordastanyának” nevezendő legénylakás-beruházáson, amely számára az elázott elemek szállítására csak hajnaltájt üzemelő teherliftet, illetve borbélyt, uzsorást, hullamosót és ravatalozót javasolt szolgáltatásként.
Az „agglegény-társasház” végül természetesen nem az ellenvélemények, hanem a jelentkezők alacsony száma miatt hiúsult meg. A lágymányosi telken ezután az Új Otthon Társasház Szövetkezet és a Budafoki út 15–17. Társasház Szövetkezet építtetett részben állami kölcsönből, részben a lakástulajdonosok befizetéseiből finanszírozott lakóház-csoportot. A (lágymányosi) Fischer József tervei alapján elkészült épületegyüttes a maga korában rendkívül újszerűnek számított meanderszerűen kígyózó beépítésmódjával, amelynek köszönhetően a lakóházban csupa „jobb fekvésű”, napos, nem udvari öröklakás volt. A beruházás első épülete, a Horthy Miklós út 20–22. bokrétaünnepéről már 1925 őszén beszámolt a sajtó. A Bírák és a Mérnökök házának nevezett Budafoki út 17. és 19. szám alatti, hasonló konstrukcióban, felerészben állami hitelből (14 milliárd korona), felerészben tulajdonosi befizetésből tető alá hozott épületeket és a közéjük ékelt Zenta utca 3. alatti 2,4 milliárd korona állami hitel segítségével épített szövetkezeti tulajdonú garzonbérházat, alig egy évvel később adták át.
Az eredetileg kizárólag férfiaknak szánt garzonházat az 1926 szeptemberi átadása előtti hónapokban már „garzon hölgyek” és „garzon urak” részére egyaránt reklámozták. A Műegyetemmel szembeni tömbben elhelyezkedő, az angol Boarding House mintájára épített, „legmodernebbül és minden igényt kielégítő kényelemmel” berendezett, állandó melegvíz-szolgáltatással, központi fűtéssel rendelkező épület, ahol a lakásokhoz kiszolgálás is járt, azonban a korabeli többi ilyen épülettípushoz képest is meglepően alacsony minőségű garzonokat tartalmazott. A garzonlakások 18 m2-es szobákból álltak, saját wc, fürdőszoba és előszoba nem tartozott hozzájuk, mindössze egy mosdócsészével és csappal voltak felszerelve. Az ötemeletes garzonházban szintenként tíz garzonszobát, egy „service” szobát, valamint egy közös fürdőszobát és két wc-t alakítottak ki.
A Zenta utcai garzonházzal egy időben, szintén a „magánosok lakásépítését szolgáló”, 2,3 milliárd koronás állami kölcsön igénybevételével épült a másik (első budapesti) garzonház, az Üllői út és a Ferenc körút találkozásánál, a Kisfaludy köz 5.–Kisfaludy utca 37. szám alatt. Az építtetők Perl Gyula, a Walla cementgyár tulajdonosa és felesége, Perl Gyuláné Günsberger Lily voltak. A garzonház, valószínűleg a november 1-ig lakhatóvá tett épületekre igénybevehető adókedvezmények okán, rendkívül gyorsan elkészült. Bauer és Fischer építők 1926. május 31-én kaptak építési engedélyt háromemeletes bérházra, és ősszel már hirdették is a Corvin Színháznál novembertől kivehető, „elsőrangú kivitelben” készült, központi fűtéses, melegvíz-szolgáltatással rendelkező, egy- és kétszobás garzonlakásokat. A 41 kislakással átadott bérház földszintjén éttermet is kiépítettek, ahol a lakók reggelizhettek, ebédelhettek, illetve a minden szinten kialakított szobaasszonyi szobákból következtetve a bérlők külön díjért takarítást, karbantartást, esetleg felszolgálást is igénybe vehettek.
Irodaházból, fürdőházból átalakított garzonházak
Az 1923. évi XXXIV. tc. alapján a lakásínség enyhítésére kialakított lakások után igénybe vehető adókedvezmények a garzonházépítések mellett egyéb, igen kreatív lakóépület-kombinációk kialakulását is eredményezték a fővárosi kislakáspiacon. Ilyen volt például a Nyugati pályaudvartól néhány percnyi sétára álló Dessewffy utca 24./Nagymező utca 50. szám alatti iroda-garzonház.
Az Építési és Kertészeti Rt. először 1922-ben készíttetett terveket a saroktelekre megálmodott ötemeletes iroda-lakóbérházra, amelynek a földszintjén két nagy üzlet raktárral, az első két emeleten irodák, a felsőbb szinteken pedig ötszoba-hallos (fürdőszobás, cselédszobás) bérlakások kerültek volna kialakításra. A második, 1924. februári, jóval visszafogottabb tervsorozaton a korábbi elképzeléseknél minden elemében takarékosabb, olcsóbb megoldásokra törekedtek a tervezők: az eredeti két nagy üzlet helyett nyolc kicsi bolthelyiséget rajzoltak a tervekre, a félemeleten elhelyezett házmesteri lakást az üzletek mögé, a hátsóudvarba száműzték, és a díszes homlokzatot egyszerűbbre cserélték. Az ötből hatszintesre nőtt liftes épületben végül garzonszobákat alakítottak ki az I. emeleten, a többi szintre, a III. emelet kivételével, ahol egy ötszobás lakás kapott helyet, pedig irodák kerültek. Ahogy Székely Béla építész, építőmester az épület 1923 júniusában beadott műleírásában megfogalmazta: „Az építmény a földszinten üzletek, az emeleten garçon szobák, illetve irodák elhelyezésére szolgál s célja a lakáshiány enyhítése a jelenleg lakhelyiségeket elfoglaló irodáknak megfelelő helyiség rendelkezésre bocsátása által.” A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy az összes emeleten ugyanarra a sémára kialakított irodai térrendszer garzonosításával az épület I. emeletén egy furcsa négyszobás, illetve -lakásos mini garzonház született. A tervek alapján tudható, hogy a garzonszinten a lépcsőházból két ajtó vitt a kislakásokhoz. A lakók az egyik bejáraton áthaladva egy hosszú előszobán (amelyből egy fürdőszoba wc-vel, egy külön wc és egy konyha is nyílt) keresztül közelíthették meg a két különálló garzonszobát és a kétszobás garzont. A másik lépcsőházi lakásajtón keresztül pedig egy rövidebb előszobán át (ahonnét egy wc is elérhető volt) vezetett az út egy háromszobás garzonlakásig. A Dessewffy utca 24. /Nagymező utca 50. 1920–1930-as évekbeli újabb átalakításairól nem maradtak fenn tervek, de valószínűsíthető, hogy az épület egészében vagy további szintjein is alakítottak még ki garzonlakásokat, esetleg kislakásként, garzonként adták bérbe az eredetileg irodának szánt helyiségeket. A ház, valamennyi lapban garzonházként hivatkozva, 1934 decemberében került az újságok oldalaira az ott elkövetett öngyilkosság-sorozat okán.
Ahogy a Dessewffy utcai irodaház sok kiscellás térszerkezete lehetővé tette az épület egy (később esetleg több) szintjének is az áttervezését, más hasonlóan több kishelyiségből álló ingatlannál, az 1920 óta kihasználatlan VII. kerületi Klauzál utca 8. szám alatti fürdőháznál is funkcióváltás után alakítottak ki garzonlakásokat. Ezt az átalakítást már bizonyosan nem az 1926-os év végéig igénybe vehető adókedvezmények motiválták. A Klauzál utca 8. alatt Salzer Ignác építtetett 1894-ben kétemeletes, két- és háromszobás lakásokból álló bérházat, amelyet dr. Ringer Lajos és Ringer Géza 1904-ben a Dohány, Nyár és Klauzál utcák által határolt Hungária fürdőkomplexum részét képező fürdőházzá alakíttatott. Az épületre 1927-ben újabb két szint került, és a tulajdonos Hungária Fürdő Rt. valószínűleg ekkor építtette át garzonházzá. A munkálatokról csak az emeletráépítés statikai számításainak dokumentációja maradt fenn, az átépítés tervei sajnos nem. Az 1904-es tervdokumentációból azonban látszik, hogy a rengeteg kis helyiségből álló belső épületkialakítás kedvezett a garzonházzá fazonírozásnak. Az ingatlan földszintjén a középen kialakított nagy pihenőcsarnok, mellette ruhatárak kaptak helyet, az I. emeleten öltözők voltak, a II. emeleten pedig a közös udvar körüli folyosókról szobák: fürdőszobák, orvosi szobák és a szolgák szobái nyíltak. A Klauzál utca 8. első garzonhirdetései 1927 szeptemberében jelentek meg a napilapokban. A garzonház lakásait 1930-ig intenzíven hirdették minden jelentősebb napilapban, miközben gyakran jelentek meg a garzonszobákat és -lakásokat takarító bejárónőket, szobalányokat kereső hirdetések is.
Garzonházak 1928-tól
Az átalakítások mellett 1928-tól újabb fővárosi garzonházak is épültek Budapesten. A lágymányosi és a józsefvárosi garzonházak után a harmadik, a korábbiaknál nagyobb, 101 kislakásos bérházat a Vígszínház mögött, a még csak kiépülő Újlipótvárosban, a Pannónia utca 12. (mai számozással 34.) alatt építette a Központi Házépítő Rt. Az Rt. főrészvényesei Meister Jenő szappangyáros, dr. Rosenberg Sándor ügyvéd, dr. Perl Ödön ügyvéd és Perl Tivadar kenyérgyáros voltak, utóbbiak a józsefvárosi Kisfaludy utcai garzonház tulajdonosának, Perl Gyulának a testvérei. Az építkezés ebben az esetben is rendkívül gyorsan lezajlott. Az építési engedélyt 1928 márciusában a Kisfaludy utcai garzonházat is tervező Bauer Emilnek adták ki a hatóságok. A „külföldi mintára épített” garzonház lakásait 1928 nyarától előszobával, fürdőszobával, lakószobával, központi fűtéssel, meleg vízzel és gázrezsóval hirdették, a „lateiner és a hivatalnokosztály viszonyaihoz mért árak mellett”, október 1-jei költözéssel.
A Pannónia utcai garzonháztól kétsaroknyira, a Sziget és a Hollán utca sarkán, a Sziget utca 29. alatt 1931–1932-ben a Sziget utca 29. számú Bérház Rt. megrendelésére, dr. Baráth és Novák tervei alapján épült egy ötemeletes bérház. Az épületről nem maradtak fenn az eredeti tervek, de a cím hasonlóan a Dessewffy/Nagymező utca sarkán álló lakóházhoz egy öngyilkossági hír miatt került 1934. decemberben az újságokba. Az újságcikkek egyöntetűen garzonházként hivatkoztak az épületre, de ezen kívül a lakóház 1932-től feladott bérlakáshirdetései, amelyek minden esetben garzonlakásokat, kislakásokat, időnként külön bejáratú szobákat (fürdőszoba használattal) hirdettek, is erősítik a feltételezést, hogy a bérház garzonház lehetett.
Az 1920-as, 30-as évek fordulóján Budán két újabb garzonház-beruházás valósult meg. 1929–1930-ban a Rózsadomb lábánál, a Központi Statisztikai Hivatal mellett adtak át, gróf Mailáth József megrendelésére, hat bérpalotát és mellettük egy garzon rendszerű szálloda-bérházat. Az épületegyüttestől alig tízpercnyi sétára, a Logodi utca 74–76. szám alatt pedig Porgesz József tervei alapján, a Stílus Építő Rt. megrendelésére, 1931-ben készült el egy 40 lakásos garzonház. A Logodi utcai „teljes szállodai kényelemmel, fürdőszobával, előszobával, központi fűtéssel és melegvízszolgáltatással” reklámozott garzonház hirdetéseiben egészen pontosan körülírták a kívánatos bérlőkör társadalmi összetételét. Többek között „országgyűlési képviselők”, „katonatisztek”, „földbirtokosok”, „állami miniszteriális tisztviselők”, „tanárok” és ahogy ekkoriban a többi garzonháznál is, „garzon urak” és „garzon hölgyek” jelentkezését egyaránt várták.
A Logodi utcai garzonház építésével egy időben, 1931-ben a mai Benczúr utca 47-ben a Liget és a Park Szanatóriumok osztályainak „racionalizálása”, összevonása után felszabadult épületszárnyban született meg a Liget Otthon „garzon appartement-house”. A Liget Szanatóriumot dr. Jakab László 1909-ben építész testvérével Jakab Dezsővel és annak társával Komor Marcellel építtette fel, majd két évvel később szintén ők alkották meg a Park Szanatóriumot, a szomszédos Aréna út 84/b. szám alatti telken. Dr. Jakab László és a Liget Szanatórium Rt. harmadik szanatóriumi beruházásaként 1927 nyílt meg Svábhegyi Szanatórium. Az ehhez felvett hitelek és az általános gazdasági nehézségek megviselték a céget, így a Park és Liget Szanatóriumok összevonása, majd a garzonház kialakítása egyfajta előre menekülés, a csőd elkerülésére tett kísérlet lehetett.
Az 1930-as évtized első felére jellemző építőipari visszaesés a garzonházépítések területén is éreztette hatását, újabb garzonbérház egy évtizeddel az első hasonló lakóház után szintén Lágymányoson, 1935-ben épült ismét. A Horthy Miklós út 91. szám alatti négyemeletes, modern homlokzatához képest furcsamód sátortetővel is ellátott kislakásos bérházat gróf Teleki Istvánné építtette. A telefonkönyvben és a garzonlakás-hirdetésekben is garzonházként megjelenő épületben szintenként öt apró, 20 és 24-25 m2 közötti garzonlakás helyezkedett el. Minden emeleten négy garzonhoz tartozott egy közös fürdőszoba és szintén négyhez egy erkély. A Teleki-garzonház félúton lehetett egy miniatűr bérház és egy „klasszikus” szállodaszerű garzonház között. Az épület terveiben nem jelentek meg a lakók saját háztartását kiváltó szolgáltatások helyszínei: étterem/étkezde, szobaasszonyok/takarítószemélyzet kislakásai, szobái, de a garzonlakások bérletét portaszolgálattal és igénybe vehető takarítással együtt hirdették. A garzonház tulajdonosa a korabeli bérházépítéseknek hatalmas lendületet adó 1934. évi házadómentességi rendelet alapján igénybe vehető kedvezményektől is elesett a nem megfelelő párkánymagasság, illetve a már a terveken is szokatlanul kicsi, 16-17 m2-es, de a valóságban a kötelező 15 m2-t sem elérő udvari lakószobaméretek miatt.
Néhány évvel a Teleki-garzonház átadása után, 1938-ban Pesten, nem messze a Liget Otthontól, a Munkácsy Mihály utca és az Andrássy út sarkán újabb kislakásos szálloda-bérház készült el, Hajós Alfréd tervei alapján, 34 egyszobás és 8 kétszobás lakásegységgel. A boardinghouse-rendszerû szállodabérházat a Pesti Izraelta Hitközség Fiú Árvaháza építtette.
Érdekes, hogy egy-egy újabb garzonház, szálloda-boardinghouse bevezetésénél a hirdetések sosem a már meglévő hasonló épületekre hivatkoztak, hanem minden esetben a külföldi: amerikai, angol példákat említették előképként.
Az 1930-as évek végére tehát majd egy tucat újonnan épített vagy átalakítást követően kislakásokkal átadott garzonház, garzonos szálloda-bérház állt Budapesten. A zömében 1926 és 1931 között átadott többszáz garzonházas garzonlakás kialakítását követő esztendőkben, de főleg az 1934. évi házadómentességi rendelet hatására nagy számban átadott modern bérházakban tömegével épültek garzonlakások is.
Fontos társadalmi normaváltozás szemtanúi lehetünk a garzonházak 1926–1927-es garzonlakás-hirdetéseit olvasva, hiszen itt válik először láthatóvá a nők városi és egyben otthoni térhasználatával kapcsolatos lényeges változás. A korábbi garzonhirdetések garzonúr, garzon férfi meghatározásai eltűnnek, vagy nem meghatározása nélkül, kizárólag foglalkozási kategóriák megadásával, illetve gyakran garzon hölgyek, garzon urak részére egyaránt hirdetik meg a kislakásokat. Így a 19. század végén, az I. világháború előtti esztendőkben egyértelműen férfi territóriumnak számító garzonszobák, garzonlakások terei ekkortól számukra is immár a „jó hír” elvesztésének veszélye nélkül elérhetővé válnak.
Verő-Valló Judit
(2024. május)
